2024. szilveszterén is pont sikerül az utolsó pillanatban kiraknom a kívánós posztot

Idén annyira rengeteg minden történt, hogy azt szerintem megírom még külön, éves összefoglalós posztokban. A teljesség igénye nélkül, meghalt a barátnőm, szomorú voltam, nagyon beteg lettem, találtam egy orvost, aki minden ok nélkül nagyon rendes volt velem, meggyógyultam, a gyerekem, aki fél éves kora óta felnőttként viselkedett, hirtelen kamasz lett (továbbra is nagyon cuki, de néha úgy érzem, mintha elmegyógyintézetben élnék), rengeteget gombásztunk agnusszal, megtanultam szír ételeket főzni és kiállni magamért. Mindent egybevetve, szörnyű dolgok történtek, de mégsem volt olyan borzalmas ez az év.

Na, de jöjjön a kívánságosdi: az egész úgy kezdődött, hogy feltűnt, miszerint ha valamilyen kívánságot leírok a blogomba, az teljesül, ezért minden év végén / év elején megadom másoknak is a lehetőséget erre. A kívánságokkal nagyon kell vigyázni, mert az univerzum egy sajátos humorérzékű ledérszemély (tavaly például az utazás úgy értettem, hogy külföldre, pihenni, nem úgy, ahogy sikerült, azt, hogy legyen pénzünk mindezekre, úgy szerettem volna, hogy lehetőségünk is legyen rá, stb.). Tényleg nagyon óvatosnak kell lenni.

A kívánságokat január 1. éjfélig lehet beírni (kivéve nyomós indok esetén, például, ha nem sikerül addig, mert akkor később is szabad). Ha valaki nem akarja, hogy közzétegyem a kívánságait, akkor azt jelezze a KOMMENT ELEJÉN, és akkor nem engedem ki a nyilvánosság elé.

Én ezeket szeretném:

  1. Szokásos csomag, legyünk egészségesek, gondtalanok és boldogok (gyerekestül, autóstul, macskástul, mindenestül). Találjuk meg mindig az egyensúlyt mindenben. Prosperáljunk anyagilag is, mert miért ne.
  2. Nagyon-nagyon fontos, kedves univerzum, úgyhogy ezt most ne hülyéskedd el (tudom, hogy tudod, hogy kire és mire gondolok): BP-vel minden alakuljon a lehető legjobban. Úgy, ahogy neki jó. Érezze magát a lehető legjobban. És a szeretteinek is jutass egy nagy adag boldogságot, lelki nyugalmat, egyéb jó dolgokat. Ez tényleg fontos.
  3. Az összes többi ismerősömnek és barátomnak is alakuljanak jól a dolgai.
  4. Sikerüljön leadnom azokat a kilókat, amik a zaklatott körülmények között szaladtak fel rám, de egészséges módon.
  5. 2025-ben lássam a tengert! (Szabad akaratomból, kellemes körülmények között.)
  6. Legyen annyi időm dolgozni, írni és kreatívkodni, amennyit erre szeretnék.
  7. Folytatódjanak azok a jó dolgok, amik tavaly elkezdődtek, mind a gyereknél, mind nálam.
  8. Mindenki másnak is teljesüljenek a kívánságai.

És most jöjjön a mindenki más.

79 thoughts on “2024. szilveszterén is pont sikerül az utolsó pillanatban kiraknom a kívánós posztot

  1. Bello's avatarBello

    Kedves Univerzum,

    tudom, tudom, tavaly nem kívántam, sajnálom, megtanultam a leckét.

    A 2025-ös évre az alábbiakat szeretném kérni:

    • Legyünk egészségesek, gondtalanok és boldogok én és a családtagjaim.
    • Sikerüljön tavasszal befejezni a szakdolgozatomat, leadni, majd júniusban megvédeni és egyúttal sikeres záróviszgát tenni.
    • Sikerüljön 2025. február 1.-től elhelyezkedni egy fiztetést is adó állásban programtervező informatikusként, amely helyen a próbaidő letelte után is, kölcsönös megelégedéssel tovább dolgozok.

    Ha ezek teljesülnek én már elégedett leszek. Köszönöm!

    Kedvelik 1 személy

  2. sulemia's avatarsulemia

    Kedves Univerzum!

    Tudom hogy sok a dolgod, de lassan hagyományőrző módon még ma utólag szeretnék hozzátenni valamit a szerény kéréseimhez, ami közben elkezdte piszkálni a gondolataimat:

    • minden maradjon meg amink most megvan (ingó-és ingatlan, lelki, érzelmi, értelmi vagyonunk, minden ami most egészséges és működik)

    Maradok hálás és feltétlen híved: sulemia

    Kedvelés

  3. alill's avataralill

    Köszönjük Lucia az újabb lehetőséget! Köszönöm az univerzumnak, hogy a tavalyi kívánságaim teljesültek!
    2025-re a kívánságaim:

    – Szeretnék egy problémamentes és pozitív szülést, és hogy a baba és én is teljesen jól legyünk, és hogy legyen a kisbabánk egy egészséges, boldog, okosügyes, csodás baba.
    – Szeretném, ha a szeretteim és én ugyanolyan vagy jobb egészségnek örvendené(ne)k, mint 2024-ban, és hogy minden jól alakuljon az életü(n)kben.
    – Szeretném, ha nem történne velünk baleset, tragédia, súlyos betegség, kellemetlen fordulat.
    – Szeretném, ha az én, a férjem és a családtagjaim munkái továbbra is jól alakulnának.
    – Ezek a legfontosabbak, a többiről gondoskodom én.

    Köszönöm!

    Kedvelik 1 személy

  4. sue's avatarsue

    Kedves, Édes Univerzum!
    Minden ami szuper volt, és ami szuper, az maradjon is úgy!
    – Egészség: semmilyen rákom ne legyen, semmilyen komoly betegségem. Se nekem, se a pasimnak, se a családom többi tagjának. Legyünk egészségesek egész évben. Anyukám öregedését kérlek kicsit tartsd kézben, úgy, hogy mindenkinek jó legyen.
    – Szerelem: ez így szuper, menjen így szépen.
    – Munka és pénzügyek: maradjon az anyagi biztonság, köszönöm az érdekes munkát, amit küldtél – maradhat így.
    – Belső béke és cél: találjam meg, de kedvesen, szépen.
    – Egyebek: mindenki legyen egészséges, boldog és elégedett, Bálint, Anyu Jutka, Lilla. Bálintnak menjen úgy a munka, ahogy szeretné, a pénzügyei alakuljanak jól.
    Szokásos nem is annyira apróbetű: kímélj meg a tragédiáktól, és emberfeletti nehézségektől idén. Kérlek, a kihívásokat tartsd a megfelelő szinten – itt a megfelelő alatt azt értem, hogy lehet inspiráló, de nem akarok belőlük hatalmas jellemfejlődést.
    És as per usual: Kérlek, kérlek, ne légy kobold!
    Mély hálával és tisztelettel,
    Zsuzsi

    Kedvelik 1 személy

  5. vilaggazdasag's avatarvilaggazdasag

    Kedves Univerzum! 

    Nagyon köszönöm, hogy az előző évben, bár voltak elsőre nagyon ijesztő kihívások, végül úgy tűnik, minden jól alakult. 

    Kérlek idén is vigyázz ránk, legyen az egész család egészséges, vidám, anyagilag is stabil. 

    Az új munkám legyen izgalmas, élvezetes; a csapat jó, kérlek a toxikus kollégákat és a kiégést tartsd távol tőlem. Segíts abban, hogy megtaláljam a helyen, és tudjak előre haladni. 

    B-nek legyen jó éve, és kapja meg azt az elismerést, amit megérdemel, érzelmileg, anyagilag, munkahelyileg is. 

    Nagyobbunk hasítson idén, és váljanak valóra az álmai. Kisebbünk hasonlóan, haladjon amerre szeretne. Mindketten találják meg a boldogságukat. 

    Szeretnék izgalmas (de nem rettegős vagy feszültséggel teli) utazásokat, sok masszázst, jó sétákat, sok nevetést. 

    És természetesen világbékét, jobb országot, puha, doromboló cicákat. 

    És vigyázz kérlek Luciára, és váltsd valóra az ő és minden olvasó kívánságait

    Kedvelés

  6. mm's avatarmm

    Kedves Univerzum,

    Köszönöm a 2024-et, szép volt. Tényleg. Szerettem.

    Köszönöm a sok utazást, a sok vihogást, az egészséget, és az anyagi jóllétet.

    Kérlek, hogy ezeket mind tartsd meg nekünk 2025-re is.

