kedves univerzum (te megbízhatatlan ribanc)

Akkor idén most olvasói kérésre (utazás miatt) előbb kijön a már-már tradicionálisnak nevezhető kívánós poszt. Ugye a történet az, hogy nekem eddig minden kívánságom teljesült, amit blogba megírtam (legfeljebb nem akkor és nem úgy, mert az univerzumnak nem szabad kiskapukat hagyni), állítások szerint másoknak is bejött, amit itt kívántak a következő évre, szóval kommentben lehet kérni dolgokat a világegyetemtől, a web2 felsőbb erőitől vagy akár tőlem (bár én még az univerzumnál is megbízhatatlanabb vagyok) 2013. január 1. éjfélig (ha valaki nem szeretné nyilvánosan, írja bele a kommentbe, hogy ne publikáljam, szerintem úgy is ér).

Az én listám:

  • Ugye a szokásos a gyerekkel kapcsolatban, legyen egészséges, boldog, ügyes, okos, stb (igazából, ha ez teljesül, a többit megoldom).

  • Magánélettel kapcsolatban: legyen jövőre (is) olyan, hogy várnak, várok, örülnek, örülök, hiányzom, hiányoznak, és jövőre most már egyáltalán ne legyenek rossz dolgok magánéletileg (nem, kicsit sem, és nem, azért sem, hogy jobban tudjak örülni a jónak, így is jobban tudok örülni). (Utólagos disclaimer: és legyen nekem jó, ne pedig nekem legyen “””jó”””, ugyanis ha még egyszer azt mondja nekem az univerzum, vagy bárki más, hogy csak nekem akart jót, azt minden további nélkül arcul fogom csapni egy fagyasztott heringgel, azért mindennek van határa. És amikor nekem jó, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb, kedvesebb, jobb fej és türelmesebb vagyok, úgyhogy ez igazából az egész emberiség érdeke).

  • Tudjak gondolatokat olvasni (és/vagy láthatatlanná válni). (Utólagos disclaimer: végül is, az is elég lenne, ha mindenki folyamatosan tájékoztatna a gondolatairól akár szóban, akár írásban, köszönöm, vagy nem venne észre, amikor láthatatlan akarok lenni).

  • Találjak végre egy olyan táskát, ami illik a piros kabátomhoz (mint a jack skellingtonos volt, ami most már vállalhatatlan állapotban van). (Utólagos disclaimer: kedves Univerzum, te szeszélyes szemétláda, kérlek, ne erre összpontosítsd az összes energiádat).

  • Legyen elég munkám/pénzem/időm azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretnék. (Nem vicceltem)

  • Azok a dolgok, amik most nyomasztanak, oldódjanak meg hamar és rám nézve kedvezően. De gyorsan. (Utólagos disclaimer: a “gyorsan-t úgy értettem, hogy most, mondjuk egy héten belül, köszönettel, őszinte híved (holnap veszek heringet)).

  • találkozzak egy magas, titokzatos, sötét hajú idegennel a kapum előtt, aki azt mondja, hogy a gázt jött bekötni. (És ne csak mondja).

  • Most már tényleg sikerüljön összehoznom egy könyvet. (Mármint olyat, amit én írtam).

  • Ryan Gosling. (Ha lehet, akkor ne feltétlenül JoeP nappalijába, szerintem csak viccelt).

Egyelőre ennyi, de a változtatások jogát fenntartom.

 

146 thoughts on “kedves univerzum (te megbízhatatlan ribanc)

  1. Ismeretlen's avatarlucia

    zsoltu: ez némiképp ellentmond az én kívánságomnak, hogy legyen nekem jó, de lássuk meg. Mondjuk ha a blog lájkolóinak száma két napon belül felmegy 450-re, akkor szentül megígérem, hogy lesz heti három poszt, ha belehalok is :)

    Kedvelés

  2. Tamko's avatarTamko

    Hú, ha ismertem volna ezt a kívánságosdit, nem szúrtam volna el a 2012. évemet!

