mostan színes macaronformázókkal álmodom

Hétvégén egy kicsit kétségbeestem, mert kipakoltam a garázsban lévő maradék konyhás cuccaimat, és úgy kezdtem érezni, hogy egy nyolc tagú, nagyon kifinomult ízlésű, nemzetközi családban vagyok háztartásbeli, noha kettesben élek a gyerekkel, aki minden sajtos tésztánál és rántott csirkénél bonyolultabb ételre azt mondja, hogy “köszönöm, anya, ez nagyon finom, csak nekem nem ízlik” (a paprikás krumpli az már túl haute cuisine számára).

Tarhonyakártevő volt az a szerencsés, aki online tanúja lehetett a lábon kihordott idegösszeroppanásomnak, de vele legalább úgy érzem, hogy őszinte lehetek, bár amikor ott tartottam, hogy “és mi a ****nak nekem tojásfőző???”, akkor gyorsan hozzá is tettem, hogy “ja, azt tőled kaptam, és köszönöm”.

A tojásfőzőt egyébként elvből ellenzem, a világ legfirstworldproblemesebb eszköze, aki nem bír kézzel (lábosban) megfőzni egy tojást, azzal végezzen a természetes szelekció, ugyanakkor engem zavar, ha miközben a gyereknek rakom éppen össze a távirányítós fémkereső autóját, keményre fő a tojás, úgyhogy a tojásfőző marad.

Ja, mert elkezdtem szelektálni, legalábbis fejben, mert ez így nem állapot. A citromgerezdből citromlevet kinyomó eszköz marad, egyrészt mert Tyttön keresztül vettem az akkori munkahelyétől, és tök cuki volt, hogy elhozta nekem, másrészt mert az L. múltkor megdicsért, vagy legalábbis döbbenettel megállapította, hogy nagyon fel vagyok készülve a teázásra eszközileg. Mindkettő marad, mert nehogymár közös citromgerezd-kinyomóval nyomjuk a citromlevet, mint az állatok, mégsem a kőkorszakban élünk. Ugyanebből a megfontolásból marad a soha nem használt, rózsamintás porcelán félcitromkicsavaróm (meg mert pont illik a flamingós poharakhoz, don’t ask).

A szintén soha nem használt, több személyes raclette-sütőnél hosszan hezitáltam, de utána elképzeltem, ahogy a barátaimmal raclette-et sütünk meghitten, szóval az is marad, már csak barátokat egy megfelelő méretű konyhát kéne vennem hozzá, ahol elférnek a barátaim (a jelenlegi konyhaasztalom negyedét elfoglalja a laptop, nagyobb asztal nem fér, ebédlő helyett egy 16 négyzetméteres előszobám van, de legalább a gyerek tud hol görkorcsolyázni).

A nagyszülői örökségből elkért kenyérsütőgépet sem használtam soha, nem nagyon eszünk kenyeret, a bagel meg a sajtos kifli kézzel is megy, de mindig is volt egy olyan képem magamról, majd amikor gyerekem lesz, hogy a gyerekekkel összenevetünk a frissen sült kenyér felett (ebből is látszik, mennyire realista elképzeléseim voltak a gyermekétkeztetésről, mostanában leginkább azon szoktunk összenevetni, ha majdnem rám borítja a tejes gabonapelyhét, de még időben elugrom). Mindegy, egyszer majd biztosan lesz rengeteg időm (szia, brainoiz).

Aztán van az az eszköz, ami csak és kizárólag arra jó, hogy az ember a créme brulée tetején karamellizálja vele a cukrot, és most tekintsünk el attól, hogy mivel eddig ez évekig egy dobozban lapult a garázsban, sima hőlégfúvóval (amivel a festéket szedem le különböző felületekről) szoktam karamellizálni a créme brülée tetején a cukrot, de hogy néz már az ki, ha mondjuk direkt créme brülée-t enni jön hozzám valaki (általában vodkát inni szoktak jönni, de ki tudja, mit rejt a jövőm), és nem tudom elegánsan előkapni hozzá a kar. pisztolyt.

A csokitemperálót nem dobhatom ki, mert most kaptam szülinapra legóemberke alakú szilikonos csokoládéöntő-formát.