    Kérlek, hogy a Nagy Lépéshez legyen elég erőm, és amikor jövőre újra írok neked, legyen az a konklúzió, hogy úristen, de király, miért nem léptem ezt meg előbb? :)

    Kérlek, hogy a Nagy Lépés után továbbra is legyen több a bevételünk, mint a kiadásunk.

    Tudjak járni továbbra is edzésre, mert látjuk, hogy jót tesz nekem.

    Futásban köszönöm a jún. 1-jei vállalás behúzását, és kérlek, hogy a 2025. augusztusi tervemet is sikerüljön végrehajtani, abban a városban, ahol szeretném. De ha nem, akkor a város maradjon és 2026. áprilisban legkésőbb.

    Legyen sok új megrendelőm, ilyen szép mennyiségekkel, mint amit a 2024-es év vége hozott. Legyenek olyan megrendelőim is, akikkel egy új területen tudok dolgozni és legyenek velem elégedettek és ajánljanak másnak is.

    Tudjunk sokat találkozni a szeretem emberekkel, de ne úgy, hogy azért érek rá, mert nincs munkám.

    Legyen minden szerettünk egészséges.

    Az ország sorsa rendeződjön most már jó irányba, akik bűnösek, kapják meg a jogos büntetésüket, és legyen úgy, hogy azt érzem, tényleg egy európai országban élek.

    Szerelmes lettem Rómába, szóval, ha 2025-ben is sikerül eljutni, nem fogok sírva ellenkezni :D

    A nagyobbik unokaöcsi felvételije sikerüljön, vegyék fel és tudja megugorni az újabb akadályokat, amiket a suliváltás hoz majd az életébe.

    Tudjunk velük sok közös programot csinálni, amire az anyagi fedezet is megvan.

    És ha esetleg 2025 végén megint összejönne a Nagyon Nagyon Nagy Utazás, most is nagyon tudnánk neki örülni.

    Köszönöm a lehetőséget idén is, Luciáéknak teljesüljön minden kérése.

    Feltétlen híved,

    mm

    Kedvelik 1 személy

  7. Hárpiasas's avatarHárpiasas

    Kedves Univerzum! 

    – Köszönöm 2024-et, a klassz utazásokat és nyaralásokat, a nagy röhögéseket, a szuper színházi előadásokat. 

    – Kérlek, hogy 2025-ben legyen minden szerettem és én magam is testileg, lelkileg és mentálisan ép és egészséges, kímélj meg minket mindenféle betegségtől, balesettől, tragédiától, komoly megpróbáltatásoktól és nehézségektől.
    – Kevesebb szorongást és több tettvágyat kérek magamnak. Tudjak jól és pihentetően aludni.
    – L. maradjon ilyen kiegyensúlyozott, szeressen továbbra is iskolába járni és szeressék őt viszont, felnőttek, gyerekek egyaránt. Találjon egy igaz jó barátot, a bullying pedig a legkisebb mértékben se legyen jelen a közösségében. Segíts kérlek, hogy a suli és benne az ő kis osztálya továbbra is jól alakuljon, legyen olyan hely és közeg, ahol jól érezheti magát, örömmel tanul. Ne veszítse el az érdeklődését az új dolgok iránt, maradjanak a tanítói olyanok, akik értik, szeretik és segítik őt és úgy általában a gyerekeket. A zenetanulásban lelje továbbra is örömét, az új hangszerrel érkezzen meg a valódi motiváció is. 
    – Az anyagi helyzetünk ne legyen rosszabb, tudjuk fizetni komolyabb lemondás nélkül L. suliját.
    – A munkahely maradjon nagyjából ilyen, mint idén volt, amíg L. kisiskolás, nem szeretnék feltétlenül munkahelyet váltani. Valamivel több munkahelyi magabiztosságot elfogadnék. Azonban ha mégis túl sok lesz a főnöki nárcizmusból és már nem egy vállalható kompromisszum lesz ez a meló, kérlek, adj nekem erőt, bátorságot, önbizalmat és persze lehetőséget, hogy jobbra váltsak, anyagilag, emberileg es szakmailag egyaránt. Köszönöm a közvetlen kollégákat, kérlek, a velük fennálló jó viszony maradjon meg 2025-ben is.  Szeretném, ha összejönne a tanfolyam, majd a vizsga, igazán ideje újra képezni magam. 
    – Adj nekem végre kellő belső motivációt, hogy az egészséges táplálkozás, mozgás és testedzés beépüljön a mindennapjaimba. Külső kényszerítő erő nem ér! Jó lenne újra örömmel és magabiztosan tükörbe nézni.
    – B-vel maradjon meg, esetleg javuljon a jelenlegi korrekt, együttműködő viszony, aminek legfőbb célja, hogy L-nek a lehető legjobb legyen. Legyünk neki továbbra is mi a legfontosabbak és találjuk már ki a tutit a lakásviszonyaink rendezésére. 
    – Hozz békét a háborúktól szenvedőknek, hogy ne kelljen pár örült terrorja miatt rettegniük nekik és az egész világnak. 
    – Szabadság, egyenlőség, testvériség, világbéke, klímatudatos nemzetközi együttműködés. 
    – Köszönöm a lehetőséget Luciának és neked is.

    Kedvelés

  8. mirtilke's avatarmirtilke

    Kedves Univerzum!

    Az 2024-es megpróbáltatások után kérlek segíts, hogy visszaszerezzem az erőmet úgy fizikailag mint lelkileg. Ígérem ebben hathatósan közre fogok működni.

    Segíts a gyermekeimnek, hogy mind megtalálják azt a tevékenységet ami nem csak pénzt, de örömöt és boldogságot is hoz az életükbe. Mindezt jó egészség, nyugalom, békesség mellett.

    Tartsd meg a barátaimat mellettem ahogyan eddig is, itt mondok értük köszönetet! Nekik is kiváló egészséget, nyugalmat, boldogságot kérek tőled tágabb családjukkal együtt.

    Kérek tőled sok-sok vidám együtt töltött napot gyermekeimmel, unokámmal, barátaimmal!

    És végül de nem utolsó sorban kevesebb vihart és egy kicsit kevésbé döglesztő nyarat!!!

    Köszönöm!!!

    Kedvelés

  9. cicza's avatarcicza

    köszönöm a 2024-es évet! kérlek 2025 is legyen legalább ilyen jó. a kívánságaim a következőek (ismerős lehet mert másoltam tavalyról, remélem így is ér, mindenkinek könnyebb ez a megoldás):

    1. szeretteim, szűk családom legyen egészséges és boldog, legyenek testi-lelki biztonságban, jusson nekik minden jóból elég, meg ugyanezt nekem is kérem, de tényleg az egészség dolog nagyon fontos számunkra, mindenkinek!

    2. Bubuka fejlődjön továbbra is szépen, legyen kedves, barátságos, okos, vicces, vagány, legyenek kis barátocskái judón meg a suliban és szeresse és legyen ügyes és tehetséges, a párommal legyen a kapcsolata harmonikusan jó, igazi apa-lánya kapcsolat sok szeretettel és békével, egymás megértésével és tisztelésével

    3. az állásom maradjon meg (vagy ajánljanak fel helyben egy legalább ilyen jót), legyen legalább ugyanilyen nyugis és jó, ne csesztessenek, ne pletyizzenek rólam rosszakat, a fizetésem se legyen rosszabb a jelenleginél légyszi, de inkább legyen valahogy több, a munkatársakkal jöjjek ki legalább ilyen jól, legyen megoldott a melóba járás (balesetmentes közlekedéssel, nem elromló autóval) és a betegek gyógyuljanak és tudjak rajtuk segíteni mindig

    4. párkapcsolatom tartson ki továbbra is, alapuljon ezentúl is viszonzott szerelmen és kölcsönös tiszteleten, ne legyen semmivel se rosszabb a jelenleginél, jussunk el helyekre együtt és legyenek jó élményeink, potenciálisan akár jegyezzen el / vegyen feleségül / költözzünk egy tökéletes nagyobb házba vagy lakásba, mind közös akaratból. amivel meg gond van, az jöjjön rendbe kérlek, oldódjon meg számára is minden, kerüljön le róla a stressz (jó dolgok miatt), törődjön magával és az egészségével és legyen kiegyensúlyozott, megérdemli nagyon

    5. egyébként tényleg szeretnék közös gyermeket a párommal, egy (vagy kettő) egészséges (testi, lelki, spirituális meg mindenféle egyéb lehetséges módon egészséges!) kisbabát szeretnék tőle (egy problémamentes terhességből); akit mindenki szeret (beleértve Bubut, a potenciális nagy testvért) és elfogad és örül neki és remekül beilleszkedik a közös életünkbe

    6. én is szeretnék egészséges lenni, meg talán végre szép is, teszek érte de kell az univerzumi segítség legközelebb is is, legyek jó formában, kívül-belül, 2025-ben újra nyomom, becsszó!

