Amúgy én nem tudom, mi van ma, de annyit bénáztam, mint máskor egy év alatt, nem akarom részletezni, de kétszer majdnem elütött az autó, meg ilyenek, és este az ajándékba kapott üveg bort a kocsitól az előszobáig megtett öt méteren háromszor ejtettem le, pedig már a második után észrevettem, hogy ki van szakadva az ajándéktasak alja.

A koronát mindenesetre az tette fel az egészre, amikor háromszor porszívóztam fel ugyanazt a port (és rejtély számomra, miért van az, hogy amikor a gyerek az elhangzott utasítás helyett, miszerint “vigyázz, ne borítsd ki még egyszer!” valamiért azt hallja, hogy “borítsd ki még egyszer!” (???), minden ellenkezés, a józan eszem és az autoritásom megkérdőjelezése nélkül engedelmeskedik, ellentétben azzal, amikor azt mondom neki, hogy vegye fel a cipőjét*).

* Ebben a témában időnként ugyanis filozófiai mélységű párbeszédekbe szoktunk az aktus előtt merülni arról, hogy (a) nem jeleztem, mikor vegye fel a cipőjét, (b) miért hordanak az emberek cipőt, (c) aki teljes meggyőződéssel fókának hiszi magát, annak van-e szembefordítható hüvelykujja, amivel fel tudja venni a cipőjét (és egyáltalán, lába), (d) melyikünk a süket.