én annyi terhelőt szoktam írni a rendszergazdáról

…de most már muszáj egy kicsit a személyiségfejlődését is dicsérnem, mert amikor az éjszaka közepén, bizonyos körülmények folytán pizsamában* (nem, nem járunk, vagy ilyesmi) sétáltattuk a kutyát, és én előadtam neki a nézeteimet az életről, a világmindenségről, és arról, hogy szerintem ki mit gondol miről, akkor spontán reakcióból megjegyezte, hogy lucia, te tiszta hülye vagy, bazmeg, majd teljesen magától – wait for it – helyesbített, és azzal fejezte be a mondatot, hogy vagyis úgy értettem, hogy más a véleményed, mint nekem**.

Mondjuk valamivel később, amikor megint más volt a véleményünk, megkérdezte (udvariasan), hogy megüthet-e, amire én egyértelmű nemmel feleltem, ő pedig felszólított, hogy mondjak egy okot, amiért nem, én meg rávágtam, hogy hát mert nő vagyok, és erre leszexistázott, de a jellemfejlődés akkor is egyértelmű szerintem (pluszban tényleg nem ütött meg, pedig akkor legalább tudnám, hol a helyem***).

Egyébként meg nagyon remélem, hogy ilyenkor a környéken szintén kutyát sétáltatók azért kifinomult fülükkel felfedezik emelt hangú beszélgetéseinkben az intellektuális metaszinteket.

* mármint én voltam pizsamában, de mit várunk tőlem, én csak egy lány vagyok.
** !!!
*** mondjuk ebben nekem is rengeteg munkám benne van, hosszú-hosszú éveket töltöttem azzal, hogy kitapasztaljam, hogy tudom a lehető legjobban felnyomni benne az ideget anélkül, hogy megütne.

Reklámok

2 thoughts on “én annyi terhelőt szoktam írni a rendszergazdáról

  1. Tarhonyakártevő

    Na jó, ha senki nem kommentel, akkor muszáj magamra vennem ezt a terhet és megkérdezni a legfontosabbat, mármint hogy a rendszergazda pedig fekete selyemboxert hordott-e meztelen mellkashoz, mert ő csak egy fiú?
    (Mindazonáltal a ti, valamint a környék összes lakója, illetve az éjjel járó rémek és vadak érdekében is remélem, hogy mindezt télikabát alatt tettétek.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s