(Errol most itt Goaban, egy 36 fokos netcafeban is nagyon nehez irnom, de nem szeretnek elhallgatni semmit.)
Kovetkezo nap dzsipet bereltunk, hogy eljussunk abba a faluba, ahonnan egy masik dzsippel felmegyunk majd A Hegyre turazni. Az elso auto felorat kesett, viccelodtunk is azzal, hogy biztos az a kocsi az, aminek a felnijeiig bezarolag minden alkatreszet kezzel csutakolta a sofore eppen a szomszedban, mert a honap egyetlen turistainak csak a legjobbat merik adni, aztan kiderult, hogy nem is vicceltunk. Azert elindultunk, majd az adott ponton lovat valtottunk, konkretan mereszen beultunk egy 50+ eves nyitott Land Roverbe, ponyvaval a tetejen. A hegyre felmeno ut egy szerpentin volt, makadamkovel kirakva (minden egyes kore emlekszik a vesem), amin 30 kilometert 4 ora alatt tettunk meg, ingadozva a vegtelen fizikai szenvedes (most mar tudom, mit erez a jegkocka a shakerben) es a halalfelelem kozott (egysavos szerpentin korlat nelkul, szakadek mellett). Az idojaras eloszor csak nyirkos es kodos volt, kesobb hideg, nyirkos es kodos, vegul havas, nyirkos es kodos, es az egyhangusagot csak egy jak, vagy egy-ket narancssargaba oltozott, vigyorgo buddhista szerzetes torte meg neha, akik varatlanul tuntek elo neha a kodbol, mint a vonatkozo filmekben. Amikor egyebkent eppen nem a szenvedesen gondolkoztam, akkor nagyon el tudtam kepzelni, hogy ez az a videk, ami kitermeli magabol az olyan szung ce nevu embereket, akik kozlik a kornyezetukkel, hogy a majom sem erosebb, mint a tigris hajnaltajban, majd haromszor megcsapjak a masikat balrol a botjukkal, mert ilyen ingerszegeny kornyezetben az ember ugy segit magan, ahogy tud.
Amikor felertunk a hazhoz, kiderult, hogy nincs futes, fokok sem igazan, konkretan csak ugy minusz nyolc. Akkor egy kicsit sirtam magamban, es honvaggyal gondoltam vissza a tropusi klimaju dardzsilingre, ahol ejszaka is megvolt a plusz het legalabb, majd inkabb tuzet raktunk, es koregyultunk. Erdeklodessel vartam egyebkent a magashegyi betegseget, amirol mar annyit beszelgettunk a fiummal, hogy eloszor csak faj az ember feje, majd hanyingere lesz es nem kap levegot es nem tud aludni, de en valoszinuleg tulkompenzaltam, mert vegig borzaszto almos voltam, es megettem egy fel kilo rizst, csak mert elem tettek (ezt azota is emlegetik a tobbiek). A Gina pasija viszont mar a halozsak alatt egyszercsak kijelentette, hogy nem kap levegot, elkerte a fium fejlampajat (csak kettunknel volt), es lement. Ezutan feloraval a Gina kerte el az en fejlampamat, es utanament megkeresni, mert gyanus csond volt, majd negyedoraval kesobb a fium einstandolta az utolso fenygyujto eszkozunket, az ongyujtomat, es utanuk ment megkeresni oket, en meg hallgattam a csondet, es kezdtem ugy erezni magam, mint egy horrorfilmben, de aztan idovel visszatertek.
Errol az ejszakarol illusztralaskeppen meg annyit, hogy a fiummal egy nyolcvan centi szeles agyon fekudtunk ketten egy rakas takaro es halozsak alatt, es latszott a lehelletunk, a Gina pasijanak meg a fejfajasa – mint kesobb elmondta – kezdett a homloka kozepere koncentralodni, o meg megijedt, hogy mindjart nyilik ott egy harmadik szeme, hogy a sajat szavait idezzem, “beszartam, hogy uristen, buddhista lettem”.
Masnap reggel kb 2 metert lehetett latni a kodben (a Sandakphu nevu falu volt egyebkent a drama helyszine), ugyhogy kovetelve lett, hogy az ejszakai havazas ellenere vigyenek le minket, a sofor megadoan locsolgatni is kezdte az auto kerekeit forralt vizzel, hogy el tudjunk indulni. A lefele vezeto uton egyebkent vitan kivul a halalfelelem dominalt, az emlitett szerpentint a hajtukanyarokkal immar nagy ho is fedte, a sofor indulas elott imadkozott, mint egy katasztrofafilmben, illetve ezt minden faluban elismetelte. Utkozben ket auto is jott szembe, mindkettovel emelt hangon kozolte, hogy fel ne menjenek Sandakphuba (“Sandakphu, no, no!”), majd pergo szavakkal folytatta valamivel, ami olyasminek tunt, hogy neki is csak ezek miatt a hulye turistak miatt kell kockaztatnia az eletet. Hozzatennem meg ehhez, hogy eddig itt Indiaban senki nem tudta dekodolni, hogy kik lehetnek azok a magyarok, na arrafele szerintem most mar megjegyeztek, hogy azok a szent orultek, akik teat isznak lefekves elott, es csak azert felmennek Sandakphuba iteletidoben, amikor a helyiek se mernek, hogy eltoltsenek ott egy ejszakat.
Szoval azt kell mondjam, nem nagyon erintett meg ez a hegymaszoelet romantikaja, de az oselmeny megvolt, es nekem is az jart a fejemben, ami a fium szerint a csucson az emberek nyolcvan szazalekanak szokott, hogy “de jo, ide se kell tobbet eljonnom”.

Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...