Noha Tarhonyakártevő csak semleges, minden állásfoglalást nélkülöző válaszokkal próbált csillapítani, nagyjából ezen a ponton magamtól átmentem kétségbeesettből defenzívbe, és azzal védtem előtte a két levesestálamat (a levest amúgy vagy a fazékból, vagy a direkt erre a célra szolgáló hűtős levestárolóedényból szoktam tálalni), hogy van ugye a casual, de helyes (sötétvörös kerámia) családi célokra, és van a vadászjelenetet ábrázoló porcelán arra az esetre, ha meglátogatna Erzsébet királynő (nem csak a gyermekétkeztetésről vannak határozott elképzeléseim). Tarhonyakártevő ezen a ponton megkért, hogy várjak egy kicsit, mert most megpróbál elképzelni egy olyan családfő mellett, aki elvárja, hogy a vasárnapi levest levesestálban tálaljam, de én ekkor szerintem már ott tartottam, hogy mi a csudának van nekem két konyhai kötényem (egy fiúszínű meg egy lányszínű), amikor ebben a konyhában én is alig főzök, nemhogy más, és ha fröcsköl valami, akkor a volt pasiktól lenyúlt, szobafestésnél is használt pólókat szoktam ellene felvenni.

A nagyságrendileg huszonöt sütőformámról nem akarok beszélni, idén is sütöttem már egyszer. Ugyanabban, mint tavaly.

A lisztszitáló hosszú évek torporja után végre megtalálta azt a funkciót, amelyben hasznosnak érezheti magát, amikor vele szitáltam át a gipszet a zománcfestékbe (az Annie Sloane Chalk Paint hatású festék házi megoldásán dolgoztam, igen, működik, igen, nagyjából annyit festek, mint főzök, és igen, a konyhai és festészeti eszközeim között valóban nincs éles határvonal).

A rizsfőző használati utasításának elolvasására eddig nem volt időm (olyan hat éve vettem), úgyhogy lábasban főzöm a rizst, de előbb-utóbb biztosan eljutok odáig, és egyébként is, adtak hozzá nagyon helyes sushi-készletet edénykékkel, formázókkal, meg minden, és a Makifoodnál elég profin megtanultam sushit csinálni (mondjuk mind a sushi, mind az onigiri könnyebben megy kézzel, mint formázóval, de lehetek még köszvényes), kár lenne hagyni kárba veszni a knowhowt. Megjegyezném, aránylag gyakran hívnak ilyen főzőiskolák ingyenórára, hogy utána írjak róla (nem ide), viszont annak ellenére, hogy semmiféle halat és tengeri állatot nem eszem, valahogy mindig sikerül ilyesmiket kifognom, úgyhogy tényleg tök jól tudok rákot/homárt pucolni, kagylót bontani, különböző halakat belezni, csak azt nem tudom, finom lesz-e (nem, nem lesz finom).

Az egyetlen kivétel mostanában az a hely volt, ahol köznapi ételeket tanultunk meg elkészíteni különböző híres konyhák stílusában, úgyhogy immár képes vagyok három falat rakott krumplit nagyon kifinomult ízharmóniával és nagyon ízlésesen tálalva előállítani nyolc óra alatt (többféleképpen), szóval akár Obama is jöhet (de akkor jöjjenek már egyszerre Erzsébet királynővel, biztosan sok közös témájuk van, és a fenének van kedve kétszer begyújtani a sütőt, meg elmosogatni a levesestálat. A családjukat ne hozzák, mert nincs hely).

A húsdarálót (tatárbifsztek) és a kávédarálót (mákos tészta) rendszeresen használom, azzal nincs gond, a spongyabobos pirítóssütőt (semmi mást nem tud, csak spongyabobot égetni a kockapirítósra) a gyerek kedvéért nem dobom ki (bár ő nem tudja, ki az a spongyabob).

A piknikezős hűtőtáska pedig pont olyan mintájú (égkék alapon apró, rózsaszín virágok), mint a piknikezős pokrócom, a piknikezős, tégla alakú, bőrszíjas fonott kosár meg alap, mert mit csinálok, ha piknikezni hívnak, vigyem a tésztasalátát és a cidert műanyag dobozban és nájlomzacskóban? Nem mintha nem lenne elég műanyag dobozom. Ne kezdjünk bele a műanyag dobozaimba.

Itt már kezdtem sejteni, hogy mi lesz ennek a vége, de azért még tettem egy erőtlen próbát a poharakkal meg a bögrékkel (minden poharakkal meg bögrékkel van tele, de Obama és Erzsébet királynő nagy bajban lennének, ha egyformából akarnának inni, kivéve, ha mindketten a flamingókat preferálják, mert abból van három, bár az egyik a gyerek konstans vizespohara), de a bárányosnál, amit egész jól sikerült megragasztani, feladtam, és inkább gyorsan lefordítottam levezetésül egy fél ívet (az az agybaj egy másik fokozata volt, csak annyit mondok, hogy kozmikus lények vagyunk, és transzcendens létsíkok).