    7. minden szépet és jót szeretnék, meg főleg nyugit, a gyerek apja és családja éljen sokáig boldogan és békében de lehetőség szerint minél távolabb tőlünk, legyen meg a maguk élete a mienktől külön, engedjenek el minket, ha már nem tudtak normálisak lenni sajnos

    nem jut eszembe több, de univerzum, rád bíznám, hogy milyen jó dolgokkal tudnád még kiegészíteni, kérlek ne küzdelmeket adj, hanem tényleg boldogságot, köszönöm előre is!

    Kedvelés

  10. Gabi's avatarGabi
    1. Egészséget magamnak és minden szerettemnek.
    2. Anyagi biztonságot magamnak és a családomnak.
    3. Boldog párkapcsolatot.
    4. Valami hobbit ami boldoggá tesz.
    5. Szerető barátokat, tarsasagot
    6. Utazásokat
    7. Nagyon köszönöm 😊

    Kedvelés

  11. Csucskó's avatarCsucskó

    Kedves Univerzum!

    A 2025-ös évre ezt szeretném kérni:

    • Egészség:

    Semmilyen rák, komoly betegség, halál ne legyen se nekem, se az alábbi szeretteimnek: én, Csabi, Alex, Anyu, Apu, Mama, Gábi, Zoli, Márti, Panna, Alíz, Guszti cica

    Sajnos idén nem tudtál mindenkit megtartani egészségben és élve, ezért kérlek most vigyázz a szeretteimre.

    • Szerelem:

    Itt szeretnék kérni némi fellendülést, mert az utóbbi négy év elég ergya volt. Praktikus lenne azzal, akivel már amúgy is együtt élek.

    • Munka és pénzügyek:

    Maradjon az anyagi biztonság, és a jelenlegi munkahely. Itt jól érzem magam, és se túl sok, se túl kevés amit csinálni kell kihívásilag. Mennyiségileg azért csökkenhetne picit. :)

    • Biztonság:

    Kérlek az ország ahol élünk legyen biztonságos, kerüljék el a háborúk.

    • Gyerek:

    Szeretném ha ez a plusz egy év óvoda összejönne, és lenne még ideje fejlődni, érni az iskolára. Jöjjön ki belőle az a sok jó és ügyesség ami benne van. (Egyelőre csak a rosszaság jött ki)

    Nem baj, ha egy picit könnyebb lenne vele itthon, mert kezd felőrölni az örökös feszültség és szabályozás.

    Kérlek kerüljük a tragédiákat, és ember feletti teljesítményeket. Szeretnék egy nyugis évet amiben lehet töltekezni és épülni. Kérlek ne légy komisz!

    Szeretettel és tisztelettel!

    Csucskó

    Kedvelés

  12. Kati's avatarKati

    Kedves Univerzum!

    szeretném előre hozni ezeket a kívánságokat a korábbi évekből:

    1. Pénz! Több pénzt szeretnék keresni, mint most, ez az év elég rossz volt ilyen szinten. Dolgozok szívesen kicsit többet is érte de jó lenne valahogy kb a dupláját keresni a 2024esnek.
    2. Egészséget nekem, szeretteimnek. Kérlek 2025ben se legyen baja a szüleimnek!
    3. boldogság, kiegyensúlyozott párkapcsolat, ne morogjunk egymásra
    4. Bele kéne kezdenem valami érdekes mellék munkának, amiből néhány év befektetett munka után jól lehet keresni munka nélkül is
    5. fittséget, izmokat szeretnék és szeretnék még mindig fiatalabbnak kinézni mint amennyi idős vagyok :D
    6. szeretnék még új barátokat, főleg ott ahol lakunk. Gyerekes barátokat is, ahol a gyerek ott is tud aludni.
    7. jo lenne egy új(abb) kocsi. Ha nincs, akkor a mostaninak kérlek idén ne legyen baja.

    Új kívánság, hogy jó lenne találni egy álom házat, amit meg is tudunk venni. Szeretnék egy nagy teraszt (kertet is ha kérhetem) sok napfényt, szép kilátást és rendes szomszédokat, egy jó környéken ami könnyen megközelíthető gyalog is. 5 éve segítettél albérletet találni, és azóta is abban a csodás lakásban lakunk <3 Légyszi légyszi ez most nagyon jó lenne.

    MÁsik új kívánság, hogy kérlek legyenek a lányomnak is új barátai, ha lehet a meglévőek ne költözzenek el.

    ezek mellett persze a régi kívánságaim ismét élnek, ugye tudod mikre gondolok?

    Köszi!!!

    Kedvelés

  13. Ruby's avatarRuby

    Kedves Univerzum,

    köszönöm a 2024es utazásokat (különös tekintettel a külföldieket), a kirándulós és kajálós élményeket, a koncerteket és az embereket, azt hogy önmagam megtalálását folytatni tudtam, hogy a férjjel ilyen szép pillanataink voltak, a melós pozitív élményeket és díjakat és több fizut, a jó fej közvetlen kollégákat, a sulit mindennel együtt, hogy rendszeresen edzeni járok életemben először és hogy sok eszközt tudok alkalmazni önmagam építésére. Köszönöm Lucianak megint a lehetőséget, és próbálom megint összegezni az elmúlt évet és rákészülni az újra. Jó hosszú lesz, de kedves Univerzum, tudod hogy ez nálam így megy :)

    2024ben drága Univerzum elismerem, hogy szokás szerint nem volt könnyű dolgod világgal általában, így aztán végképp köszönöm, hogy jutott nekem is a kedvességedből. Szeretnék kérni (nem fontossági sorrendben) 2025re:

    Magamnak testi és lelki tökéletes egészséget és annyi önbizalmat, hogy testileg és lelkileg jól érezzem magam és önazonos legyek és energikus és jó alvó és nőies, csillagos ötös laboreredményekkel – kellő lelkierővel és önbizalommal rendelkezve, hogy tegyek is ezekért, konkrétan megfelelő egészséges kajákkal és mozgással és stresszkezeléssel (nem pedig betegséggel). Plusz lelkierőt, időt, pénzt és energiát szeretnék kérni önmagam fejlesztésére, a heti második edzésre, önmagam első helyre helyezésére, arc- meg testkezelésekre és dokis alap kivizsgálásokra, hogy szeressek a tükörbe nézni azért mert az igazi önmagamat látom benne viszont és a 2024es pozitív dolgokat szeretném továbbvinni magam és mások hasznára, különös tekintettel a tornázást mint a kis szőke mosolygós kinzólánynál. És kérném hogy ezáltal beleférjek kényelmesen és tartósan a 28as Levisekbe.  Isteni koncerteket és táncolást szeretnék sokat 2025ben – mérhetetlenül hálás vagyok, hogy már most több be van írva a naptárba :), de kifejezetten kérnék még Ticketswapról jó áru LP koncert jegyet mellé olcsó és problémamentes utazást és szállást. Ha totál ráérsz, Skippinish és/vagy Skerryvore meg Corrs is jöhet :)

    Munka terén 2025ben legalább a 2024es mennyiségű fizut és melléjárókat szeretném kérni és kapjak legalább 1es bónuszt meg emelést. És ha a jelenlegi munkahely bedőlne, akkor kérlek jöjjön össze egy váltás gyorsan és fájdalommentesen, minimum ugyanannyi pénzzel, heti 3 wfh-al és napi 8 órába kezelhető munkamennyiséggel. Szeretnélek megkérni kedves Univerzum, hogy csak egyetlen egy poziban kelljen helyt állnom de ez az egy pozi legyen stabil és hosszútávú (tovább mint 2026 Q1) – heti 3 WFH meglegyen, közvetlen és közvetett kollégáim és főnökeim legyenek ügyesokosönállóak, könnyen kezelhetőek, az erőfeszítéseimet tisztelőek, nemnyígósak és KPIban zöldek, a közvetlen főnököm ténylegesen segítsen és reálisan de pozitívan is értékeljen engem, értékesnek és hasznosnak érezzem magam összességében annyira hogy legyen megint olyan a szakmai önbizalmam és a lelkesedésem, mint 2017ben és végre az is legyen érték, ha valaki nem hal hősi halált a munka frontját de attól még jól dolgozik. Szeretnék kérni még hatékony, sikeres és komplikációmentes kooperálást bárkivel akitől a munkám eredménye függ, a cégnek egészében stabil gazdasági helyzetet ami a budapesti irodának a 2023esnél kisebb nyomást és kevesebb megszorítást és leépítést jelentsen, kellemes munkahelyi hangulatot, olyan körülményeket, amitől a céghez tartozónak érzem magam és sok vidámságot és csacsogást és olyan napi munkát hogy se a mennyisége se a minősége a feladatoknak ne ártson a magánéletemnek és a lelki világomnak se közvetve se közvetlenül. A munkahelyi barinőket, Á-t, K-t és T-t is köszi, illetve az újakat E-t és M-t és az ikremet meg a work husbandet is – szeretnék velük 2025ben is több társasos és dumcsis összeröfit.

