Muszáj írnom még egy választásos posztot, egyrészt mert nem akarom elfelejteni, hogy mi és hogy történt ezekben a hetekben, másrészt meg Gabi megkért barátilag, hogy számoljam már össze, hányan kívántak ilyen eredményt az újévi kívánósban (a nem publikus kommenteket is beleértve 80-ig számoltam, remek munkát végeztünk, és sajnálom, de nem bírtam tovább bogarászni a hozzászólásokat), de utána visszatérek a jóval népszerűbb lakásfelújításos témákhoz.

Az átláthatóság jegyében szeretném tisztázni, hogy Magyar Péter azóta sem jelentkezett nálam se vakolni, se betonozni, de egy ehelyütt meg nem nevezett informátorom (az ország egyik legjobb hobbinyomozója) jelezte, hogy éppen nála is betonkeverők forognak, vagy legalábbis munkagépek parkolnak, ami először nem értettem, mert határozottan úgy emlékeztem, hogy a nép szolgálatára esküdött fel, amennyiben megválasztjuk, de utána rájöttem, hogy valószínűleg csak tisztességesen fel akar készülni, mielőtt pikk-pakk megcsinálja a garázsomat.

Szóval a választások előtti hetekben nagyjából biztos voltam abban, hogy győz a változás, egyrészt mert én hittem Hann Endrének, másrészt mert annyira tökéletes időzítéssel és dramaturgiával ment minden az egyik oldalon, és olyan bénán a másikon, hogy nem tudtam elképzelni, hogy ez a széria hirtelen megfordulna, de azért aznap izgultam. Én Menczer körzetében szavaztam, aki amúgy is fenn van a feketelistámon, úgyhogy ez személyes ügy volt a részemről, utána bementem az egyik happy place-embe, a Lidlbe, ahol egy idősebb úr éppen az összes bevásárlókocsiban tiszás bilétákat rakott, úgyhogy kértem tőle hármat a gyerekemnek és a legjobb barátainak. Itthon ebédet főztem, dolgozgattam, miegymás, és lassan hat óra lett, amikor már nagyon szerettem volna tudni, hogy mi van (bármit el tudtam képzelni onnan kezdve, hogy valami megrendezett terrortámadás miatt megsemmisítik az eredményeket, egészen odáig, hogy szűk kétharmaddal nyer a Tisza, és némi huzavona meg Sulykozás után pár nappal később Orbán Viktor is bejelenti, hogy bár elcsalták a választást, ő hajlandó átadni a kormányrudat, de csak azért, mert így döntött), ugyanakkor még nagyon távol álltunk attól, hogy bármi érdemleges kiderüljön (négy éve még hajnali kettőkor is a választási műsort néztem a Partizánon), ezért megírtam pár embernek, hogy este kilencig eszükbe se jusson bármilyen választási elemzést nézni (az elején mindig a Fidesz vezet), illetve a gyerekemnek is a lelkére kötöttem ezt, majd belekezdtem egy mindfulness-meditációba, hogy visszataláljak a lelki egyensúlyomhoz, amire, úgy éreztem, nagy szükségem lesz a hosszú este során.

A mindfulness-meditáció olyan jól sikerült, hogy öt perc alatt belealudtam, de annyira, hogy amikor felébredtem egy Messenger-üzenetre, azt sem tudtam, milyen napszak lehet, mindenesetre, amikor kitapogattam a telefont, kiderült, hogy 21:15 van, és az áll az üzenetben, hogy “ORBÁN VIKTOR GRATULÁLT MAGYAR PÉTERNEK!!!!”. (Be kell ismernem, hogy az első sokkban azt válaszoltam erre, hogy “Mi a fene folyik ebben az országban??”, de az vesse rám az első követ, aki számított erre).

Utána bekapcsoltam a Partizánt (adód egy százalékát, satöbbi), és azt kellett látnom, hogy Gulyás Marci és Lakner Zoltán, akik általában szép kerek egész mondatokban beszélnek, és hiperudvariasan meg szokták várni, amíg a másik befejezi, amit mondani akar, egymás szavába vágva kiabálnak egymással teljesen felszabadultan (a decens Lakner Zoltán!), miközben a csodálatos Ruff Bálint Orbán Viktort imitálja. Közben a másik szememmel azt próbáltam visszanézni utólag, ahogy Munk Vera interjúztatja Gulyás Gergelyt, akit véletlenül elkapott a sorban a szavazóhelyiségnél (“a magas részvétel mindig nekünk kedvez, baloldali őrjöngés”), a szomszédban (kettőnél is) ekkor indult be a tűzijáték. Vártuk, hogy előkerüljön Magyar Péter, és elmondja a győzelmi beszédét, de csak nem jött, úgyhogy már kezdtük találgatni, hogy vajon Zelenszkijnek telefonál-e éppen, hogy megnyerte a választás, vagy Ursulának, hogy indíthatja a háborút, vagy esetleg nálam vakol éppen, csak nem akart felkelteni. Mindeközben rohamos erősödésnek indult a forint (EUR 369, USD 317), “Szigorúan két mondat, Bálint”, de Bálint szerencsére annyira hadar (fú, mennyire fog hiányozni), hogy ötöt is elmondott.

Megjelent Magyar Péter, és rögtön megszólította a melegeket. Változatos barátaim kis videókat küldtek a belvárosból (meglehetősen döbbenten), ahol kitört az utcabál, de a Bambiban és a villamoson is. Soros Alex megszólította a magyarokat (angolul). Skrabski Fruzsina meg akarta szólítani a letiltott kommentelőit, de nem találta a Facebookon, hogyan kell rehabilitálni őket. Azt csak másnap tudtam meg, hogy Hegedűs Zsolt eltáncolta táncát (amivel virális mémet szabadított a világra, halálos áldozatokról egyelőre nem tudunk, de Jalja szerintem hálás lehet neki az accidental promóért.*

Másnap reggel sürgősen dolgoznom kellett, úgyhogy valamikor dél körül mentem fel az internetekre, és az összes feedemen az zúdult rám, hogy mennyire örül nekünk az egész világ, és hogy Magyarország valahogy egyetlen éjszaka alatt példakép lett. Azt állították, hogy tanulniuk kellene tőlünk, és hogy Magyar Péter szexi. Radnai Márk szexi. A demokrácia szexi. Magyarország szexi. Azokon az ukrajnai csatornákon, amiket régebben követek, Z-plakátletépős videókat mutogattak, és könnyesre örülték magukat. Én is könnyesre örültem magam, pláne, amikor megláttam, ahogy Pálinkás Szilveszter felkísérte a színpadra Iványi Gábort, illetve az utcán táncoló Ungváry Krisztiánt.

Kora délután gondoltam egyet, és belenéztem az M1-be, ahol azonnal azt hallottam magyar Pétertől, hogy “mindent elloptak, túlárazott közbeszerzésekkel, bűncselekményekkel…”, és az alsó sávban is valós hírek mentek, ezért ijedtemben bezártam a tabot, és emiatt pont lemaradtam arról, hogy a Partizánt szólítják fel elsőnek a sajtó képviselői körül (és nem azt kérdezik tőlük, hogy hány óra van). Többen bocsánatot kértek Hann Endrétől (akiről egyébként kiderült, hogy valóban nagy nevettető, csak nem úgy, de például olyanokat mondogatott valamelyik beszélgetős műsorban teljes fapofával, hogy “Nekem is van egy konteóm, szerintem például azért nyert a Tisza, hogy igazolja a mi számainkat”). Alie befotózta nekem a Partizán adását az M1-en (nincs tévém).** A NER-es műsorvezető csaj visszakérdezett Magyar Péternél, aki éppen arról tájékoztatta, hogy mi nem lomb nélküli lombkorona-sétányokat fogunk építeni uniós támogatásból, hogy “Akkor mit?”. Megindult a forgalom a damaszkuszi úton, ami Szíjjártó Péterrel csúcsosodott ki (nagyon nehéz volt megnézni!), aki nagyságrendileg sem tudja, mennyit keres a felesége, és mit csinál a munkahelyén (olyannak tűnt, mint aki azt sem tudja, hogy van munkahelye). Donald Trump azt mondta, hogy Orbán jó ember volt, de Magyar Péter is jó ember (ami Magyar Péternek sok milliárddal kevesebbe került, mint Orbán Viktornak, vagyis rajta keresztül nekünk), Putyin azt mondta, hogy nem is voltak barátok a Viktorral. Nekem bűnös örömöt okozott, hogy Viktornak mindezt végig kell néznie.

Eltűntek a háborús plakátok, a gyerekem szerzett nekem egy Dúró Dóra-plakátot (a könyvdaráló lány is rajta van listámon), én szereztem neki egy Vona Gábor-plakátot (nem, nem a személyük iránti rajongásból, de azért hadd legyenek már együtt). Szereztünk még Klárát, ki az a Steiner Attilát, számtalan Tiszát.*** Rajzos kutyásat, makulátlan kutyásat. Betiltották az Én, a kétarcút, amit szerencsére már korábban megszereztünk. Elfogyott a NER-akták, amit szintén beszereztünk korábban.

A rendőrség munkához látott, az ügyészség munkához látott. Két év után kiadták a Hintalovonnak a közérdekű adatokat. Tömegesen bocsátja el dolgozóit a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség. Meghackelték a Mediaworksöt. Megtudtuk a tíz zebra nevét (Pizsi ❤️ Tihamér ❤️). Nyomoznak Henry után. Bányafelügyeleti eljárás indult az Orbán család egyik cége ellen. MP konzultálásokban van Szabó Bencével és Pálinkás Szilveszterrel. Végre megjelenhet Hodász András könyve. Brüsszel konzultálásokban van Magyar Péterrel (még nem miniszterelnök) azzal kapcsolatban, hogy mikor adhatnák végre ide nekünk az EU-s támogatásokat, egyébként meg megtiltották a könyvek fóliázását. Abszolút filmszínház.

Közben lett egy tök jó leendő oktatási miniszterünk (végigbólogattam a bemutatkozóját). Lesz szociális és családügyi miniszterünk! Aki remélhetőleg négy év múlva már nem fogja vakon lefutni a vonatot a Gubacsi hídon, mert Vitézy Dávid lesz a közlekedésügyi és beruházási miniszter, aminek nagyon-nagyon örültem (végre annyit játszik a vonatokkal és a buszokkal, amennyit akar), és nagy meglepetésemre az összes liberális-rendszerváltó ismerősöm is nagyon örült neki, pedig azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki titkon rajong a közlekedéses kontentjeiért. De igazából ott nyugodtam meg efelől az egész felől, mármint ott töltött el a meggyőződés, hogy minden rendben lesz, amikor kiderült, hogy Ruff Bálint lesz a miniszterelnökséget vezető miniszter. Az a Ruff Bálint, aki annyi nehéz pillanaton átsegített (féldiktatúra-szorongás, gyermekbántalmazásos hírek, a csap becsavarozása alulról, kényelmetlen pózban). Az a Ruff Bálint, akivel kapcsolatban pár nappal korábban azt írtam a Facebookra (akkor még csak viccből, miközben megosztottuk egymással, mennyire szívfacsaró volt az utolsó Vétó, és mennyire fog hiányozni), hogy nagyon remélem, alkalmazni fogja az új kormány tanácsadónak, bár én kormányszóvivőnek is nagyon bírnám (nagyon sok szót ki tud mndani nagyon rövid idő alatt, és utána jobban érzi magát tőle az ember).

Szóval én kezdem elhinni, hogy most már tényleg mindig minden rendben lesz.

* Amúgy érdekes véletlen, hogy ez a dal az Éhezők viadala könyvsorozatban található, The Hanging Tree című fikciós ballada szövegéből készült, és a sorozatnak abban a két részében is szerepelt, amit én fordítottam (a kígyósban és az aratásos prequelben).

** Van tévém, csak nem vagyok előfizetve semmilyen szolgáltatóhoz, bár pár napja vettem Vinteden egy régi szovjet hordozható antennás tévét (nagyon jól néz ki, és nézhetjük majd rajta az M1-en a Partizánt).

*** Ezeken felül is elég sok plakátot szereztünk még, a legemlékezetesebb az volt, amikor megláttam az M7/M1 bevezetőről a depó felé tartó felüljáró végén egy szóló Magyar Pétert, amit a gyermekem nagyon szeretett volna, úgyhogy, bár éppen egy aránylag testhezálló, pántos, párducmintás ruhában voltam (mert agnus azt mondta nekem, hogy az veszek fel, amit akarok, ne törődjek a társadalmi konvenciókkal, szóval ő tehet az egészről), leparkoltam, visszabattyogtam egy körömollóval (az volt nálam), és akkor derült ki, hogy még az útszéli korlátra felállva sem érem el a plakátot, ráadásul valami extra erős gyorskötözővel van feltéve, amit nem vinne a körömolló. De, mivel nincs az az akadály, ami az utamba állhatna, ha Bimbike szeretne valamit, visszamentem a kocsihoz, feltúrtam, és szerencsére találtam benne egy teleszkópos nyelű jégkaparót és egy nagykést (amit szintén jégkaparáshoz használtam annak idején, csak a kocsifelhajtón). Úgyhogy végül az lett, hogy olyan húsz perc alatt sikerült a korláton állva lepiszkálnom a jégkaparóval a plakátot (plakátokat, dupla volt!) az oszlopról, és a nagykéssel levágnom őket, mindezt annyira csinosan, hogy az összes mellettem elsuhanó kamion ledudált, de a traumát majd feldolgozom, és most már legalább MP-t is kiállíthatjuk majd a garázsban (miután levakolta).