gáz van

Nyugalom, szó szerint.

Szóval a május elején vásárolt kertes házban a felújítási prioritás elején szerepelt a teljes villanyhálózat kicserélése, a parkettázás, a festés, a burkolás, de a fűtés pont nem, mivel május eleje volt. Ugyanakkor bizonyos jelek arra engedtek következtetni, hogy idén is lesz tél (esetleg havazni is fog, amin nagyon meglepődünk majd), úgyhogy szeptember felé optikailag megvizsgáltam a fűtésrendszeremet, ami áll egy radiátorhálózatból, amelyre rá van kötve egy gázkazán, és azzal párhuzamosan egy fatüzelésű kazán. A gáz nemfizetés miatt ki volt kötve, és mivel akkoriban én még úgy gondoltam, hogy nem értek a fatüzeléshez, felhívtam a gázműveket, hogy mi a teendő, mire kiderült, hogy semmi gond, megigénylem a gázt, megkötöm a szerződést, csináltatok egy nyomáspróbát, majd leszedik a plombát a gázóráról, és hadd szóljon.

Azzal kezdtem, hogy megkötöttem a szerződést (egy pillanatra azt hittem, hogy soha nem lesz nálam gázfűtés, mert tulajdoni lapot kellett ehhez szereznem a földhivataltól, de kiderült, hogy olyan szerencsés településre költöztem, hogy van külön kihelyezett irodája nálunk, és szinte előbb a kezembe nyomták, mint ahogy elkértem), mivel van tapasztalatom, ott voltam az iroda előtt nyitás előtt tíz perccel, majd jött az ötpontos szívcsakra-fogás, hogy hiába nem én tartoztam, amíg nincs kifizetve a tartozás, nem kapok én semmit.

Na jó, nem érdekel, kifizetem, én így mulatok (a behajtás esélytelen lett volna).

Ezután kivártam azt az egy óra tíz percet, amíg az ügyintéző hölgy egyesével kinyomtat nekem három évnyi számlát (az utolsó kettő és fél csak alapdíj), majd a kasszás hölgy kétszer összeadja, és behajtja rajtam, de legalább túl vagyok a legnehezebb részén (gondoltam én).

Ezután megpróbáltam szerezni olyan embert, aki hiteles nyomáspróbás gázszerelő. Akit hosszas válogatás (honlap, elhelyezkedés, életkor) után kiválasztottam, az hümmögött a telefonban, majd célratörő kérdéseimre azt felelte, hogy ez lesz vagy százötven (ezer, mármint) mindent összeadva (mondta ezt olyan hangon, amelyből éreztem, hogy plusz tíz kisnaccsád-százalék), de ha nem működik a kazánban a fluxuskondenzátor*, akkor a határ a csillagos ég.

Ekkor elkezdtem reménykedni, hogy hátha mégsem lesz tél.

Októberben, egy blogposztban feltett kérdés és az arra kapott válaszok jóvoltából** kiderült, hogy mégiscsak értek a fafűtéshez, sőt, fát venni is tudok (akác, légszáraz), időközben az ablakokat is leszigeteltettem, de mivel a fát folyamatosan rakni kell, különben kihűl a minden, felhívtam egy újabb gázszerelőt, Csabát (az előzőnek szerencsére elveszítettem a telefonszámát), akit azon az egyszerű alapon választottam ki, hogy a szomszéd utcában lakik.

A gázsszerelő (Csaba) átjött, kiderült közben, hogy kéményszerelő is (meg víz-, de ez egyelőre mellékes), úgyhogy gyorsan ellenőrizte a kéményemet grátisz, mert őt küldi helyszínelni a kéménytársaság hullákhoz, és nem szereti, megtanított jobb tüzet rakni, majd tájékoztatott, hogy a szerződéskötés mellett külön igényelnem kell a gázművektől a gázóra visszakötését (wtff??? Mert odáig azt hitték, hobbiból fizetek, kötök szolgáltatói szerződést, satöbbi?), de ő úgyis jár arra, hoz nekem papírt, vissza is viszi, utána bármelyik pillanatban hozhatják a gázórámat. Pénz idáig nem cserélt gazdát.

Novemberben vettem egy fejszét.

December elején Tarhonyakártevővel megbeszéltük a gangon (a város legnyomasztóbb gangján), hogy nem megy nekem annyira ez a favágás, a tőke a lényeg, mondta ő, én álmodozva megjegyeztem, hogy erről Marx is írt valamit, majd arra jutottunk, hogy a Grafit igazán megrajzolhatná nekem, ahogy Ryan Gosling Marx Tőkéjén vágja a fámat, de ettől nem lett melegebb (legfeljebb a szívem mélyén).

Decemberben kijött a gázművek embere, és a görög drámák váratlan, tragikus fordulataira emlékeztető módon elvitte a gázórámat. Ekkorra már kitapasztaltam, hogy fent két villanyos eszközzel 22°C fokot tudok csinálni mínuszban is, meg amúgy is bírjuk a hideget, nem érdekel, ne is kössék be, Kedves Gázművek, ez a vonat elment, ne hívj, majd én hívlak.

A gázszerelő (Csaba) végül január közepe felé nem bírta nézni a bánatos pofámat (mert azért ugye hiába tűntem a gázművek számára kívülről keménynek és megközelíthetetlennek, igazából picit megsajdult a szívem mélyén valami, ha rágondoltam), és közölte velem, hogy ő nem is tudja, hogy mondja ezt el nekem, és üljek le, ne boruljak ki, tudja, hogy én nem ilyen körökben forgok, de van egy ilyen dolog, hogy ha adok a gázművek emberének egy ötöst jattba, akkor kábé másnap kijön. Én felderülő arccal közöltem vele, hogy igazán szólhatott volna előbb is, sőt, ezt valahogy fel kéne csempészni a megfelelő gázművek weboldalára, nem igaz, hogy legalább a leveleik végén nem szerepel disclaimerként, mint közérdekű infó.

Szóval a véletlenek különös egybeesése folytán a múlt héten már nagyon felpörögtek az események, kétszer is telefonáltak a gázművektől, hogy másnap jönnek, én meg fifikás módon nem vettem ki szabit, hanem adtam a gázszerelőnek (Csaba) kulcsot, és így történt, hogy a harmadik értesítés után tegnap végre fent volt a gázóra.

Ekkor kicsit ismét kétségbeestem, mert a gázkazán az istennek nem kapcsolt be (biztos a fluxuskondenzátor, gondoltam), de ha valakinek ezredszer törik össze a szívét, akkor kezdi egy kicsit egykedvűen felfogni, szóval úgy voltam vele, mint Anyegin Tatjánával, nem érdekel. Gondoltam, ma majd felhívom a gázszerelőt (Csaba), hogy mennyi egy fluxuskondenzátor, de tévedtem, aztán amikor este hét körül hazaértem, MELEG VOLT!!!

Mint kiderült, a gázszerelő (Csaba) belopakodott, amíg nem voltam itt, megcsinálta a kazánt, bekötötte és felszerelte a termosztát megfelelő felét a falra, a másik felét lerakta alá a lépcsőre, rajta egy cetlivel, amelyen egy nagy vörös nyíl mutatott az üres elemtartóra, én pedig elértettem a célzást, és befejeztem a műveletet. Majd felhívtam a Csabát, aki közölte velem, hogy nagyon várta már, mikor lepődöm meg, mert mivel én lány vagyok, nem volt benne biztos, hogy észreveszem, és nem tartozom semmivel, ez benne van az árban (fizettem összesen 71 ezret, amiből 35-ről hozott elismervényt a gázművektől, 5 volt a jatt az órásnak, és kb 10-ről hozott bolti számlát), örülünk.

Szóval a faablak-szigetelők, -thermoüvegezők és -felújítók mellett van egy gázosom is, akit nagyon szívesen ajánlok, viszont kezdek félni az Univerzumtól, mert ha ilyen ütemben teljesíti az újévi kívánságaimat, biztos, hogy egyszer kérni fog tőlem valamit. De nem érdekel, viszlát, kabátban pisilés, szia, kádban olvasás!

* Összefoglaló megnevezése mindannak, ami autóban, villamos hálózatban vagy gázkazánban elromolhat, és amire a megfelelő szakember megfelelően gyászos, egyben némiképp szemrehányó (hát hogy hagyhatta ilyen állapotban pont a fluxuskondenzátort???) arckifejezéssel hivatkozva rengeteg sok pénzt igényelhet.

** Ehelyütt jegyezném meg az internet dicséretéül, hogy amikor a Bricóba (nyugodjék békében) jártam, és mittomén, laminált padlót, csempét, csempevágót, fugát, körfűrészt, csiszolólapot, mindenféle egyéb szerszámokat és változatos méretű fadarabokat vettem random, akkor nagyjából a harmadik alkalom után már az összes osztály összes alkalmazottja megértően, egyben a hülyéknek kijáró tisztelettel bólogatott, hogy ezt is megnézte a youtube-on, ugye?

Reklámok

24 thoughts on “gáz van

  1. Anita

    ” de ha valakinek ezredszer törik össze a szívét, akkor kezdi egy kicsit egykedvűen felfogni”
    Ez tök jó.
    Ally McBeal az mondta, hogy annyiszor hagyták már el, hogy nem is fájdalom amit érez, hanem nosztalgia. Őt is nagyon szerettem.

  2. Turchi

    ila: Hát ha az úgy lenne, hogy megkérdezünk valamit, és arra helyes választ kapnánk! Ahány ügyintéző, ahány időpont, annyiféle tájékoztatás, papír, elszámolás. Igen, igazad van, mindent meg kell kérdezni, én is azt tettem a saját dolgomban, aztán különböző válaszokat kaptam, amit aztán letagadtak, ill. elmagyarázták, hogy azt nem arra, és nem úgy mondták, mint ahogy azt én gondolom, de tény, hogy résen kell lenni, csak ugye utólag mindig okosabb az ember.

  3. lucia

    ila: egyrészt fogalmam sem volt, hogy van olyan, hogy bárki másnak a tartozása rám negatív következményekkel járna, másrészt a gáz évek óta ki volt kötve, és arról sem volt fogalmam, h a gázművek a kikötés alatti időszakban is felszámít pl alapdíjat (a kikötés körül volt valami elszámolás, csak aztán kiderült, hogy nem az volt az óraállás, mint elszámoláskor).

  4. ila

    Egy nagyon megkésett kérdés:
    a házvásárlásodnál mért nem kérdeztél rá a gázművek nullás számlájára?
    (Volt ügyvéded? Ö se szólt? Vagy tudtál a tartozásról, és azzal együtt vetted?)

  5. moes

    az egész biztos, hogy nem kötik vissza a gázt, amíg ki nem fizeti valaki a régi tulaj tartozását? el nem hiszem. írok mailt hamarosan. (ha nem, tessék rámszólni)

  6. Turchi

    Igazából sajnálnálak is, ha nem most fejeztem volna be egy gázóra átírását kb. 4 hónap alatt :-). Bár inkább irigykedem, hogy ezt így le tudod írni, mint egy kabarét. Nem mint, hanem az is.

  7. ppéter

    Pontosan azonos gázKanossza (canossa) csak még spékolva 50% kedvezménnyel kifizethető elmaradással, a visszagázmérő után a kedvezmény is követelve, merkülönben leszerel az éppenujmérő.
    Merakkormár zsarolhelyzet. Plusz most febr 154000 számla mer az SMS a mérőállásról nemért oda és megbecsülték. Postán kiröhögött a csajszi amikor 20assal akartam fizetni. Központ Váci út, kegyesen kijavít az utolsó mérőállás alapján 23-ra.

  8. evika

    “ha valakinek ezredszer törik össze a szívét, akkor kezdi egy kicsit egykedvűen felfogni” édes istenem, ezt felveszem a túlélő mondatok közé. :)

  9. rgranc

    zsuzska: Úgyis kiderült volna a Nemcsaba gáz- és kéményszerelőnél, hogy egészen véletlenül pont a szovjet Lada-fluxuskondenzátor nem jó Lucia kazánjába, csak a japán Lexus-fluxuskondenzátor, ami viszont végtelenszer annyiba kerül mint a szovjet…

  10. Szalay Gergely

    A saját könyv (ha jól emlékszem a kívánságlistára) idén várható :-) .

    Hivatalosan meg nem erősített pletykák szerint Terry Pratchett fordítja majd angolra.

  11. Shia-ko

    Ezek a gázosok tényleg mind boldog házasságban élnek; én is ilyet ismerek (mondjuk az én kazánszerelőm egy link és csak a titkosszolgálat beígérésével lehet munkára bírni).

  12. zita

    én senki másnak a tollából nem tudnék egy ilyen sztorit végigolvasni, mert a magyar valóság már annyiszor pofán csapott, hogy semmi újdonságot nem látnék benne. így viszont hihetetlenül jól szórakozom. mikor is írsz saját könyvet?

  13. lucia

    grafitember: eddig úgy éreztem, már akkor jeleztem az igényeimet, amikor kiszolgáltatottan ültél velünk az éjszaka és az autópálya közepén száguldó autóban, ónos esőben, majd másnap reggel is, amikor azzal köszöntöttelek, hogy gyere, mutatok pár képet Ryan Goslingról, de ha megerősítésre van szükséged, akkor IGEN!

    (és előre is köszönöm)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s