    Magánéletemben 2025ben kiegyensúlyozott, boldog házasságot szeretnék mindkettőnknek, sok pozitívummal az összes létező elemében a házas életnek, hatékony kommunikációval és kellemes közös programmokkal, külföldi és belföldi pozitív élményekkel teli utakkal kettesben is. Jöjjön rendbe mindaz, ami most nincs rendben. A suli maradjon pozitív élmény, menjünk át elsőre a vizsgákon, férjen bele időben és energiában a munka mellett nekem és a férjnek is, a tanárok és évfolyamtársak maradjanak jógejek, kedvesek, érdekesek, segítőkészek és vigyen tovább minket a suli és a tanulás a megfelelő úton. 

    Köszi az utazásokat belföldön és külföldön 2024ben; szeretnék a párommal 2025ben kettesben is sok kellemetes utazást külföldre és belföldre és hétvégi kisebb kirándulásokat, klassz élményeket úgy, hogy anyagilag is még mellette tudjunk félretenni, emellett a kedves barátokkal és tesómmal szeretnék tartalmas és vidám találkozókat, amik lelkileg mindenkit feltöltenek, lehetőség szerint külföldi utazással együtt úgy hogy előtte-utána-közben minden érintett egészséges és boldog legyen. Az utazás külföldre lehet még Á-val is de a munkához kötöttet ússzam meg inkább ha lehet, főleg ha indiai. És személyesen találkozzunk a másik férjemmel legalább egyszer.

    Lakhatás: 2025re megint azt szeretném kérni, hogy a lakhatással kapcsolatos költségeink legyenek anyagilag megoldhatóak mínuszbamenés nélkül és a lakáshitelünk is csökkenjen nagyban és egyszerűen és nulla utólagos negatív következménnyel. Emellett kérlek hogy a Böhömke hibátlanul és extra költségektől mentesen működjön együtt velünk. Ha tényleg nagyon ráérsz kedves Univerzum, akkor vágj hozzánk egy 9számjegy nagyságú lottónyereményt kérlek, vagy bármilyen pénzmagot amiből egy nagyobb és világos-ablakos konyhás, nagyobb hálószobás, nekünk alkalmasabb elosztású, kb 70-80 nm.es, tágas, csendes, világos és tisztább lakást vehessünk a jelenlegi környéken liftes házban, max arányosan több rezsivel, gyors és szimpla és problémamentes lakásvétellel, kedves csendes tiszta lakótársakkal és nulla új lakáshitellel nekünk.

    Férjemnek 2025re egy nappalos 8 órás munkát kérek, amiben jól tud teljesíteni, ami szellemileg is kielégíti, egy őt segítő és anyagilag és véleményben is értékelö, őszinte és baráti közeggel megáldott munkahelyen, minimum annyi fizetéssel mint 2023ban; kézzel fogható eredményeket szellemi és fizikai fejlődésben és érezze jól magát a bőrében, jobb egészséget, több edzést és több lelkierőt és önbizalmat,mint 2024ben és hogy találja meg a kiutat a jelenlegi elakadásaiból, és jöjjön rendbe mindaz, ami most nincs rendben, engedje el azokat amiket az önbizalma és a sikeres élet miatt el kell engednie. Legyenek neki igazi és építő jellegű, azaz nem visszahúzó barátai, akikkel tud konstruktívakat dumálni. Férjem fiának jókedvet, sok önbizalmat és jófej társaságot meg önállóságot szeretnék kérni.

    Tesómnak 2025re kérnék lelki stabilitást, kezelhető munkamennyiséget, nagyon jó egészséget, pozitív hangulatot és szemléletet, sikeres futást, anyagi és munkahelyi biztonságot, anyuval békésebb és türelmesebb kapcsolatot, soksoksok boldog-büszke pillanatokat a nagyfiával, és hogy megtalálja mindazt amit pozitív értelemben vár az évtől és maradjanak ilyen jó barátai és velük a szuper élmények.

    Anyumnak azt kívánom, hogy folytatódjon a pozitív tendencia az egészsége és a lelkivilága tekintetében 2025ben, a rendszeres családi és baráti találkozásokkal és soksok sétával, anyagi biztonsággal és tesómmal békésebb kapcsolatban. Szeretném, hogy az egészségügyi értékei minden területen maradjanak ilyen szépek, és a térdei is legyenek problémamentesek. 

    2025ben megint csak szeretnék élhetőbb, békésebb, tisztább és emberibb Földet 2024ben képest – jöjjön rendbe mindaz, ami most nincs rendben. Szülővárosom polgármesterének szeretnék további kitartást, lelkierőt, betonerős egészséget, sorozatos sikereket, megnyert pereket és választásokat, észrevehetően sokkal több éves költségvetési pénzt mint 2024ben, stabilan kitartó bátor támogatókat, országszerte növekvő számú hasonló vezetőket aki vele összedolgoznak. (Észrevettem ám, hogy ráugrottál arra, hogy az egészséget neki eddig nem említettem…)

    Magyarországnak, kedves Univerzum, “csak” annyit szeretnék, hogy ténylegesen a számbeli& határainkon belül lakó számbeli többség boldogságát, egészségét és anyagi biztonságát hozza el 2025 lúgy, hogy az semmiféle hasonlatosságot ne mutasson a “Szolgálólány meséjé”vel és hogy tényleg otthon érezzem magam kis hazánkban és ne a szomszédba akarjak kivándorolni. Kérlek, hogy a közélet szereplői annak fényében nézzenek szembe következményekkel, hogy visszamenőleg és napjainkban mennyit tettek/tesznek ama előbb említett valódi számbeli többség boldogságáért. Valamint kérlek, hogy hazánk természeti kincseit, főleg vízpartjait védd meg és ne hagyd hogy folytatódjon a kihasználásuk. Legyen minden élőlény boldog és rendelkezzen a boldogsághoz vezető okokkal. Legyenek mentesek a szenvedéstől, és a szenvedéshez vezető okoktól. 

    KÖSZI előre is és tényleg köszi az idén megvalósultakat :)

    + Luciánakmindent amit kívánt + a többi kedves kommentelőnek is és bármit ami a világot szebbé, békésebbé, élhetőbbé és boldogabbá teszi.

    Kedvelés

  14. sofairplay's avatarsofairplay

    Kedves Univerzum

    Meg hiszek. Eppeg. Remelem kimerult manifesztalas is manifesztalas.

    Cserbenhagyva erzem magam, visszajott anyukam rakja, pedig milyen lelkesen probalkozom mar 5 eve kerni, hogy ne jojjon. Meg jova teheted ha az elmenetelet megkonnyited. Eleget szenvedett es annyira fel. Kerem, hogy kibirjam, hogy jo donteseket hozzak, segits ezt az idoszakot atveszelni. Konyorgom, tartsd a batyam kordaban, adj neki empatiat es fujd el gigantikus narcizmusat.

    Adj nekunk egeszseget. Nincs idom a mellfajassal foglalkozni, ne legyen rak belole. Kerem hogy sikeruljon allandositani a T4D programot az egyetemen mar iden. Ha mar itt vagyunk, en is kaphatnek egy allando szerzodest iden. E grade mar jo is lenne. Hagyd meg ezt a munkat nekem, annyira szeretem.  Ha ebben az evben is sikerulne meg 2 kovet lefogynom az nagyon szuper lenne. Minden evben bizom benne ez lesz az az ev amikor sikerul jol dietaznom. Nehez ev lesz, legalabb ezt a ”win”-t hagy kapjam meg.

    Koszi a Y erofesziteseket! Lett fiu az eleteben es ugy tunik sokkal boldogabb. Vegezze el az egyetemet, keruljon oda F1-nak ami a legjobb a karrierjenek es a maganeletenek. Ne csalodjon valasztott palyajaban.

    Koszi P segitest is! Sikeruljenek jol az A level vizsgai (AAA) es vagy olyan egyetemre jarjon ahonnan majd tovabb tud lepni mert lesznek lehetosegei, vagy legyszi kuldj fele egy tokeletes apprenticeship-et. Legyen boldog, jo lenne tobb baratot latni korulotte, talan mar egy lanynak is eljott az ideje.

