Nemrég vitatkoztunk, vagyis nem is, csak fennhangon töprengtünk valakivel arról, hogy az álomban hallott, és valóságnak hitt hangok (vö. egér a spájzban!) a demencia tünetei-e, vagy teljesen normális dolgok, és mivel sok éve sok évig foglalkoztam a tudatos álmodással, gondolhattam volna, hogy a tudatalattim reflektálni kíván majd erre.

Úgyhogy amikor ma délután beájultam a gyerek mellett egy órára, majd kezdtem ébredezni (az elalvás előtt feltett jazz compilation lemez éppen az utolsó számra váltott), akkor nem is csodálkoztam nagyon, hogy a zenére ütemes sztepptánc-kopogást hallok, hanem rögtön tudtam, hogy ez most kihívás a tudatalattimtól, hogy meg tudom-e különböztetni a valós hangokat (zene) az álombéliekkel (úgy véltem, csak nem tört be hozzám valaki sztepptáncolni). Némi helyzetelemzés után arra jutottam, hogy most még képtelen vagyok kinyitni a szemem, a kopogás viszont nem múlt el, de biztosan csak egy bogár, vagy ha mégiscsak bejutott hozzám valaki sztepptáncolni, akkor valószínűleg nem akar bántani.

Amikor pár perc múlva rendesen felébredtem (lejárt az utolsó szám is), akkor tudatosult bennem, hogy (a) nincs lemezjátszóm, (b) soha nem hallgatok jazzt. Az persze nem zárható ki teljesen, hogy valaki titokban sztepptáncolt nálam (vagy egér van?), de iróniából így is egy csillagos ötös jár a tudatalattimnak.