megint újév

Van egy csomó félbejegyzés draftban, de ezt nem lehet halogatni. Szóval, mivel a népi tapasztalatok szerint az ide beírt kívánságok hajlamosak teljesülni (bár néha nem úgy és nem akkor), idén is lehet kommentben kívánni, nem csak világbékét, hanem mindenféle önzőbb dolgokat is (én is azokat kívánok, csak meg kell még fogalmaznom). Holnap éjfélig, lehetőleg.

61 thoughts on “megint újév

  1. Mrs. Higgins's avatarMrs. Higgins

    Kedves Univerzum,
    először is jelzem, hogy értékelem, hogy bár tavaly nem írtam le pontosan a kérésemet, mégis néha (sokszor) egészen úgy csináltál, mintha, és olyankor nagyon jó volt. Feltételezem továbbá, hogy a konkrét happy endingtől csak a kérés írásbeli kinyilvánítása tartott vissza, úgyhogy akkor most íme, tessék, megfontoltam: vele (prof. Higgins, aka tudodki)szeretnék lenni, mindenestül, egészen, valamint szeretném, hogy legyen elég bátorságunk, meg persze bölcsességünk és erőnk végigcsinálni. Légyszi, állj mellénk, ha már ilyen ciki helyzetbe hoztál (igen, te kezdted), hogy ilyesmit kell kérnem a világbéke meg a teljes megvilágosodás helyett. Na jó, legyen világbéke is, meg persze egészség,boldogság, és a kívánságok teljesülése mindenkinek.Luciának főleg, de ez evidens. Köszi és csók megint.

    Kedvelés

  2. Ismeretlen's avatarlallalla

    1. Maradjon meg minden, ami szép és jó az életemben, úgy ahogy van (férj, gyerekek, család, barátok, egészség, utazások, könyvek, kutya, tanulás…)!
    2. Legyen több munkám (és így persze több pénzem is).

    Előre is köszönöm, tudom, hogy úgyis bejön!
    Mert itt kértem.

    Kedvelés

  3. Anais's avatarAnais

    BUÉK Lucia & Muci! :)

    Érdekes volt visszaolvasni mit kértem tavaly, sok minden teljesült még az utazás is New Yorkba! :)

    Kedves Univerzum!

    Rugaszkodjunk neki a súlyvesztésemnek idén újra közös erővel.
    Jöjjön a pasi, aki szeret és én viszontszeretem! :)
    És legyen egészség és sok jóféle utazás! :)
    A Jelek még nem mindig egyértelműek, pedig igyekszem!

    Anais

    Kedvelés

  4. Ismeretlen's avatarshizoo

    Sok boldogságot neked és Mucinak!

    Boldoggá tudjam tenni, akit szeretek, ha nem lesz elég boldog magától!

    Maradjon egészséges! Maradjak egészséges! Szeressenek a közlekedők és ne üssenek el!

    Találjak magamra, ahol bizonytalan vagyok, és ezzel lehetőleg ne ártsak!

    Higgyek abban, hogy beteljesül!

    Nagyonköszi. shizoo

    Kedvelés

  5. Ismeretlen's avatarac

    kedves univerzum,

    akkor hát én is megragadom az önző alkalmat, hogy kívánjak. csupa jót, természetesen. főleg magamnak, mert ilyen önző vagyok. legyen minden szép és jó, akkor is, ha nem tűnik úgy. esetleg ha megdobsz repjeggyel és lehetőséggel a nagy ámerikába, akkor még ugrándozom is majd örömömben.

    lucia pedig blogoljon sokkal többet, pláne a muciról!

    köszi :)

    Kedvelés

  6. Rókarege's avatarRókarege

    Kedves Univerzum!

    nem szeretnék telhetetlennek tűnni,ezért csak a legfontosabbak : -egészséget az egész családnak
    -türelmet, időt és megértést minden téren
    -és lehet, hogy Te másképp gondolod de én nagyon-nagyon szeretném ha működő kapcsolat alakulna ki P-el (minél előbb, köszi :) )

    Kedvelés

  7. piszke's avatarpiszke

    Csak a tavalyit kérem megint, merthogy az csak egyharmadban jött be khmkhm…De megalkuvó vagyok kedves Univerzum, csak az egészség számít úgyis igazán, igen igazad volt, köszi, a többi nem is számít, tekintsük jellemfejlesztő tréningnek a hétköznapokat.

    Kedvelés

  8. Negra's avatarNegra

    ….ahogy olvasgatom itt, nem is pénzre, gazdagságra vágyik senki, mint ahogy azt elképzelnénk, hanem A Társra, A Szerelemre…

    Milyen szomorú, hogy ilyen a világunk, hogy újra és újra csalódunk, és megint csak keressük magunkat a romok között és az új embert, aki ismét megadja az illúziót, hogy lehet kerek is ez a világ…

    Univerzum, erre találj megoldást, bár velem nem vagy jóban, de azért hátha…

    Kedvelés

  9. alill's avataralill

    Tavaly nem kívántam, lehet, hogy ez hiba volt, most mindenesetre kipróbálom, köszi lucia az újabb lehetőséget.
    Szóval a legfontosabb, hogy minden maradjon a környezetemben ilyen jónak, de mivel ezen nem kell sokat dolgoznia az univerzumnak, ezért még egy kicsit lehet jobb is, ha gondolja, de tényleg nem akarok telhetetlennek tűnni…
    Magamnak meg egy pasit, aki mellett igazán boldog lehetek. Nem részletezem, majdcsak tudja az univerzum, milyen lenne jó…

    Kedvelés

  10. Hárpiasas's avatarHárpiasas

    Kedves Univerzum! (via Lucia)
    Köszönöm neked P-t, idén jó lenne vele összehozni egy egészséges kismucit. Egészséget kérek szépen még minden szeretettemnek is, valamint boldogságot, erőt és derűt, normális anyagi viszonyokat mindannyiunknak és a kezelhetőnél nem több konfliktust közöttünk. Előre is köszönöm.

    Kedvelés

  11. Ismeretlen's avatarkihanemén

    én azt szeretném légyszikérlekszépen, hogy legyen egészség – mindenkinek. és pénz, hogy a többit megvegyük – magamnak, ha sok lenne, adok belőle másnak is. meg egy pasit. de olyan normális jófajtát – ezt kizárólagosan magamnak szeretném, a nem kizárólagosokkal baj van mindig. meg hogy mindenkinek legyen olyan éve, amilyet szeretne – ez értelemszerűen mindenkinek.

    Kedvelés

  12. Arwen's avatarArwen

    3 éve már mindig csak ezt az egyet kérem. Elhiggyem-e még, hogy egyszer mégis csak velem lesz? Szeretem. Univerzum, ha csak te segíthetsz, akkor most nagyon………

    Kedvelés

  13. mondhatatlan's avatarmondhatatlan

    Kedves univerzum, az jó lenne, ha a pasimmal továbbra is ennyire kedvelnénk egymást, plusz össze tudnánk majd költözni, meg jó lennék abban, amit tanulok, helytállnék az új melóhelyen, tudnék új ötleteket adni, amik működnek, és a cimborák/ismerősök (valamint mindenki más) egy kicsit (még) boldogabb lenne. Ja és pénz. Meg béke, szeretet, újrahasznosítás, szokásos dolgok.

    Kedvelés

  14. evika's avatarevika

    nem átallottam visszakeresni, mit kévántam’ tavaly. ugyanaz most se hiányozna kedves U.,köszönöm. Lucia, remélem, neked jobban kívántam.

    Kedvelés

  15. Zsuzska's avatarZsuzska

    Nagyon, de nagyon szeretnék egészséget mindannyiunknak… több nem is kell, a szorgalom és a szeretet megvan… ennyi elég. Szeretéssel… Zsuzska

    Kedvelés

  16. molly's avatarmolly

    Először is Boldog Új Évet kívánok neked lucia és Mucinak is!
    Kedves univerzum, én csak azt kérem maradjon meg a pasim, jöjjön össze a saját lakás…és ha lehet év végére egy kismuci,ha lehet fiú,de ha lány az se baj mert az Emma név nagyon szép:)

    Kedvelés

  17. Ismeretlen's avatarCrear

    boldog uj evet nektek :)
    es akkor a lista, hatha iden bejon:
    – szeretnem, hogy ha max ugyanennyi betegseggel megusznank ezt az evet, am block csaladilag
    – jol fizeto, kreativ, nem uncsi munkat
    – esetleg egy okos es nem tul randa pasit
    – ismet talalkozni az Offspring-el
    – talalkozni Eddie Izzard-al!!!!
    unizerzum, kerem iden jobban teljesitsen, mint tavaly! :D

    Kedvelés

  18. Nyomibejbi's avatarNyomibejbi

    Asszem tavaly nem kívántam, vagy ha mégis nem emlékszem mit, és hogy bejött-e.
    Amit szeretnék 2012-re:
    – legyek önzőbb
    – egy új munkahelyet, lehetőleg kreatívat, vagy tanítósat, és hogy ott jól érezzem magam :) de hangsúly az újon van
    – egy macbookot :)
    – egészséget és boldogságot a családnak
    – nemvilágvégét decemberben
    – ikreket (lehetőleg egy fiú és egy lány Mucit, de lehet két fiú és két lány is)
    – többet olvasni Muciról
    – és nemönzőségből: mindenkinek jöjjön be amit szeretne
    Köszi Univerzum

    Kedvelés

  19. Ruby's avatarRuby

    Megnéztem a tavalyit, minimum 50%osan valóra vált, csak szólok :)
    Szóval mélyen tisztelt Univerzum, idén kérek szépen(nem fontossági sorrendben):
    – páromnak sok hatékony edzéseket és jól fizetős melót kellemes kollégákkal és emberi munkamennyiséggel.
    – újfent lelkierőt és kitartást nekem, hogy végre hetente minimum kétszer edzeni járjak, hogy normális kajákat egyek, és h befejezzem az évek óta függőben levő ügyeimet.
    -idén is családtagjaimnak, barátaimnak és magamnak jókedvet, jó egészséget és kiegyensúlyozott magánéletet.
    – külön Anyunak nagyon jó egészséget.
    – Tesómnak egy olyan pasit amilyet szeretne, aki hűséges és aki mellett végleg kiköt.
    – munkában magamnak elviselhető munkamennyiséget, könnyen kezelhető munkatársakat és fizuemelést.
    – magánéletileg további pozitív alakulást és kellemes élményeket :)
    – több utazást magamnak barátokkal és a párommal belföldön és külföldön, amiből minél több olaszországi út legyen.
    – lottón nyerni minimum hatszámjegyű összeget.
    – élhetőbb, békésebb, tisztább és emberibb Földet overall.
    KÖSZI előre is és utólag köszi a tavaly megvalósultakat! :)
    + Luciának mindent ami szeretne magának és Mucinak + a többi kedves kommentelőnek úgyszintén.

    Kedvelés

  20. Ismeretlen's avatarCsiperke

    1. Legyek türelmesebb, főleg a gyerekemmel és magammal
    2. Legyek kevésbé szigorú magammal
    3. Kérem az Ő szerelmét, sok találkozással
    4. Stabil munkahely (akár a mostani is)
    5. Legalább ennyi fizetés
    6. Egészség
    7. És ami most itt sikerült: legyek önzőbb

    Köszönöm!

    Kedvelés

  21. Ismeretlen's avatarlita

    nem tudom hogy a holnap éjfél az tegnap éjfél volt, vagy ma éjfél lesz, mert jelen pillanatban azt sem tudom hogy fiú vagyok e vagy lány, de nagyon szeretnék nyerni a mai lottóhúzáson, azzal az összes gondom megoldódna, és még sok mindenki másé is.
    ja, és szeretnék lelkileg megerősödni az új évben.

    Kedvelés

  22. esthajnalka's avataresthajnalka

    Kedves Univerzum!
    A tavalyiak hellyel-közzel jöttek csak be, szóval újra, és kicsit átdolgozva, átgondolva:
    1.egészség
    2.egy Társ (konkrétabban: hozzám illő férfi), akinek én is társa lehetek
    3.barátság T-vel
    4.elengedni, amit/amiket el kell
    5.baba J-éknek (tavaly nem jött össze nekik)

    Luciának, Mucinak, és mindenkinek: jó egészséget, békét, nyugalmat, és teljesüljön, amit szeretnének!
    Előre is köszönöm! :)

    Kedvelés

  23. Ismeretlen's avatarZsuzsi

    A tavalyi kívánságaim fele- ami akkor elképzelhetetlennek tűnt- simán megvalósult. És akkor rájöttem, hogy nem is ezt akarom igazán.

    Kedvelés

  24. Case's avatarCase

    Én csak azt szeretném, ha Lucia, Muci és a többiek, titkosak és nyilvánosak megkapnák, amit szeretnek. Esetleg kicsit többet.
    És akkor nekem is (kis önző) jobb lenne már :)
    Persze, Világbéke!

    Kedvelés

  25. Gabi79's avatarGabi79

    Kedves Univerzum!
    Szeretném, hogy a karácsonyi meglepetésünk épségben, egészségben megszülessen augusztusban!
    Egészség, boldogság , na és pesze világbéke!

    Kedvelés

  26. zsoltu's avatarzsoltu

    Én akkor kívánok.

    1. csak egésség legyen és térerő.
    2. lucia rendszeresen blogoljon itt.
    3. azért jó lenne kis támogatás is pénzileg, de na, majd lesz valahogy.

    és hogy akik itt kívánnak, azoknak amit kérnek, jöjjön be mind.

    Kedvelés

  27. Ismeretlen's avatarGyöngyi, a Muci és Lucia rajongó

    Kedves Univerzum,
    szeretném még egyszer ugyanazt kérni, mint tavaly, illetve mindazt, amit nem állt módodban az elmúlt egy évben teljesíteni. Ja, és ha lehet, adj kérlek kicsit több időt Luciának a blogoláshoz. Neki és az ő Mucijának szintén mindent, amit 365 napja már kívántam nekik.Köszönöm.Gy.

    Kedvelés

  28. Angelinah's avatarAngelinah

    Én ugyanazt kérném mint tavaly, két kis módosítással; akkor ez volt:

    “Kedves Univerzum,
    kérekszépen (ilyen sorrendben):
    1. Egészséget még nagyon sok évtizedig mindenkinek, akit szeretek.
    2. Rengeteg boldogságot a CsodaApukámnak.
    3. Párkapcsolatilag legalább olyan jó évet, mint a tavalyi.
    4. Munkailag legalább olyan jó évet, mint a tavalyi.
    5. Egy gyönyörű telket, jó helyen és normális áron, illetve ihletet meg türelmet a házépítéshez.
    6. Bátorságot a gyerekvállaláshoz.
    + Bónusz: Nulla pozos vesét Vivnek, tökéletes pasit Luciának.
    Köszönöm!”

    1-4. So far so good, maradjon továbbra is így.
    5. Gyönyörű telek jó helyen és normális áron, illetve ihlet további tervezéshez – check. Most már kérjük szépen a jelenlegi lakás eladását nagyon jó áron, hogy házépítsünk is.
    6. Bátorság – check. Most már kérünk szépen egy gyereket a hasamba (a Muci jó prototípusnak tűnik, de lánytól sem keserednénk el).
    + Bónusz: Elsőt továbbra is tartjuk, másodikat, ha még nem jött, szintén.
    Köszönöm megint. :)

    Kedvelés

  29. sefule's avatarsefule

    Asszem nem jött be a tavalyi, de nekifutnék még egyszer.
    – Az önző: van két pályázatom folyamatban, és tudom, hogy rohadt telhetetlenség, de mindkettőt nagyon szeretném, lécci.
    – A félig önző: ha valami csoda folytán megállnánk a fal előtt, azért nagyon hálás lennék.
    – Pasi nem kell.
    – Muci.
    Előre is kösz.

    Kedvelés

  30. Negra's avatarNegra

    Szépet, jót, BOLDOGAT Neked, és a kis Mucidnak, (meg a titkosnak, ha jól sejtem, hogy….) engem meg kibékíthetnél már igazán az Univerzummal, ha van egy kis ráhatásod a dolgokra… :)

    Kedvelés

  31. Ismeretlen's avatarujlakas

    (remélem ez nem első megjelenő lesz, de akkor is, hátha hat..) önző kívánság: jöjjön össze B-zsal,tényleg. És ezt senki se érti rajtam kívül, de sebaj :)

    Kedvelés

  32. Andi's avatarAndi

    Én “csak” annyit szeretnék kívánni Luciának, Mucinak, magamnak és az egész emberiségnek, hogy ami szívünknek, testünknek és lelkünknek kedves, azt befogadjuk az életünkbe 2012-ben, és legyen erőnk, derűnk, és TUDATOSSÁGUNK a próbatételek idején is!
    BÚÉK! <3

    Kedvelés

  33. amnaen's avataramnaen

    kedves Univerzum!

    kérlek szépen, jövőre is vedd rá Luciát, hogy mutogasson képeket Muciról, mert Muci cuki.
    és szeretnék egy kindle-t is.
    köszi!

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) lucita bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .