Imádtam ezt a könyvet, pedig teljesen véletlenül találtam csak, amikor teljesen véletlenül bementem a könyvesboltba, és a kocsiban ülő gyereket egy olyan helyre pozícionáltam, ahol nem tudja pajkosan lerángatni a legalsó könyveket a stócból, de beleolvasás után nem bírtam otthagyni.
A szerzője egyrészt történész, másrészt végigolvasta az időszak összes Nőklapjáját és egyéb vonatkozó forrásait, harmadrészt interjúkat készített a szereplőkkel, és a könyvben egyrészt a cikkekből és az interjúkból szerepelnek részletek, másrészt ezeket már-már parodisztikusan száraz, tárgyilagos stílusban megmagyarázza, olyan mondatokkal például, hogy a BKV női sofőrjei abban látták az általuk elkövetett hibák legfőbb okát, hogy nők.
Egyébként amellett, hogy nagyon olvasmányos, kisebb adagokban is teljesen fogyasztható, mert korábbi esszék változatlan vagy feljavított változatából van tematikusan összerakva, ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyesmit.
pw: érdemes, nem is hosszú, meg haladós is :)
KedvelésKedvelés
Én egy beszélgetést hallgattam a témában a rádióban, az is tök jó volt (a szerző szimpi, csak kicsit pösze – bár ez bagoly-veréb eset!).Szóval aszondod, érdemes elolvasni (én nagyon-nagyon lassan olvasok ám, ezért meg kell gondolnom, mire áldozom az időt)?
KedvelésKedvelés
Hm…Korábban már szemeztem vele, mert a történelmi korok illetve személyek élettörténetének írásai mindig is érdekeltek.
Most viszont meg is győztél :)
KedvelésKedvelés