    M eletet es jol egyengetted, koszi. Hasonlo evet kivanok neki. Anyukaja jol legyen, nincs munkahelyi stress, nincs depresszio, de van sok sok tenisz. Jo lenne ha el tudnank utazni egyutt valami kulonleges utra.

    Koszi a vilag meg all, senki nem nyomkodott rossz gombokat. EZ jo lenne ha megmaradna jovore is!

    Kedvelik 1 személy

  15. Hoegolyo's avatarHoegolyo

    Eloszor is, kedves Univerzum, szeretnek halat adni azert, hogy a kulonosen nehez evet sikerult vegul meguszosan zarni. Ezalatt azt ertem, hogy sem anyagilag, sem mentalisan nem omlottam ossze, pedig boven kinalkozott lehetoseg. Halas vagyok a hibbant, de tamogato mikrokozossegemert (csalad, kollegak es mindket baratom), es onzo modon  magamnak is halas vagyok az elmult ket evben vegzett onfejleszto munka eredmenyeert: kemeny vagyok, mint a fagyott sz*r, nna. 

    2025-re a kovetkezoket szeretnem:

    vilagbeke ugysem lesz soha, de akkor mar legyen az, hogy emberaldozatok helyett az illetekesek inkabb szoritkozzanak a hideghaboru korszakahoz hasonlo f*szmeregetesre. 

    -talaljak magamnak olyan onkentes/segito munkat, amit szivesen csinalok,

    maradjak fizikailag kivalo formaban es remek egeszsegben, sot legyek kepes fejlodni/erosodni,

    -maradjak mentalisan kivalo formaban es remek egeszsegben, sot legyek kepes fejlodni a hobbijaimban,

    -az ismeroseimnek, szeretteimnek, kedves kollegaimnak ugyanezeket kivanom: legyenek mentalisan es fizikailag kivalo egeszsegben, az altaluk idealisnak elkepzelt korulmenyek kozott,

    -T.-tol azt kerem nagy szeretettel, hogy csatlakozzon a felnottek vilagahoz. Legyen kepes a sajat labara allni, legyen onallo keresete, egzisztenciaja, es felelossegvallalasi hajlandosaga,

    -a munkammal kapcsolatban azt kerem, hogy legyen minden legalabb olyan jo, mint eddig. A kollegakkal, a munkakorommel es a fizetessel is elegedett vagyok. Esetleg johetne a csapatunkhoz uj kollega, aki ugyanolyan jo fej, mint mi harman. Pluszban szivesen elvallalnam azokat a feladatokat, amikrol a kollegakkal mar egyebkent is pusmogtunk egymas kozott,

    -az eddigi parkapcsolatomat szeretnem humanus, szeretetteljes modon lezarni es  nyitott vagyok egy ujra, megpedig olyan partnerrel (ferfi), akivel kozosek az alabbiak: alapertekek, humorerzek, anyagilag azonos szinten vagyunk, eros kolcsonos fizikai vonzalom. Pluszban tudjon kessel-villaval enni, de ne legyen ra buszke,

    -ugyanilyen hatekonyan, sot jobban tudjam menedzselni az anyagi ugyeimet, mint 2024-ben, a viharok kozott,

    -szeretnek 2025-ben is sokat utazni, es ebben legyen legalabb egy het, amikor egyedul vagyok (ha lehetseges, akkor tengerparton).

    Kedvelés

  16. uglypigling's avataruglypigling

  17. uglypigling's avataruglypigling

  18. uglypigling's avataruglypigling

  19. Lucita's avatarLucita

    Kedves lucia, köszönöm az idei posztot is, kívánok neked mindent, amit szeretnél.

    Kedves Univerzum, először is köszönöm életem legjobb évét, nem térek magamhoz, végtelenül hálás vagyok mindenért. Maradjon a fejlődés, tűnjenek el a nézőpontjaimból az akadályok. És most jöhet a tápláló, egyenrangú párkapcsolat.

    Köszönöm!

    Kedvelés

  20. Tobber's avatarTobber

    Szia Univerzum!

    Légyszi gondoskodj a szeretteim (incl. a cica) és az én testi-lelki-szellemi egészségemről 2025-ben.

    Szeretném, ha boldog évünk lenne. Anyagi és pszichés és mindenféle stabilitást biztosíts, kérlek.

    Adj sok örömet minden szerettemnek, ismerősömnek és nekem is!

    Küldj gyors felfogóképességet az új munkaterületemhez, hadd teljesedjek ki benne kiemelkedően. Intézd el, hogy szorongásmentesen, megbecsülésben (anyagilag is!!) éljem meg.

    Boldog új évet küldj Luciáéknak is!

    Kedvelés

  21. arodenn's avatararodenn

    El nem tudom mondani, mennyire vártam ezt a posztot.

    Nehéz év volt ez, Univerzum, talán az eddigi legnehezebb, minden szempontból. Ezért most azt kérem, hogy legyen könnyebb. Legyen mindenki egészséges, testileg és lelkileg is. Legyek türelmesebb és toleránsabb, de továbbra is merjek kiállni magamért és legyek végre képes kimondani mindent, amit idén nem sikerült. Legyen végre a gyereknek kiegyensúlyozott anyja, és tudjam, mikor mire van szüksége.

    Szeretnék több énidőt, több miidőt. Szeretném, ha jobban tudnánk működni csapatként is, párként is. Kevesebb terhet szeretnék, több támogatást. Szeretném, ha több utazás beleférne az időnkbe.

    Szeretnék újra könyveket fordítani, de úgy, hogy ne az alvásról kelljen lemondani érte. Ja, és nem bánnám, ha az AI egyelőre még nem venné el a munkámat. Inkább segítsen abban, hogy több legyen.

    Ha anyagilag rendben maradunk, nekem az már megfelel.

    Mindenkinek azt kívánom, hogy az Univerzum meghallgassa és pont úgy teljesítse a kívánságait, ahogy kérte.

    A világnak pedig azt kívánom, hogy végre ne legyünk a szakadék felé rohanó lemmingek. Túl kicsi a föld…

    Köszönöm a lehetőséget!

    Boldog új évet!

    Kedvelés

  22. Kisvax's avatarquicklyfurry10cb7f6a11

    Kedves Univerzum,

    immáron Verának és a Nesztelencsigának köszönhetően negyedszer írok neked.
    Elöször is köszönöm neked a 2024-es évemben való közbenjárasodat ❤
    2025-re az alábbiakat kérem és vágyom:
    – Minden élőlény, aki fontos nekem, velem együtt legyen ép, egészséges és ne érjen minket semmi nagy csapás, szomorúság.
    – Sikerüljön a két gyerekemnek az érettségi és vegyék fel őket arra azbegyetemre, ahová ők azt legjobban szeretnék 🙏🏻
    – anyagilag jöjjek annyira egyenesbe, hogy ne legyenek adósságaim, jusson minden fontosra, egy kis utazás, nyaralás is férjen bele
    – ha már 2025-ben történik valami a családi anyagi, lakhatási dolgok hosszútávú elrendezésében, akkor az legyen korrekt, mindenki számára megfelelő és a lehető legkevesebb fájdalommal járjon mindenki számára
    – láthassam az imádott hegyeimet
    – újra be tudjam iktatni a rendszeres mozgást az életembe, sikerüljön egy kicsit formába kerülnöm
    – rendeződjenek a háborús országok, térségek dolgai a lehető leghamarabb

    Kedvelés

  23. Algamon's avatarAlgamon

    Én ezeket szeretném:

    1. Legyünk mind az öten egészségesek, gondtalanok és boldogok (gyerekestül, autóstul, macskástul, mindenestül). Találjuk meg mindig az egyensúlyt mindenben. Prosperáljunk anyagilag is, engedjük meg magunknak a wellness hétvégéket, három gyerekkel is.
    2. Nagyon-nagyon fontos, hogy 2025-ben végre elkezdjük azt a létet, amiben örömöt lelünk, és mellesleg jól jövedelmez. Ehhez indulótőkét kérünk, elég jelentős összeget, 25 milliót. Az sem baj, ha ez kaparós sorsjegyen jön össze.
      Jelenlegi munkámban jelentős fizetésemelést kérek, jó sok cafeteria-juttatással.
    3. Olyan kollégákkal szeretnék dolgozni, akik értelmesek, van humoruk és tudnak együttműködni.
    4. Az összes többi ismerősömnek és barátomnak is alakuljanak jól a dolgai.
    5. 2025-ben lássuk a tengert! (Szabad akaratomból, kellemes körülmények között.) Használjuk mind az öten az új útlevelünket.
    6. Legyen annyi időm dolgozni, írni és kreatívkodni, amennyit erre szeretnék.
    7. Gyerekeknek legyenek tanulmányi sikerek, különösebb erőlködés nélkül. Az sem baj, ha a chatgp-vel írják a dolgozatokat.
    8. Mindenki másnak is teljesüljenek a kívánságai.

    Kedvelés

  24. rmoeva's avatarrmoeva

    2025re nagyon szeretném hogy családom és szeretteim a lehetőségekhez képest egészségesek legyenek, és persze én is.

    Anyu idősotthonba költözése menjen simán, és legyen neki ott jó.

    Ha ezek megvannak akkor még jó lenne, ha tudnék pénzügyi tervezéssel foglalkozni kicsit, találni egy jó könyvelőt és kicsit biztosítani a jövőt.

    Tudjak legalább annyit biciklizni, mozogni mint idén, sérülésmentesen.

    Gyerekeimnek legyen jó az életük, jó párkapcsolatuk, a kisebbiknek a fogászati dolgai sikeresen záruljanak. És tudjunk anya fia napokat tartani.

    És milyen rossz, hogy ez komolyan felmerül, de ne legyen világháború, de háború sem, legalább a közelünkben.

    És ha belefér még akkor jó lenne még utazni is, legalább Spanyolországba, és fejleszteni a spanyoltudásom.

    Kedvelés

  25. éva's avataréva

    Kedves Univerzum!

    Most elbizonytalanodtam, hogy egy éve vajon küldtem-e kívánós posztot… 2023-ban mozgalmas december vége volt nekünk, Jó értelemben. Lehet, hogy végül kimaradt a kívánós írás.
    Küldtem vagy sem, az idei évünk sok jót hozott, köszönünk mindent! Legfőképpen az új családtagunkat. És azt a barátságot, ami az ő érkezése kapcsán valamelyest új életre kelt.
    A 2025-re szóló kíváságaim:
    – Különösen hangsúlyosan kérek most egészséget a teljes családnak, közelieknek és távoliaknak egyaránt!
    – Vezesd a fiatalokat a legjobb úton, legyen jól működő szemük és fülük és fizikumuk és szívük és agyuk… a friss szerepükre!
    – A legkisebbnek legyen még boldogabb éve, mint az idei!
    – A teljes család gazdasági helyzete álljon biztos lábakon!
    – Vigyázz a barátaimra!
    – Kérlek, a világ politikusainak az agyában tégy valami csodát, hogy a Glóbusz a következő évszázadban is boldogan, egészségben élhető maradjon!
    – Teljesüljön az itt kívánók minden vágya!

    Előre is köszönöm!

    Luciának pedig hálás köszönet az ismételt közvetítésért!

    Kedvelés

  26. MOnick's avatarMOnick

    Kedves Uni!

    Egészséget kérek mindnyájunknak, magamnak:

    Szerelmes tápláló kapcsolódást egy férfival, aki érti a humorom meg tud táncoltatni, és végre mindenben passzolunk és minden körülmény is ideális.

    Anyagi biztonságot és gyarapodást.

    Kreatív örömteli önmegvalósítást, bárhogy is nézzen ez ki, ami másnak is hozzájárulás.

    Sok könnyemkicsordul nevetést, sok áhitattal átitatott pillanatot.

    Gyermekemmel intim, tápláló kapcsolódást.

    búék mindenkinek!

    Kedvelés

  27. sulemia's avatarsulemia

    Köszi nagyon lucia!!

    Kedves Univerzum!

    szeretnék mindenekelőtt és leginkább egészséget, sőt jövőre legyünk még egészségesebbek én is és a családtagjaim, szeretteim is, mint idén. lelkileg és testileg is. ez nagyon fontos.

    1. a gyerekek különösen is legyenek egészségesek, és boldogok, sikerüljön nekik amit elterveznek, legyenek őszinte barátaik
    2. a vállalkozásomtól azt várom hogy kényelmesen megéljek belőle annyi munkával is amit kényelmesen bírok, ne kelljen aggódni miatt se most, se a továbbiakban.
    3. szeretnék egy kicsi megtartó közösséget
    4. tudjak magammal egyre jobban törődni
    5. mindenkinek teljesüljön amit itt kér
    6. világbékét, minden embernek legyen elég étele, tiszta vize, ruhája, tető a feje felett az egész földön

    Kedvelés

  28. liza's avatarliza

    Kedves Univerzum,

    Köszönöm a 2024-es dolgokat, ezek a kívánságaim 2025-re:

    • úgy általában nekem és minden szerettemnek és ismerősömnek egészség, biztonság, bőség, szabadság
    • legyen valami ötletem plusz pénzre és valósítsam meg
    • gyerek doktorija jól sikerüljön, időben, ne legyen stresszes
    • találjon minél hamarabb olyan állást, ahol barátságos és támogató a közeg, tud fejlődni, biztonságban van, és annyit keres, amivel boldog, és az álláskeresési procedúra legyen gyors és fájdalommentes
    • a gyerek mihamarabb kapja meg az állampolgárságot
    • a gyereknek a teljes szociális csomagot: szerelem, igazi barátok, haverok, kedves kollegák
    • nagyon szeretném azt a bizonyos munkautat, amit belengettek, sikerüljön elmennem oda, és közben is érezzem magam jól
    • ami most elkezdődött fittségileg, tartson ki 2025-ben, SŐT
    • férjjel legyünk jól és jóban és őszintében
    • férjnek valami új projektet, ami jól sikerül és jól keres vele
    • legyen jó az új kórus és legyenek onnan új barátaim
    • legyen jutalmazó a tágabb családommal lenni és minden családi konfliktusseb gyógyuljon be, oldódjon meg, ne kövessek el hibákat
    • P. vagy gyógyuljon meg vagy ha nem lehet, akkor minél méltóságteljesebb és fájdalommentesebb véget neki
    • Luciának és szeretteinek minden jót a hotspot múködtetéséért

    Előre is köszönöm, mindenkinek nagyon boldog 2025-öt

    Kedvelés

  29. brekkancs's avatarbrekkancs

    Legyen kedvem élni, legyen egészséges az egész család. A lányomnak legyen olyan jól fizető munkája amit szeret, a fiamnak legyen olyan kapcsolata, amiben boldog és elégedett, a munkájában is legyen elégedett.
    Nekem legyen olyan párkapcsolatom amilyet elképzeltem magamnak, tudjak utazni és ne kelljen egyedül mennem.
    Legyen pénzem a lakásra és sikerüljön jól az átalakítás.
    Most már tényleg le tudjam adni a bánatzsírt és újra legyen kedvem edzeni.
    Anyámék ne legyenek rosszabbul.

    Kedvelés

  30. Barbi's avatarBarbi

    Kedves Lucia, köszi a lehetőséget és küldöm a vállalható verziót.

    előszőr is Kívánom hogy Neked és aki ide ir minden teljesüljön.

    Mit szeretnék 2025-re

    1. 1. nyugalmat
    2. 2. sok sok sok pénzt azaz annyit hogy álmaim garzonját meg tudjam venni de ezt úgy hogy nyerjek vagy kapjak pénzt vagy keressem meg és ne úgy hogy a szülőházam kerüljön eladásra. Ne haljon már meg senki ez a két év nagyon durva volt halálban. MEgviselt na.
    3. 3. nekem apukám nagyon sok szenvedés után halt meg idén, azóta nagyon nehéz, ez legyen könnyebb, kapjak segítséget és az apa dolgot tudjam rendezni.
    4. 4. párkapcsolat legyen végre, de ne csak plátói meg többedik szeretői hanem olyan amiben valaki engem akar, és nincsen mellettem még feleség stb hanem rendezte az életét és működő kapcsolat
    5. 5. gyerekáldást nekem, vagy természetes vagy nem természetes úton
    6. 6. anyu és a családom apu elvesztése után nyugodjon meg. anyuval és tusommal javuljon a kapcsolatok.
    7. 7, költözzenek el a szomszédok akiket nem szeretünk és ne kelljen velük már együtt élni
    8. 8, könnyebb év legyen 2025 mint 24 volt , esetleg jo pszicho könyvet vagy psczihologust is küldhetne
    9. 9. munkahelyet szeretnék váltani, több pénz jobb körülmények, emberi feltételek jól jönnének.
    10. 10. egészséget és gyors fogyást kértem tavaly bejött szerintem az egészséges fogyás jobb lenne.
    11. 11. tudjak utazni és legyen rá pénz is bőven és sok sok élménnyel legyek gazdagabb.
    12. 12. amiért hálás vagyok hogy vannak barátaim akik meghallgatnak meg jókat mondanak vigyázz rájuk kedves univerzum.
    13. 13. köszönöm hogy egészséges lehetek tartsd meg egy engem az olvasókat Luciát és a családomat is.
    14. 14. politikáról már feladtam hogy bármit kívánják, inkább azt hogy olyan helyen éljek ahol megbecsülik a nőket.

    Minden jót Luciának és az olvasóknak és hogy teljesüljön amire vágynak. ! pontos megfogalmazás fontos. köszi a lehetőséget Lucia és részvétem, bár nem ismerlek.

    Kedvelés

  31. Adrienn Varga's avatarAdrienn Varga

    Kedves Univerzum,

    Köszi a 2024-et, sok minden bejött, tudom, hogy mindenért tulajdonkeppen en vagyok felelős, de ha lehet kérnem, 2025-ben pár dolog megvalositasaban működj közre:

    1. Az eddigi szokásos: Egészség, anyagi biztonság es boldogság a családomban, a macskák es a legfontosabb barátaink szamara.
    2. A munka legyen munka, ne kelljen túlgondolnom es folyamatosan védeni magam. Egyszerűen csak legyen, fizessen jól es elvezzem.
    3. Férj sikeresen diplomázzon le az egyetemen 2025-ben.
    4. Utazást idén is szeretnék, oda menjünk, ahova nagyon vágyunk (külföld).
    5. Határozzuk el a külföldre koltozest es inditsuk el a folyamatat!
    6. Hozzon fejlődést es lelki békét számomra ez a csoport dolog.
    7. Z talalja meg a boldogsagat. Fontos nekem es szeretnem, ha boldog lenne.
    8. Az autovezetestol valo felelmem lekuzdese tortenjen meg 2025ben es kezdjek el vezetni.
    9. Legyunk boldogok ferjjel egyutt 2025-be!

    Kedvelés

  32. Adrienn Varga's avatarAdrienn Varga

  33. doralona's avatardoralona

    Kedves Univerzum,

    köszönöm az idei évet! Küzdelmes volt az eleje nagyon, de a végén minden majdnem úgy alakult, ahogy szerettük volna.

    2025-ra egyrészt azt kérném, amit eddig:

    • Legyünk együtt L-el szerelemben, szerencsében, boldogságban, gazdagságban, egészségben.
    • Az anyukák és a barátok is legyenek egészségesek, és boldogok, és ne kelljen senkihez kórházba szaladgálnom, még egy apróság miatt se. Anyukám kerüljön a lehető legjobb helyre, és ott érezze nagyon jól magát.
    • A csodás új lakásunkkal továbbra is legyen minden rendben. A másik három kecóval se legyen a világon semmi probléma, mindenki érezze magát bennük a legjobban.
    • Tudjunk utazni minél több helyre: legyen egy hosszabb Madeira, és kettő, vagy három kisebb, 4-5 napos út. Ezek az utazások sikerüljenek nagyon jól, és ne betegedjünk le közben, és ne veszítsük el az iratainkat se.
    • Itthon is utazgassunk pár helyre, I-vel.
    • I lába gyógyuljon meg, rád bízom, hogyan.
    • L munkájában szeretnék egy picit jobb évet kérni az ideinél, az enyémben meg sokkal-sokkal jobbat.
    • Legyen kedvem és időm folytatni a kettlebellt. És legyen látszatja is.

    Teljesüljön Lucia összes kívánsága, és mindenki másé is!

    Köszönöm szépen;

    Dóri

    Kedvelés

  34. Adrienn Varga's avatarAdrienn Varga

    Kedves Univerzum,

    Köszi a 2024-et, sok minden bejött, tudom, hogy mindenért tulajdonkeppen en vagyok felelős, de ha lehet kérnem, 2025-ben pár dolog megvalositasaban működj közre:

    Az eddigi szokásos: Egészség, anyagi biztonság es boldogság a családomban, a macskák es a legfontosabb barátaink szamara.

    A munka legyen munka, ne kelljen túlgondolnom es folyamatosan védeni magam. Egyszerűen csak legyen, fizessen jól es elvezzem, amennyire elvezni lehet.

    Férj sikeresen diplomázzon le az egyetemen 2025-ben.

    Utazást idén is szeretnék, oda menjünk, ahova nagyon vágyunk (külföld).

    Határozzuk el a külföldre koltozest es inditsuk el a folyamatat!

    Hozzon fejlődést es lelki békét számomra ez a csoport dolog.

    Z talalja meg a boldogsagat. Fontos nekem es szeretnem, ha boldog lenne.

    Az autovezetestol valo felelmem lekuzdese tortenjen meg 2025ben es kezdjek el vezetni.

    Legyunk boldogok ferjjel egyutt 2025-be!

    Lucia kivansagait is teljesitsd!

    Kedvelés

  35. Kurtán Klára's avatarKurtán Klára

    Legyen anyagilag nyugalom. Rendeződjön a lányommal a viszonyom. Legyek úgy fontos és hasznos a közösségemben, hogy ne bántsak senkit, és én is jól legyek. Jöjjön el a kislányomnak a herceg fehér lovon.

    Kedvelés

  36. Rozi Hovanyecz's avatarRozi Hovanyecz

    Legyek tökéletesen egészséges.

    A gyerekem legyen tökéletesen egészséges.

    A macskáink legyenek tökéletesen egészségesek.

    Éljünk anyagi bőségben.

    Hozzak jó anyagi döntéseket.

    Legyenek teljesen elégedettek velem a munkahelyemen, és én is legyek teljesen elégedett a munkámmal, a teljesítményemmel és a munkahelyemmel.

    Legyek kiegyensúlyozott és boldog.

    A gyerekem legyen kiegyensúlyozott és boldog.

    A szeretteim legyenek egészségesek és boldogok. 

    Tudjunk eleget pihenni és feltöltődni.

    Tanuljunk meg (a gyerek és én is) csehül.

    Legyen ez egy boldog év. 

    Felejtsem el A-t.

    Kedvelés

  37. alie's avataralie

    Én a ‘80-as évek közepén, szende alsós koromban kb egy dolgot kívántam mindig, de így mindig, amikor kívánni kellett (kívánságcsont, hullócsillag, újévi kívánság, imádkozás, etc.), hogy ne legyen atomháború.

    Szóval szerintem ne legyen atomháború 2025-ben sem, szerintem ez eléggé explicit és érthető kívánság az univerzum irányába, és eddig sikerült is tartani, szóval hajrá, univerzum.

    (megj.: néhány atomfegyver bevetése után nagy szerencsével mégiscsak elmaradó globális eszkaláció se legyen. Egy ilyen basz se kerüljön bevetésre igazából. Sehol. Kösz.)

    Kedvelik 1 személy

  38. alie's avataralie

  39. mrozek's avatarmrozek

    Kedves Univerzum!

    Őszintén hálás vagyok ezért az évért, nagyon szépen köszönöm! Elképesztő, hogy egy újabb álmomat valósítottam meg az idén. Az a kanyar is kellett előtte, igazad volt. Köszönöm, hogy idén is tanítottál. Szeretném, ha 2025-ben is kedves lennél velem, és valóra váltanád a kívánságaimat úgy, ahogyan nekem jó.
    Köszönöm, hogy vigyáztál a családomra! Kérlek, adj a családomnak, szeretteimnek és nekem egészséget továbbra is! Oldódjon meg az is megnyugtatóan, ami most aggaszt (mindegyik, kérlek).

    Köszönöm Zsoltit, köszönöm a harmóniánkat. Köszönöm, hogy lassan megtanulom: ez elegendő. Köszönöm, hogy Zsolti szeret és én is szeretem őt. Kérlek, legyen 2025-ben is kiegyensúlyozott, boldog a párkapcsolatunk egymással, tudjam ezt továbbra is értékelni.

    Szeretném, ha Zsolti a munkájával is elégedett lenne, ha örömét lelné benne. Kérlek, segíts neki ebben, ha kell, akár váltani, ha az a jó neki.

    Köszönöm, hogy a munkánál erőt és bölcsességet adtál, köszönöm a szünetet, köszönöm, hogy visszakerültem a gimibe, köszönöm, hogy anyagilag is rendben voltunk. Köszönöm Norvégiát!

    Kérlek, vegyem észre az apró örömöket a munkámban, a hétköznapokban. Szeretném, ha élvezném a munkám. Szeretnék tőled bölcsességet kérni, hogy elfogadjam, ami nehéz most.

    Hálásan köszönöm a szép, nagy lakásunk! Leljük benne továbbra is örömünket, tudjuk fenntartani, ügyesen intézzük a hivatalos dolgokat, szeretném ezzel kapcsolatban ezt kérni.

    Szeretnék még kérni több reményt, örömöt, játékosságot, bátorságot, vidámságot, lendületet, kitartást, türelmet, megértést és hitet magamban és az életben. Ezeket legyek is képes észrevenni, élvezni. Segíts, kérlek, hogy jobb ember lehessek. Jöjjön rendbe mindaz, ami most nincs rendben. Leljem meg a harmóniám, aggódjak kevesebbet.

    Köszönöm szépen a barátaimat, kérlek, maradjanak velem, nevessünk sokat, támogassuk egymást, bulizzunk, találkozzunk, beszélgessünk, legyünk jelen egymás életében és élvezzük az életet!
    Kérlek, adj békét a világnak! Örülnék, ha nagyobb lenne a türelem, megértés az emberekben.
    Hosszan írtam idén is, mint tavaly, mert bízom benned, kedves Univerzum. Bízz hát te is bennem, kérlek! Azt hiszem, megérdemlem, amiket kértem. Igyekszem tenni is értük, azt, ami rajtam múlik.
    Kedves Lucia!
    Köszönöm a lehetőséget, kívánom, hogy teljesüljenek a kívánságaid!
    Minden jót mindenkinek!
    Zsuzsi

    Kedvelés

  40. MKLilla's avatarMKLilla

    Kedves Univerzum!

    1. Elsődlegesen kérek szépen testi-lelki-szellemi egészséget magamnak és azoknak, akiket szeretek!
    2. Kérek szépen békességet, nyugalmat és harmóniát magamnak és azoknak, akiket szeretek!
    3. Hadd szabaduljak meg minden rossztól és gonosztól!
    4. Hadd történjenek meg velem is a jó dolgok!
    5. Hadd szerezzem meg az ideális lakásomat!
    6. Hadd szerezzem meg az ideális munkámat!
    7. Hadd találjak jó barátokra, akik mellettem vannak, ha szükségem van rájuk és nem csak akkor, ha nekik van rám!
    8. Hadd menjek szép utazásokra, mint idén!
    9. Hadd pihenjek többet!
    10. köszönöm!

    Kedvelés

  41. Mányecska's avatarMányecska

    De jó, hogy idén is lett kívánós poszt! Köszi!

    1. Köszönöm a tavalyi /2024/ évet, hálás vagyok érte.
    2. Szokásos: legyünk egészségesek, boldogok, legyen több mint elegendő pénzünk (ez vonatkozik a nagyobb családomra is)
    3. Lányok továbbra is éljenek boldog párkapcsolatban, legyenek anyagi biztonságban, bőségben, örömben.
    4. A ház felújításához, átalakításához legyen több mint elegendő pénzünk, belátható időn belül.
    5. A sportoláshoz segítséget, valami motivációt szeretnék, ami kitartóbbá tesz.
    6. Munkahelyemért is hálás vagyok, ez maradjon is így, szeressem, szeressenek.
    7. Szeretném, ha férjem végre megtudna venni egy olyan autót, ami megfelelő neki, és ehhez bőven elegendő pénze van.
    8. – és igen, minden legyen úgy, ahogyan szeretném, ahogyan kell lennie, és ahogyan mindenkinek a legjobb, és tudod, kedves univerzum, a mindenkiben én is benne vagyok!
    9. Köszönöm a lehetőséget az idén is! Mányecska

    Kedvelés

  42. publicanami's avatarpublicanami

    A gyerekeim legyenek egészségesek és boldogok. És most már legyek én is boldog, úgy ahogy én elképzelem a boldogságot, vagy ahogy el sem tudom képzelni, de jó. Gördüljenek el az akadályok mindenféle haladás elől. Legyen 2025 nyugodt év lelkileg.

    Kedvelés

  43. tttimifa86777d37's avatartttimifa86777d37

    Kedves Univerzum! Az eddigi legrészletesebb,  2025-ös kívánságlistám:

    1. Egészség és vitalitás:

    • Kitűnő fizikai és mentális egészségnek örvendek egész évben.

    • Energikusan és kiegyensúlyozottan élem a mindennapjaimat.

    • Időt szánok rendszeres testmozgásra és relaxációra, hogy feltöltődjek.

    2. Jól fizető, könnyű munka:

    • Olyan munkát találok, ami örömet okoz, és anyagi biztonságot nyújt.

    • Kevesebb stressz és több szabadidő jellemzi a munkám.

    • Új készségeket fejlesztek, és kreatív energiáimat is kiélhetem.

    3. Sok külföldi utazás:

    • Felfedezem álmaim úti céljait: tengerpartokat, hegyeket és történelmi városokat.

    • Gazdag élményekkel és emlékekkel térek haza minden utazásról.

    • Új kultúrákat és ízeket ismerek meg a világ különböző tájain.

    4. Beteljesült szerelem:

    • Egy mély, őszinte és szeretetteljes kapcsolatban élek.

    • Harmóniában, megértésben és közös tervekkel haladok a partneremmel.

    • Romantikus és felejthetetlen pillanatokat osztok meg vele.

    5. Belső béke és boldogság:

    • Megtalálom a belső nyugalmamat, és élvezem az élet apró örömeit.

    • Időt fordítok azokra a dolgokra, amiket igazán szeretek.

    • Elengedem a múltat, és nyitott szívvel fogadom a jövőt.

    6. Kapcsolatok és közösség:

    • Mély, értékes kapcsolatokat ápolok a barátaimmal és a családommal.

    • Támogató közösség része vagyok, és értékes időt töltök a szeretteimmel.

    • Közös élményekkel gazdagítom a kapcsolataimat.

    7. Önfejlesztés és tanulás:

    • Új képességeket sajátítok el, például egy új nyelvet vagy hobbit.

    • Többet olvasok, és inspiráló emberekkel találkozom.

    • Építem az önbizalmamat, és fejlesztem az érzelmi intelligenciámat.

    8. Anyagi jólét:

    • Stabil pénzügyi helyzetet teremtek magamnak, és okosan bánok a pénzzel.

    • Közelebb kerülök a személyes céljaimhoz, külföldi lakásvásárláshoz vagy bérléshez.

    9. Kaland és spontaneitás:

    • Új és izgalmas kalandokat próbálok ki, hogy színesebbé tegyem az életem.

    • Spontán döntéseket hozok, amelyek boldogabbá tesznek.

    • Több „most vagy soha” pillanatot élek át.

    10. Adni és segíteni:

    • Több jót cselekszem, és segítek másoknak, amikor csak tudok.

    • Jó tettekkel töltöm meg a mindennapjaimat, amelyek boldogságot adnak másoknak és nekem is.

    Kedvelés

  44. tttimifa86777d37's avatartttimifa86777d37

  45. macskazokni's avatarmacskazokni

    Kedves Lucia Kedves Univerzuma!
    Ha az idei évem azért lett olyan, amilyen, mert mások kívánságának teljesítésével voltál elfogalva, hát rendben, de csak jelzem, hogy életem legfosabb éve volt az idei.

    1, legyen minden szerettem, barátom és az barátaik és szeretteik egészségesek és boldogok és legyen munkájuk/anyagi biztonságuk.
    2, ugyanezt szeretném magamnak is
    3, a gyerekem aludjon többet éjszaka és vegyék fel az általános iskolába és szeresse is a sulit.
    4, a világ legyen jobb hely!
    Köszönöm!

    Kedvelés

  46. Csorbacsip's avatarCsorbacsip

    Egészség legyen, mentális és fizikai és macskai. A többit megoldom, mert képes vagyok rá.

    Köszönöm a lehetőséget Lucia, csak jókat, igazi jókat kívánok Nektek!

    Kedvelés

  47. kisrumpf's avatarkisrumpf

    Jaj, nevess ki, de már úgy vártam… rettenetesen sajnálom a rossz híreket, de örüök, hogy gyógyultál. Mindig van valami, amit kell kívánni, s én önző módon nem gondoltam arra, veled vajon mi van? Bocsánat… Betegeinknek jobbulást, vagy legalább ne romoljon az állapotuk. Férjnek maradjon meg a munkája, s legyen kevésbé stresszes. Nekem ne legyen semmilyen testi és mentális bajom, s tartsuk meg az egészségünket. A többi már hab a tortán, rajtunk múlik.

    S kérném a háborúk végét, kedves Univerzum, elég volt ebből a folyamatos nyomorból és borzalmakból, térjünk már észre.

    s neked kedves Settenkedő, egészséget, s nyugalmat.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) hemingway's cat bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .