egy messzi-messzi fürdőszobában

Az úgy kezdődött, hogy karácsonyra ugye Vulkán Turul kapott egy Star Trekes transzportert (működik, zúg meg világít, meg minden!) meg egy Star Trekes parancsnoki hidat, bácsikkal, mert neki van a legtökéletesebb anyukája a világon (aki emellett szeret olyan játékokat venni, amikkel ő is játszhat). A tökéletességnek viszont ára van, és ezzel a diplomáciailag mellésikerült húzásommal generáltam némi konfliktust magam és az ismeretségi köröm Star Wars-hívő szegmense között (én ugyan mindkettőben hiszek, de ugye a langyosakat még az úr is kiköpi), akik felháborodtak a gyermek egysíkú kulturális nevelésén, minek következtében nevezett gyermeknek azóta SW-idézeteket tanítanak és SW-relikviákat hoznak.

Így került a fürdőszobába és így keveredett véletlenül a kacsa mellé a tusfürdő, aki Darth Vader, és így történt, hogy az egyik pillanatban a felszínen még béke volt, a következőben pedig elszabadultak az indulatok:

Maradjanak velünk, a következő részben a bácsik ügyesen kormányozzák az Enterprise-t.

10 thoughts on “egy messzi-messzi fürdőszobában

  1. parapet

    Igazából az anyuka kacsa Obi Van. DV pedig épp azt mondja neki: “Tanítványodként hagytalak el, de most én vagyok a mestered!” És megölte. :)

    Kedvelés

  2. dr.Morcz

    Szerintem Lucia megkapta az eredetileg 9 részesre tervezett SW hiányzó epizódjainak kéziratát, és most itt próbál minket óvatosan felkészíteni a Sötét Oldal és az Ártatlan, Bájos Vízilények konfliktusára, ami a 7.rész fő mellékszála lesz.

    Kedvelés

  3. debcsillu

    Az indulatok elszabadulása csakis annak köszönhető hogy DV bácsi elszakította anyjától a kacsagyermeket, így felbomlott a fürdőszoba egyetemes világrendje.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.