    Szóval szeretnék ikreket. Bármilyen kombinációnak örülnék a nemet illetően, sőt, lehetnek egypetéjűek is. Ha ez nem lehetséges, akkor egyetlen kisbabával is beérem, csak egészséges legyen (és ha kérhetem, sokhajú).

    Cserébe a hülye bútoros megtarthatja a hülye pénzét.

    Tamko (még soha nem kommenteltem, szia Lucia!)

    Kedvelés

  3. Ismeretlen's avatarlallalla

    Köszi a lehetőséget, lucia, élek vele!
    – Gyógyulást,egészséget a családomban mindenkinek. Kérlekkérlekkéééérleeeeek!!!
    – Sok megbízást, sok új klienst, vagyis munkát, amit örömmel végzek,
    – de azért jusson idő a gyerekeimre is, meg a férjemre, meg a barátaimra. Meg magamra.
    – Az sem lenne baj, ha a férjemnek lenne olyan munkája, ami -amellett, hogy élvezi- tisztes megélhetést biztosít a családnak. Mondjuk Coloradoban. Vagy Bécsben.
    – Olvasnám már lucia könyvét is nagyon, amit végre sikerüljön neki öszehoznia.
    Hát ennyi. Előre is köszönöm!

    Kedvelés

  4. Ismeretlen's avatarstrandpapucs

    Köszönöm a lehetőséget lucia. Mucinak és Neked azt kívánom, hogy minden teljesüljön, amire vágytok 2013-ban!
    Én nemrég visszaolvastam, hogy miket kívántam, nem teljesült minden, de ez csak is azért lehetett, mert határidőn túl kívántam.:)
    Az idei lista eképp néz ki:
    -A családomnak és barátaimnak egészséget
    -Megszabadulni a maradék 18 kg-tól nyár elejére, töretlenül és nem lazsálva
    -Legyen egy jó munkám, elég pénzem
    -Ismerjek meg minél több jó fej embert, új barátokat
    -Találjon rám A férfi, akivel kölcsönösen tiszteljük és szeretjük egymást, az élet egy csuda együtt és még a szex is jó
    -Sikeresen véghez vigyem az összes tervem, amit felvéstem 2013-ra
    -Lakásfelújítás, autó vásárlás, külön költözés
    -Legyen sok szabadidős utazás lehetőleg kettesben A férfivel és/vagy barátokkal
    És végül, én köszönöm a 2012-es évet Neked univerzum. Nagyon sokat kaptam, nagyon sokat láttam és nagyon sokat tanultam magamról, a világról. Imádtam a sok utazást és látnivalót, élményt.

    Kedvelés

  5. kalpafa's avatarkalpafa

    Kedves Univerzum,
    ha az idei év azért volt csapnivaló, mert nem volt lista, akkor máris sorolom:
    – A családnak egészséget és derűt kérek
    – Anyagi biztonságot is kérek, belefáradtam az állandó sakkozásba a számlákkal és a folyamatos idegbajba
    – Ha az előző pontba belefér, akkor legyen hozzá elismerés is
    – EU-s állás, az egész családnak könnyű beilleszkedéssel
    – Hozd vissza a nevetős énemet, légyszi, nagyon hiányzik
    Köszönöm.

    Kedvelés

  6. Ismeretlen's avatarlucia

    ujlakas: azt nem lehet leírni, túl sokan olvassák a blogomat ;)

    és egyébként persze, bárki kívánhat, szerintem a k. univerzum nem attól teszi függővé a kívánságok teljesítését, hogy ki hányat kommentelt hozzám (bár az alkalmat megragadva teljesen önzetlenül és mintegy mellékesen megjegyezném, hogy brit tudósok szerint az még soha, senkire nem hozott szerencsétlenséget, hogy nyomott rám egy lájkot vagy kommentelt hozzám, please feed the blogger, de ez mellékszál).

    Kedvelés

  7. k.'s avatark.

    R.: naigen, ez nekem is eszembe jutott, úgyhogy hozzátenném a kérésemhez, hogy a felejtést semmi esetre sem úgy képzelem, hogy esetleg perzisztens vegetatív állapotban vagyok…

    Kedvelés

  8. Irena's avatarIrena

    Kedves Univerzum!
    Nem emlékszem, hogy tavaly kértem-e Ryan Goslingot, de helyette kaptam egy másik csodás kanadai fiút, ő maradjon is meg, kérlek, mellettem, velem, boldogságban, egészségben és szerelemben (és kapcsolatban, ezt a kiskaput nem hagyom meg!).
    Egészséget, boldogságot és nyugalmat a családnak és a barátoknak.
    Sikereket az egyetemen, a kutatásban és a munkában.
    Továbbá, hogy mindenkinek váljon valóra a kérése. Mindegyik kérése.

    Kedvelés

  9. Ismeretlen's avatarkatkukac

    Az a baj, hogy
    1. én is ilyen klozet lucia-rajongó vagyok, aki olvas, de nem ír. Ettől még ér Univerzumtól kérni mindenféléket?
    2. csomó olyasmit szeretnék, amit előttem szólók már megjelöltek.

    Szóval.
    – ez a várnak-várok, örülök-örülnek, hiányzom-hiányoznak legyen meg jövőre is. Legyen mindig kinek főznöm.
    – munkafronton csinálhassam azt, amit igazán élvezek (nehezítés: ki kéne találni, mi is az).
    – rendeződjék zaklatott viszonyunk az elérhetetlennel. Az Univerzumra bízom, ez a rendeződés milyen formában valósul meg, csak ne fájjon most már egyikünknek sem, abból jutott elég az idén.
    – a jövendőbelim felbukkanhatna. Nem kell, hogy azonnal a lábaimhoz omoljon és elvágtassunk a naplementébe, de azért jelentkezzen.
    – kérek szépen több türelmet.
    – az úton levő babóknak biztonságos érkezést.
    – kiscsaládomnak egészséget. és több türelmet nekik is :)
    – egy Ryan Gosling ide is elférne, de szeresse a birkáimat.

    Köszönöm az Univerzumnak, hogy (és ahogy!) átrángatott az idei éven. Becsszóra elég erős vagyok már, tényleg.

    Kedvelés

  10. fűzfavirág's avatarfűzfavirág

    Idén én is kívánok, hamár itt a lehetőség :)
    luciának, hogy teljesüljön, amit csak kíván.
    Magunknak, hogy meg lehessen műteni a kicsit és sikerüljön a műtét. Ennyi bőségesen elég lesz az elkövetkező 15 évre…

    Kedvelés

  11. Anita's avatarAnita

    Kedves Univerzum!

    Nagyon szeretnénk egy saját házat kutyával a fiúknak, cicával nekem. Boldog ottlakást. Annyi pénzt, hogy az összes tartozás, mely a családot terheli eltünjön. Sok türelmet.
    Lucia könyvét olvasni.
    Köszönöm szépen.

    Kedvelés

  12. zsuzsi's avatarzsuzsi

    Kedves Univerzum,

    – ami szuper, az maradjon így
    – legyünk egészségesek és ne hülyüljünk el, mert nagyon hosszú időt kellene még együtt élnünk, ha már sikerült végre
    – nagyon jó lenne, ha B nem a kukának gyártaná az ajánlatait, mert nagyon rosszul éli meg, és megszakad érte a szívem

    (és ha még futja a kvótámból, akkor a gyerek kapja össze magát, és vegyék fel az egyetemre, köszönöm)

    Kedvelés

  13. Ismeretlen's avatarletezo

    ó, a standardokat én is szeretném, első helyen az egészséggel, legalább annyi szerencsével az élethez, amennyi eddig is volt. a többit megoldjuk magunk.
    és aktuálisan ezt a munkát szeretném még nagyon, amiről a napokban annyi szó esett köztünk. tudom, hogy tudod, miről beszélek.
    (és lehetőleg most, nem úgy, mint a macskák esetében a másfél éves csúszással.)

    és persze Luciának meg mindenkinek a sok jóból jó sokat.

    Kedvelés

  14. birge's avatarbirge

    Egészséget, boldogságot, mindenkinek..
    Kevesebb anyagi nyűglődést magunknak…
    Sima költözést, boldog ottlakást…
    És persze időt-időt-időt!

    Kedvelés

  15. snafu's avatarsnafu

    Kedves Univerzum,
    bár néha határozottan az az érzésem, hogy elkényeztetsz, azért lenne még néhány dolog:
    1, egy magas, barna férfi (nem baj, ha felemás cipőben – sőt, az sem gond, ha hasonlít kicsit Colin Firth-re)
    2, a fordítanivalók mennyiségére nincs panasz – esetleg lehetne olyanokat kérni, amikért lelkesedni is tudok? Szép szavak, mind jöhet…
    3, több lehetőséget táncra, dobolásra – arra, hogy kicsit kiköltözzek az agyamból
    4, az a bizonyos egységélmény is érdekelne
    5, egy nyár egy görög szigeten
    6, jól jönne a képesség is, hogy felismerjek lehetőségeket és tudjam, mikor kell végre lezárni valamit
    7, és természetesen mindenkinek teljesüljön a szíve vágya
    Előre is köszönöm.

    Kedvelés

  16. R.'s avatarR.

    Kedves Lucia,

    kösz az idei közvetítést is.

    Kedves Univerzum,

    lássuk be, ezt eléggé elcseszted. Helyrehozhatnád: nem akarok ábrándozni egy olyan férfiról, akivel maximum egy másik univerzumban lenne esélyünk. Nem kérek félreérthető jeleket sem. Adok tippet a hogyanra, még mielőtt valami őrültséget találnál ki, mondjuk derüljön ki, hogy igaz szerelemmel szereti a feleségét, ez nekem már elég is lenne.
    A másik kérésem az általános egészségi dolgokat kicsit konkretizálva, hogy mivel az őszi-téli-tavaszi időszak teljes orrváladék-termését már abszolváltuk decemberben, hagyjál már némi pihenőt, unom az orrszívást.
    A harmadik, hogy minden kommentelőnek teljesítsd a kérését (beleértve magamat is) úgy, ahogy ő gondolta, nem úgy, ahogy Te érted. Luciára külön figyelj oda.

    Köszi!!!

    ui.: Lucia, ha lesz könyv, akkor lesz elektronikus formátumban is?

    Kedvelés

  17. Badass Domino's avatarBadass Domino

    Kedves Lucia és Univerzum,

    Először is, köszönöm a kívánási lehetőséget.
    Kívánom, hogy Luciának mint összekötőnek, teljesüljenek a kívánságai közvetítési díj gyanánt.
    Kívánom, hogy a fiam és a családom legyen egészséges és boldog. Szeretném, h olyan anyja legyek a fiamnak, akire tényleg számíthat, és akiben megbízhat, nem csak 1, de 15 és 25 és 35 éves korában és mindig. Ne legyen rosszabb életem még véletlenül sem, mint eddig, és franyák lenne, ha összejönne egy boldogság-meló, 2014-ben.
    És hogy kevesebb hülye ember legyen, és több olyan ember, akik segítenek randomban másokon. Még ha ez csak abban is merül ki, hogy a pénztártól visszaszaladnak az előtte álló néni paradicsomait leméretni, mert az elfelejtette.
    Éés még annyit, hogy minél kevesebb kutya kóboroljon el a petárdázástól, és úgy egyébként se petárdázzanak, mert az kreténség.
    Nagyon köszi!!

    Kedvelés

  18. Wicca's avatarWicca

    Régóta olvaslak, de még soha nem próbáltam. Ígérem, jövőre megírom, működött-e!

    Kedves Univerzum!

    Szeretnék

    – kiszabadulni a kalitkából (a feltételeket ismered ;))

    – lényegesen több fordítanivalót, mint az óévben

    – apát a gyerekeimnek (ti. hogy megszülethessenek…)

    Köszönöm!

    @lucia: Neked pedig a lehetőséget :)

    Kedvelés

  19. zsanni's avatarzsanni

    Kivanom,hogy mindenkinek teljesujon az ahitott kivansaga :-):-):-):-):-)
    Magamnak pedig,hogy koltozzek ossze a parommal,mondjuk nem lenne baj,ha megkerne a kezemet es megfoganna egy alomszep,egeszseges pici leanykank :-)
    Anyagilag legyen minden happy es tovabbra is folytathassam az alommelomat.
    Minden csaladtagomnak es nem csaladtagomnak egeszseget es nagy-nagy boldogsagot kivanok!

    OM MANI PEME HUNG
    aldas minden erzo lenynek

    Kedvelés

  20. Fruzsi's avatarFruzsi

    1. Minden, ami jelenleg jó az életemben, maradjon így
    2.Szeretnék végre teherbe esni és 2013 végére/2014 elejére egészséges kisbabát/babákat szülni
    3. Sikerüljön legalább alapszinten németül megtanulnom, sikeresen vizsgázzak az iskolában és legyen Bécsben egy szuper, nem túl stresszes, jól fizető részidős munkám
    4. Gyógyuljon meg a szemem és az aranyerem, minden szerettem legyen egészséges (a macskákat is beleértve)
    “Vért ne adjak?” ahogy nagymamám kérdezte mindig, de hát ennek a pár kívánságnak a teljesítése az Univerzum számára igazán semmiség kell, hogy legyen :)
    Leginkább a teherbe esésben reménykedem, a blog rendszeres látogatása és olvasása ehhez eddig nem tűnt elégnek (pedig a szeplős rész megvan), úgyhogy most kommentelek egyet, hátha ;) Köszi Lucia, kívánom, hogy a te kívánságaid is teljesüljenek

    Kedvelés

  21. N217's avatarN217

    Megpróbálom újra a kívánságot, de én hiszek az univerzumban és a blogban, szóval azt sem bánom ha igazából kiderülne, hogy próbálkozott a kívánságom teljesítésével csak elcsúszott 1-2 hónapot.
    Szóval ami most jó, legyen továbbra is jó, legyen mindenki boldog, ne történjenek rossz dolgok és nekem legyen már végre egy fiúm, akivel kölcsönös a szerelem és határtalan a boldogság stb… (Csak a biztonság kedvéért írtam, nehogy az univerzum ha egyszer küld valakit, valami beteg állat legyen)
    Ryan Goslingot átengedem lucianak, szerintem tök jók lennének együtt és Ryan irtócuki lenne Mucival, de akkor képeket is kérünk a Muciblogba :)

    Kedvelés

  22. Ismeretlen's avatarNorewa

    Azt, hogy ez a boldogság, ami most van, egy életen át tartson.
    Egészséget magamnak, a páromnak, az egész családomnak (az újnak is) és természetesen Luciának meg a Mucinak.
    Gazdagság helyett meg csak annyit, amennyiből az összes adósságomat rendezni tudom (de persze örülnék, ha ezek mellett futná egy új akkura is a laptopba).

    Kedvelés

  23. Ismeretlen's avatarujlakas

    Gondolkoztam h olyan módon fogalmazzam meg, h hagyjak kiskaput annak a megbízhatatlan ribacnak, de nem, egyetlen dolgot kívánok konkrétan: normalizálódjon a viszonyunk Szegedy Balázzsal – nem szívatom az univerzumot holmi monogrammal:) – és legyünk annyira közel egymáshoz, mint egy éve.
    Ja meg persze világbéke:D

    Kedvelés

  24. Chipie's avatarChipie

    Kedves Univerzum!
    1. Kérek szépen az összes csemetémnek egészséget meg minden jót, nekem sok türelmet hozzájuk, meg hogy maradjon a családunk ilyen jó kis kerek, mint most.
    2. Sikeres EPSO vizsgát kérek szépen, 92 százalék fölötti eredménnyel.
    Ennyi, igazán nem vagyok túl követelőző szerintem.
    :-)

    Kedvelés

  25. Ismeretlen's avatarlucia

    Anami: én nem tudok ígérni semmit, de többen teherbe estek már (állítólag) a blogom hatására :) (ugyanakkor nem szeplőtelenül, szóval some assembly required).

    Kedvelés

  26. Anami's avatarAnami

    Kedves Univerzum és kedves Lucia, nagyon-nagyon szeretnék egy gyereket. Ha a kívánságba belefér, akkor inkább apával együtt, ha nem, akkor csak a gyereket. Előre is köszi. :)

    Kedvelés

  27. tündérandi's avatartündérandi

    Kedves Univerzum,

    -Ugyanazt kérem, amit tavaly, bármi is volt az:) Ha teljesült, kérem szépen a továbbfejlesztett változatát
    -Szeretném, ha egyre inkább fellobbanna a szeretet lángja az emberek szívében <3
    -Szeretnék sok Muciposztot jövőre!!! :)
    Köszönöm!

    Kedvelés

  28. Ismeretlen's avatarCsiperke

    Ezek a tavalyiak, mellette a megvalósulási, megvalósulatlansági faktor:
    1. Legyek türelmesebb, főleg a gyerekemmel és magammal (pipa)
    2. Legyek kevésbé szigorú magammal (pipa)
    3. Kérem az Ő szerelmét, sok találkozással (háááát… nemtom)
    4. Stabil munkahely (akár a mostani is) (kirúgtak)
    5. Legalább ennyi fizetés (gyakorlatilag idén megvolt)
    6. Egészség (pipa)
    7. És ami most itt sikerült: legyek önzőbb (mintha)
    7-ből 4.5, nem is olyan rossz! :-)

    2013-ra:
    1, ugyanaz
    2, ugyanaz
    3, valami dőljön el
    4, hát akkor szeressem ezt
    5, továbbra is gondtalanul élhessünk
    6, ugyanaz
    7, az a lakás itt a szomszéd házban

    Köszönöm!

    Kedvelés

  29. MrsDilbert's avatarMrsDilbert

    :-)
    Gyermekemnek, páromnak, magamnak egészséget és boldog életet együtt.
    Biztos munkahelyet.
    Soha rosszabb életet, mint eddig.
    És mindenkinek, aki előttem kommentelt, azt, hogy teljesüljenek az ő kívánságaik is .:-)

    Kedvelés

  30. Ismeretlen's avatarKismukk

    Kicsit mocsokságnak érzem, hogy évente egyszer kommentelek, de hátha a mostani bejön, mert a tavalyi az biza csak félig, bár lehet nem kellett volna ennyire megkötnöm az univerzum kezét a kívánságommal……:)

    – egészséget, jólétet édes kicsi csemtémnek, magamnak és a tágabb családnak.

    -magánéletileg rendeződést, sima válást.

    -szintén magánéletileg egy pasit. olyan igazit aki tényleg engem akar, aki ezért tesz is, aki nem riad vissza, aki megnevettet, és természetesen akinek egy csemete nem akadály:)

    -anyagilag annyit amennyivel gondtalanul élhetünk:)

    Köszönöm!

    a lehetőséget is:)

    Kedvelés

  31. Lina's avatarLina

    Szeretném, ha új lakásba költöznénk, ott, és ahogy én most elképzelem, problémák és csalódások nélkül. Ezen kívül szeretném azt kérni, amit mindig szoktunk. Köszi! :)

    Kedvelés

  32. Ismeretlen's avatarR.

    köszi lucia
    1. kívánom a luciának a Ryan Goslingot
    2. magamnak magánéletileg csak így tovább (és köszi a 2012-es éve5 kedves univerzum)
    3. munka csak így tovább és még több lakbert!
    4. szeretném végre megtalálni a nagybelmagasságú, nagy terasszal és/vagy kis kerttel rendelkező álomlakást.
    5. valamint kiscsaládom (és mindenki részére aki szereti) továbbra is kérném az eddigi egészséget és jólétet
    köszi univerzum!

    Kedvelés

  33. molly's avatarmolly

    Nem akarok beleszólni, de szerintem Ryan Goslingot ne akard:)tudom tudom szép meg minden,de ne:)

    És akkor az én kívánságom:(kedves univerzum,nem tudom tavaly mit kívántam,így nem tudom hogy teljesült:)de jövőre nagyon szeretném Bogival kettesben New Yorkban ünnepelni a szilvesztert!hát ennyi:)

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) katkukac bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .