utolsó állomás az elmeosztály előtt

Pénteken megint ruhacsere-buli volt a lányokkal, ami eleve azzal a felütéssel indult, hogy mondtam alie-nek, miközben felvettem, hogy tiszta beteg vagyok, hörgök meg minden, mire kiderült, hogy ő is, és amíg a játékboltban válogattunk kisautókat (a játékboltokban egyébként mostanában mindig romantikus dolgok történnek velem, de ez majd egy másik bejegyzés lesz valamikor), Suematra is írt sms-t, hogy vigyünk már neki Algoflex Fortét.

Alie összerakott a gyermekemnek is egy halom kinőtt ruhát, majd azzal nyújtotta át, hogy direkt táplálékkiegészítős zacskóba tettem neked, ezzel fel lehet szedni testépítő pasikat, hátha meglátja nálad az utcán valami kigyúrt állat, és rád veti magát.

Aztán érkezés után én ügyesen bepozícionáltam magam a papírzsebkendős doboz mellé, és ott el is voltam. Kezdenek körbevándorolni a ruhák, az elején alie-től előkerült ismét a történetes szoknyám, amit a mesés Indiában vettem, Goában, és vidám lettem tőle, ezért némileg bánatosan jegyeztem meg, hogy na ez is mehet az elmebetegeknek, de Isolde szerényen megkérdezte, hogy azért ugye ő is felpróbálhatja előtte (és jó is lett). Suematra pedig ismét bedobta a közösbe Isolde borvörös, hosszú szoknyáját (nagyon sok férfit csábítottam el benne, jegyezte meg Isolde), amire én csaptam le.

Anngel, hála a jó égnek, bóknak vette, amikor udvariasan megkérdeztem tőle, hogy szokott-e hányni evés után, meg beszélgettünk arról, hogy vajon az őrültek vagy az elmebetegek-e a PC-bb megnevezés (ők szokták kapni azokat a ruhákat, amik már egyikünknek sem kellenek), illetve amikor megjegyeztem, hogy nagyon jólöltözött elmebetegek lesznek így három ridiküllel, meg minden, Isolde tájékoztatott, hogy az elmebetegek a mentális zavarral élők is szoktak ridikült hordani, lucia.

Egyébként soha nem lehet tudni, mik kerülnek elő ilyen alkalmakkor, most például konkrétan egy menyasszonyi ruhával tértem haza, amiben beteljesíthetem régi álmomat, és lehetek halott menyasszony a következő Halloween-bulin, illetve örököltem Suematrától egy halom nem hordott fehérneműt (ez olyan, hogy bugyi, de minek, magyarázta elgondolkozva. Inkább előjáték, mint bugyi).

Alie a vége felé fontolgatni kezdte, hogy vesz egy szekrényt külön a türkiz ruháinak, erről eszmbe jutott, amikor Igornál albéreltem, ahol hat kétajtós ruhásszekrény volt, tehát tényleg jutott külön a piros és külön a fekete ruháimnak, majd miközben az ajtó mellett állva magyaráztam szangvinikusan alie-nek, hogy tényleg nem kell sietnie, nyugodtan öltözködjön szép lassan, legfeljebb majd elájulok a láztól és kihívják a mentőt, akkor Isolde még megdicsérte alie táskáját, mire alie kiürítette, és odaajándékozta neki, mondván, hogy ő úgysem szereti. Ennyire elfajultunk a végére.

Advertisements

6 thoughts on “utolsó állomás az elmeosztály előtt

  1. lucia

    GrA: hát Igornál nagyjából a teherbeesésemig laktam, utána összeköltözés volt a gy.a.-val, de igazából nem lényeges változás, olyan öt-tíz percre van egymástól a két hely :)

  2. exmanka

    Szóval az összes menő bloggerlánynak 36-os a mérete. Tudhat valamit az a fitness terem, ahová a menő bloggerlányok járnak :).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s