Van még egy nagyon fontos kívánságom erre az évre (és a következőre, a világ végezetéig), amit nem hagyhatok ki, csak nem akartam elvenni vele a kívánósposzt alapvetően optimista-vicces hangulatát.

Szóval a tavalyi év nagymértékben a gyermekvédelemről szólt, ami engem teljesen kiborít (mármint a hiánya). Ezen a téren mindenképpen változtatásokra lesz szükség, úgyhogy én megpróbálok nagyon pontosan fogalmazni, te viszont, kedves Univerzum, ne hülyéskedd el a dolgot (ha nem bírsz magaddal, akkor találjunk agnusszal a piacon kucsmagombát, vagy ilyesmi).

Azt nem tudom, hogy lehetne helyrehozni az eddigi károkat (sehogy), egyszerűen megszakad a szívem a magukra hagyott csecsemőkért, a megerőszakolt állami gondozottakért, azokért a javítóintézeti gyerekekért, akikbe beleverik, hogy nem azzal van a gond, amit csináltak, hanem azzal, hogy nem hatalmi pozícióval visszaélve csinálták, és azért a rengeteg láthatatlanul elhanyagolt és/vagy bántalmazott gyerekért is, akik diszfunkcionális gondviselők mellett nőnek fel.

Azt szeretném, ha normává válna, hogy minden gyerek megkapja legalább az alapszintű gondoskodást, ami még csak nem is anyagi kérdés (fizikai és érzelmi biztonság, egészséges, finom és megfelelő mennyiségű étel, fűtés, tisztaság, megfelelő egészségügyi ellátás, példamutatásra alkalmas, felelősségteljes felnőttek a környezetükben, fizikai és lélektani lehetőségek a képességeik kibontakoztatására), és a lehető legtöbben megkapnák azt az érzelmileg érett, empatikus hozzáállást, feltétel nélküli szeretetet és őszinte, személyre szóló jóindulatot is, amit minden gyerek megérdemelne.*

Ami az áldozatokat illeti, mindegyiküknek azt kívánom, hogy eljöjjön az a pont, amikor át tudják élni, hogy nem ők tehetnek arról, hogy igazságtalanul, agresszívan, megvetően, rosszindulatúan bántak velük, hogy egyesek rajtuk élték ki a legalantasabb indulataikat (ebben amúgy sokat segítene szerintem, ha tele lenne az ország ilyen üzenetű óriásplakátokkal, ami még preventív funkciót is betölthetne, de sajnos nem én koordinálom a kormányzati üzeneteket). Azt kívánom, hogy felnőve segítséggel vagy anélkül, de képesek legyenek a saját szerető, gondoskodó szüleikké válni, hogy ne érezzenek szégyent vagy felelősséget mások hibáiért, és ha már ennyi rossz dolog történt velük ok nélkül, akkor történjen legalább ugyanannyi indokolatlan jó dolog is. Hogy bár bizonyos fájdalmakat és sebeket örökre cipelniük kell, legyenek képesek átélni az élet szép és jó oldalát is (mert sajnos ezt is külön meg kell tanulni), tudjanak boldogan és felszabadultan kapcsolódni másokhoz, és találjanak értelmet és örömteli, konstruktív célokat az életben.

Ami pedig a bántalmazókat illeti, akik felfelé nyalnak, lefelé taposnak, akik kihasználják a gyerekeket, akik szerint a gondviselői funkció semmiféle felelősséggel nem jár, ha nem ők szültek valakit (őszinte részvétem amúgy PS saját gyerekeinek, akiket szintén nem ő szült), akik azért hibáztatnak fiatalkorúakat, mert nulla támogatás mellett megpróbáltak megfelelni a diszfunkcionális környezetük elvárásainak (vagy hoztak egyetlen rossz döntést, nem pedig három perc alatt tíz durván gonoszat, mint azt pár videóban láthattuk), akik úgy gondolják, hogy a kiszolgáltatottakkal szemben olyan dolgokat is megengedhetnek maguknak, amitől egy átlagos ember rosszul lesz, vagy akik egyszerűen csak rajtuk állnak bosszút a saját vélt vagy valós sérelmeikért, nos, ők menjenek a picsába. Mármint nem szó szerint, kedves Univerzum, de szerintem te is belátod, hogy jobb lenne, ha soha többé nem kerülhetnének felügyelet nélkül érző emberek közé, továbbá, bár nem akarok még több erőszakot belevinni ebbe a világba, de tiszta szívből kívánom, hogy az egész társadalom ugyanabban a megvetésben, kirekesztésben és megszégyenítésben részesítse őket, amiben ők részesítették a védteleneket, akik még csak okot sem adtak erre, sőt. Emellett tapasztalják meg a saját bőrükön, hogy milyen az, ha mások felelőtlenül végzik a munkájukat (kapcsolják ki náluk véletlenül a villanyt, ne fizessék ki a munkabérüket, kapjanak ételmérgezést az étteremben, pókerezze el a postás a nyugdíjukat, mondja azt nekik a rendőr, hogy nem ő szülte őket), és ezen felül álljanak sorba fél órát migrénnel a patikában pusztán azért, hogy amikor ők jönnének, leálljon a rendszer, és emiatt ne tudják kiszolgálni őket. Dőljön a házukra a szégyenletesen alulfizetett közmunkában felállított óriásplakát-állvány.

Izé, köszönöm, hogy elmondhattam.

* Mármint tudom, hogy léteznek olyan szülők/gondviselők, akik idővel rájönnek, hogy nem megy nekik a szülőség valamiért (vagy eleve kényszerből kerülnek ebbe a helyzetbe), mármint nem szeretik, nem tudják élvezni, nincs érzékük hozzá, nem állnak készen rá. Ezért szerintem senkit nem lehet hibáztatni (bármekkora tabu is), viszont még ilyen helyzetben is lehet tudatosan igazságosan, felelősségteljesen és jóindulatúan viselkedni a gyerekkel, és lehetőséget adni neki arra, hogy minél több időt tölthessen őszintén szerető és empatikus környezetben, még ha ezt mások is biztosítják.