Tisztában vagyok vele, hogy hétvégén mégsem írtam a cégvezetőről, de úrinő nem magyarázkodik.

Mindenesetre a bloggerinás verseny azon mondata, hogy “a nők szavának, legyen az kimondott vagy leírt gondolat, ereje van”, gondolkodásra késztetett afelől, hogy miért kell vajon ezt hangsúlyozni, amikor pedig egyértelmű, vegyük pl a munkahelyi viszonyaimat (bár a munkahelyem annyira nőpárti minden ellentétes feltételezés ellenére, hogy nővédő szervezeteknek is dolgozik, az ilyen helyzetekből születnek a nyomdában olyan levelek, mint például hogy “a 49. oldalról a bántalmazás vége lemaradt, légyszi pótoljátok” (true story)).

Szóval egy átlagos keddi nap volt éppen (esetleg szerdai), amikor a cégvezető a gépe előtt merengve egyszer csak megjegyezte Tarhonyakártevőnek, hogy “annyit azért megtanultam a Civilizationból, hogy ha egyszer véletlenül kettesben találnám magamat luciával egy lakatlan szigeten, akkor nagyon gyorsan agyon kell vernem egy bottal, vagy valami, mert ez [explicit content] képes arra, hogy egy hét alatt beidomítsa a cápákat, hogy megöljenek”, ami egyértelműen bizonyítja, mekkora ereje van az ún. nők kimondott szavának.

Ez a dialógus ugyanis évekkel korábban kezdődött, sokkal romantikusabban, amikor  cégvezető elkövette azt az elhamarkodott kijelentést, hogy bármikor feleségül venne engem agnusszal egy csomagban. Erre én valamikor később azt reagáltam, hogy túlságosan kedvelem ahhoz, hogy a szaván fogjam, mivel én nem annyira mrs., mint inkább özv. szeretnék lenni (lehetőleg gazdag özv.), aminek kapcsán a kihívásokat kedvelő cégvezető egész cselekvési tervet épített arra*, hogy lehetne kijátszani ezt a dolgot, például mindig együtt autóznánk, együtt repülnénk, és ugyanazt ennénk-innánk.

Később felülkerekedett rajta az üzleti géniusz (a kettő között egyszer felvitt egy hűtőszekrényt a magasföldszintre a hátán, akkor majdnem hozzámentem), és felvetette, hogy bizonyos százalékért hajlandó lenne a shotgun weddingek mintájára házasságokat szervezni nekem (mi lennénk a tanúid is, vetette közbe Tarhonyakártevő, mire a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy mi mellett tanúskodnának, amellett, hogy nem én voltam?), fegyverrel kényszerítenénk a vőlegényt az oltár elé, magyarázta nekem a cégvezető (aki fegyverét, a bambuszkardot a raktárban tartja, de tudtommal még senkit nem bántalmazott vele) lelkesen, én meg álmodozva levontam a konzekvenciát, hogy és csak akkor húznátok meg a ravaszt, amikor már kimondta az igent.

* Mivel évek óta monogám párkapcsolatban él, ez természetesen csak elméleti kontempláció, mintegy gondolatjáték.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s