Mindenesetre megnyugtató, hogy jövőképekben nem szenvedek hiányt.

Advertisements

11 thoughts on “mostan színes macaronformázókkal álmodom

  1. Tünde

    MIndenképp impozáns felsorolás. Igen, logikus, hogy két citromgerezdnyomód van. Én mostanában kenyérsütőt szeretnék – volt de levált a lapátról és az üstről a teflon. Ha mégis megválnál tőle cserében angol-orosz szótárakat adnék jószívvel.

  2. bcde

    Finnyás gyerek ellen a leghatékonyabb az, ha bevonják a kajakészítésbe. Először abba, amit szeret, aztán jöhet a többi: őt magát fogja érdekelni, nem kell kérni sem.
    Mindegy, hogy fiúgyerek vagy lány…
    Fűszerezze magának a krumplipürét, ha azt nem szereti úgy, ahogyan csinálod – nézze meg, hogy köményesen, fehérborsosan, vagy “vegetásan” szereti-e jobban, esetleg teljesen natúr, kis sóval… Én például hol köményesen, hol majoránnásan, hol fehérborsosan készítem, hangulattól függően, vagy épp pirított hagymát belekeverve…
    A legunalmasabb köretből is annyifélét lehet fűszerrel és más hozzáadott egyebekkel kihozni, hogy vétek volna elfogadni azt az álláspontot bárkitől is, hogy pár kedvenc ételen kívül a többi “finom, csak nem ízlik”.
    Ha a gyerek megismerkedik a fűszerekkel, alapanyagokkal még kajába kerülés előtt/közben, kevésbé idegenkedik az “összhatástól” végül – pláne, hogy az ő közreműködésével, keze munkájával készült el az adott kaja.
    Ettől még persze lehet a végeredmény olyan, ami neki nem ízlik, de például a szomszédnéninek vagy anya barátainak meg nagyon (ki nem volt már elégedetlen a 250-edszer elkészített rakott krumplijával, amiben most épp túl sok lett valamiből, és felborult a jól ismert harmónia?…) de azt is megtanulhatja egyúttal, hogy nincs két egyforma tál étel, max a konzerv májas (bár melegszendvicssütőben rápirítva a kenyérre már az is teljesen újfajta “hangulatú” tud lenni, még ha nem is kerül bele/hozzá semmi más).
    Ne hagyd, hogy a gyereked kimaradjon az ételek élvezetének a lehetőségéből – még ha kisebb kerülővel is vezet hozzá az út. :-)

  3. lucia Szerző

    jpetrenyi: láttam már olyat, de végül nem vettem, mert nem számoltam azzal, hogy egyszer valaki megkérdezi kommentben, hogy van-e olyanom, és akkor itt éghetek, hogy nincs.

    MrsDilbert: hát erre még nem gondoltam (de szerintem zombik ellen is jó).

    adele1014: ezt nem tudom elképzelni, de közben eszembe jutott, hogy van elektromos hagymavágóm is (nem használtam).

    excsiperke: dinnyegömbvájó?

    lallalla: nagyon szépen köszönöm az ajánlatot, de szerintem Obamát rasszizmusnak számítana kukoricával kínálni, semmiképpen nem mernék utána Görög Ibolya szeme elé kerülni :)

    Éva: én is láttam már valahol, szerintem a Butlersben :)

    neeev: varrógép jól van, de a garázsban még bontom a rétegeket, először azokat a dolgokat tárom fel, amelyeket esetleg használok is még valamire :)

  4. excsiperke

    Lucia, főhajtás előtted. Te legalább tisztában vagy azzal, hogy mi mire való. Én meg állok a konyha közepén, kezemben az IZÉ-vel, amit én vettem és 14 éve még tudtam is, hogy miért, most meg már csak arra emlékszem, hogy akkor nagyon boldog voltam és azóta egyszer sem használtam. (Halványan dereng, hogy a dinnyéhez van köze…)

  5. adele1014

    Kedvencem az elektromos krumplihámozó! Senki ne kérdezze, hogyan működik, mert még a dobozából sem vettem ki, pedig 20 éve megvan!
    Crema brulée karamellizálót viszont akarok.

  6. MrsDilbert

    Creme brulee karamellizálóm nekem is van, azt még soha nem csináltam vele, viszont rengetegszer használtam csirke-, kocsonyahús és csülök pucolására, remekül el lehet vele tüntetni a fölösleges szőr- és tollmaradványokat. Úgyhogy az egy nélkülözhetetlen konyhai eszköz, jól tetted, hogy megtartották!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s