Most, hogy Isolde blogja feléledt egy ideje, és még Agnus is ír, felmerült bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha megint bloggerlányok lennénk, mint régen (bloggernők! Bloggerszemélyek!), de hát mindig van valami.

Ma reggel például arra keltem négy óra alvás után (sokáig dolgoztam este, és utána muszáj volt utánajárnom annak, hogy hány fokon szabad vakolni, ami egy egész nyúlüreg-labirintust nyitott meg előttem) arra keltem, hogy tizenegykor online biztosításkötős megbeszélésem lesz, ráadásul rég nem látott kedves ismerőssel, úgyhogy nagyon gyorsan el kellene döntenem, hogy miután beviszem a gyermeket az iskolába, gyorsan kialszom magam (de akkor lehet, hogy kómás leszek), vagy dolgozom addig. De amikor leslattyogtam a földszintre, kiderült, hogy egyik sem, mert nem megy a kazán, és hideg van. Ennek mondjuk nem kellett volna meglepnie, mert pár napja bekommenteltem Isoldéhoz, hogy ha nem működnek a dolgok, és váratlanul még a háztartási berendezések is meghibásodnak, akkor legalábbis illik gyanakodnunk, hogy retrográdban van a Merkúr (akkor is, ha nem hiszünk benne), és kiderült, hogy tényleg, de hát azért nem esett jól.

Ez a hír a kávét is kiváltotta, úgyhogy megkértem a gyereket, hogy kivételesen csinálja meg ő a reggelijét, amíg én keresek valami kazánszerelőt, és bár én szendvicsre vagy zabkására gondoltam, ő, mint később kiderült, egy ismeretlen összetevőket tartalmazó gyümölcsös zselé mellett döntött, amit tegnap hoztam a kínai negyedből, illetve megivott hozzá egy lejáratközeli Actimelt, de őszintén szólva nem tudom ezért hibáztatni (esett az eső, és hideg volt!).

Mindenesetre bevittem az iskolába, majd felhívtam az első kazánszerelőt, aki pár utcányira lakik, de ő azzal indított, hogy százezer alatt ki se jön. Ezen annyira felháborodtam, hogy megkerestem a neten a kazánom leírását diagnosztizálás végett, hogy legalább tudjam, mivel fognak átverni, és a hibakód alapján kiderült, hogy vagy elromlott a víznyomásérzékelő, vagy leesett a víznyomás, és után kell tölteni a rendszert.

Az utántöltés nem annyira egyszerű nálam, mert teljesen külön körön vannak a radiátorok a többi víztől, csak kívülről lehet megoldani, de olyan nyolc éve egyszer végignéztem, hogy csinálja a kazános, és úgy éreztem, ez felhatalmaz arra, hogy megpróbáljam saját kezűleg megoldani. Szerencsére az interneten azt is megtaláltam, hol van a kazánomon a vízbemenet, a fürdőszobai csap elhelyezkedését meg eleve tudtam (jó megfigyelő vagyok), úgyhogy behoztam a garázsból a kerti slagot, és néhány próbálkozás után az egyik végét sikerült is szivárgásmentesen felerősítenem a csapra a misztikus Távol-Keletről rendelt vízszűrő adapterének a segítségével (egyébként csodálatosak ezek a vízszűrők, mióta ilyet használok, nem vízkövesedik a fürdőszoba és a vízforraló, a kezem sem ekcémásodik, és még a gyerek is ihatónak tartja a csapvizet). Viszont amikor elindítottam a vizet, nem jött ki a másik végén, és pár próbálkozás után kiderült, hogy ez egy egyirányú slag (én nem tudtam, hogy vannak ilyenek!). Mindegy, megfordítottam, felerőlködtem, jött belőle a víz.

A másik végéhez viszont a teljes vízszerelős adapterkészletemet (akciós volt a Lidl-ben, és jól nézett ki) elő kellett szednem, hogy fel tudjam valahogy csatolni a kazán bemenetére, de még így sem sikerült, semmilyen kombinációban. Egy idő után szerencsére az is eszembe jutott, hogy gáztalanítsam és áramtalanítsam a kazánt (némi rohangálás a biztosítékdoboz és az immár vízben úszó, és szerszámokkal, illetve szerelvényekkel teleszórt fürdőszoba között, de meglett a megfelelő kapcsoló), de ez sem segített. Az egyik macskám, Indyke, aki nagyon jó természetű, de ha feszkó van, hány, eközben hányt egy nagyot az előszobába, a másik macskám, az örökmozgó Szergejke pedig kifocizta a fürdőszobából az adaptereket, és megpróbálta elérhetetlen helyre rejteni őket későbbi tanulmányozás végett. Szóval összetakarítottam a hányást, összeszedtem a cuccokat, és azt latolgattam, hol lehetne a közelben megfelelő adaptert venni gyorsan (a slag kerti szekciós cucc, a kazán szerelvénybolt),

amikor

felhívtak az iskolából, hogy a gyermekem rosszul van, és még 17 évesen sem engedhetik egyedül haza, csak úgy, ha érte megyek. Szerelős ruhában, ziláltan, félig átázva, csavarkulccsal a kezemben (ezt nem ők mondták, hanem az élet rendelte így).

Na jó, azért vannak prioritásaim, úgyhogy (miután megírtam a kedves ismerősnek, hogy krízis miatt nem fog összejönni a 11 órás megbeszélés) bevágtam magam a kocsiba, és elmentem a gyerekért (mint kiderült, valószínűleg csak a kialvatlanság és a nem evés miatt lett rosszul, vagy a gyanús Actimel miatt, mint Klein Dávid a Himalája lábánál), és közben megláttam az iskolával szemben egy mini szerszámboltot, úgyhogy gondoltam, teszek vele egy próbát.

Majd visszapattantam a “Rögtön jövök” tábláról.

Szerencsére a mesebeli bácsi tényleg rögtön jött, integetve, és bár egyáltalán nem állt a rendelkezésemre a megfelelő szókincs ahhoz, hogy elmondjam, mit is szeretnék, öt percen belül a kezembe nyomott egy megfelelő adaptert (az egyik oldala kerti slag, a másik kazán! Elképesztő, hol tart már a technika). Szóval hazamentünk, elláttam a gyereket, a körülmények ellenére kedvesen beszéltem vele, utána kedvesen végigmagyaráztam Indykének, hogyan kell felerősíteni a slagot a kazánra, nehogy megint hányni kezdjen, és minden összekötődött szivárgásmentesen, mint a mesében, de mégsem ment be a fűtésrendszerbe a víz.

Ezen a ponton ismét felmentem az internetre, mint Vágási Feri, és kiderült, hogy a kazánon egy csapot is meg kell nyitni ahhoz, hogy belemenjen a víz, innentől gyerekjáték volt az egész, kiderült, hogy tényleg ez volt a gond, és elindult a fűtés, 10:50-re végeztem is az egésszel, gyorsan szóltam a biztosítós ismerősnek, hogy mégis jó a megbeszélés, és közben senki nem hányt, ráadásul az emeleten is sokkal melegebb lett a feltöltésnek köszönhetően, mint korábban, és a gyerek úgy érzi, holnap már tud menni iskolába (jaj, ne felejtsek el igazolást kérni az orvosától).

Úgyhogy bár se aludni, se dolgozni nincs időm, azért lehetne rosszabb is, na.