Ez van a kertemben:

(Vagyis ez múlt héten volt, de még mindig).

Ez van az asztalomon:

(Vagyis vasárnap kezdtük a rendszergazdával (akivel sok csodálatos dolgot műveltünk már gasztronómiailag), amikor átmentem hozzá* a hónom alatt két libamellel, amelyeket megfelelő pácban behegesztettünk vákuumfóliába, majd sous vide-oltunk röpke három-négy óra alatt (közben kiettem a hűtőjéből a korábbi próbálkozásai mementóit, meg megjártuk a daubnert is, nehogy éhen maradjak**), és végül a kötelező pár napos pihentetés után ma bontottam fel és pirítottam rá egy kicsit. Szóval nem mondom, hogy gyors recept (elkészítési idő: olyan 1-2 hét), de egyszerűen csodálatos megoldás ez a sous vide arra a mindnyájunkat kínzó problémára, hogy hogyan lehet félig nyersen, mégis puhán és ízesen enni vörös húsokat, kell nekem vákuumcsomagoló, kell nekem lassúfőző, kell nekem termosztátos konnektor).

És ez van a fürdőszobámban:

Igen, jókedv. (Meg végtelenül ronda csempe, de már gyűjtök az újra).

* A rendszergazda: mert te is csak akkor jössz át mostanában, ha rossz a géped.
Én: ezt kikérem magamnak, most is enni jöttem.

** Én csak csipegetek, mint egy kismadár. Naponta a súlyom kétszeresét.