A tegnap valami végtelenül hányadék nap volt, a reggel pédául azzal
kezdődött, hogy zsinórban három újraírható lemez nem működött, és nem
volt internet. Máskor abban az időpontban még ébren sem vagyok, tegnap
viszont már kettőt be is frusztráltak nekem.

Aztán bejöttem a munkahelyemre, és itt egyrészt új alapokra akarták
helyezni az ittlétemet, konkrétan azt szerették volna, ha dolgozom,
másrészt a kollégáim valahonnan összerakták (szerintem súgtak nekik),
hogy valószínűleg azért vagyok én itt a fordító, mert biztos tudok
angolul, és akkor egész nap az egyiknek a leckéjét javítottam, a
másiknak az üzleti levelezését, a harmadik meg ötpercenként idejött egy
újabb szóval, hogy az szerintem mit jelent (az volt a benyomásom, hogy
kiterjesztette a messengeres kapcsolatait a tengerentúlra). És akkor
egyrészt felhívott a rendszergazda egyik exe (a céges vonalon!!), hogy
információért pumpoljon, másrészt volt egy másik igen kellemetlen
telefon is (soha többé nem veszem fel a számnélkülieket, soha). És
akkor volt ez a néni, aki kifogásolta az egyik használati utasítást,
amit még az én időm előtt kiadtak valami fordítóirodának, akik nem
szkennelték be a rajzokat, hanem körülírták őket, és a néni
oldalról-oldalra összevetette a magyart az angollal, és kifogásolt. És
akkor én azt mondtam a néninek, hogy jó, akkor beintegrálom valahogy a
munkámba, és beszkennelem neki, és akkor a néni elkezdett rikoltozni,
hogy de írásban is erősítsem ezt meg, mert különben fogyasztóvédelem és
média. Szóval munkahelyi telefont sem fogok soha többé felvenni.

Aztán hazamentem, éhesen, fázva, és rászóltam a plüssnyúlra, hogy ne
hisztizzen, mert az afrikai plüssnyulak például örülnének, ha egész nap
ágyban fetrenghetnének, akkor is, ha nincs net, majd bevágtam egy egész
pizzát, és kicsit megnyugodtam, hogy a letargiám az étvágyamra nincsen
hatással. Ezek után komoly csata kezdett dúlni a lelkemben, mert
egyrészt az ágyamban akartam fetrengeni elmerülve az önsajnálatban,
másrészt jó lett volna elmenni sörözni az egy éve nem látott
jóhaversággal. A dilemmát végül úgy oldottam fel, hogy felhívtam a
kérdéses személyt, és két órát elbeszéltünk, miközben én az ágyamban
fetrengtem sörözve. Sajnáltunk is engem, bár számára még a beszélgetés
végére sem derült ki, hogy miért.

Aztán elaludtam, és álmomban szétrúgtam a zombivá változott volt pasim
fejét, de ma reggelre minden jó lett. Még szerencse, hogy évente csak
egy szar napom van.