Sötét volt és esett az eső. Akkoriban mindig sötét volt, és esett az eső.

Az első találkozója helyszínénél egy nagyjából harminc rendőrből álló csoportosulásba futott bele az enyhén szlávos arcú lány, akit aznap Ms. J. Laddernek hívtak. Nyugalmat erőltetett magára, igyekezett nem gondolni a fejre a csomagtartójában (nagy gyakorlata volt abban, hogyan ne gondoljon dolgokra), és higgadt lépésekkel megkerülte a tömeget, mint a többi dolgára siető járókelő. Kicsit késett, az egybetűs nevű férfi, akivel találkozott, meg is jegyezte, hogy nem volt benne biztos, hogy eljön. Ms. Ladder úgy érezte, a körülményekre való tekintettel nem kell túlzásba vinnie a magyarázkodást.

A fejre amúgy is meglepően keveset gondolt, mióta megkapta, valahogy úgy volt vele, mint Salome, aki csak azután döbbent rá, mennyire hiábavaló bizonyos szempontból, amit akart, miután átnyújtották neki ezüsttálcán.

Később háromszor is áthajtott ugyanazon a hídon, mielőtt megérkezett az alatta lévő parkolóba. Nem követték. Átvette a megbeszélt dobozt, berakta a fej mellé, majd elindult egy közeli vendéglátó egységbe. Ott, szokásával ellentétben, nem a pulthoz ment, hanem egyenesen egy hátsó asztalhoz tartott a falnál, ahol egy másik egybetűs nevű illető várta. A közelben csak hárman voltak: Ms. Ladder, az elkínzott arcú ismerőse, és nemsokára előkerült egy üveg orosz vodka is. – A Kötelesség Szabad boltban vettem – jegyezte meg Ms. Ladder, aki mindig beleélte magát a szerepébe. A férfi bólintott, és átnyújtott neki egy csak speciális eszközön olvasható digitális adathordozót, ami gyorsan az ártatlannak tűnő virágos retikülbe vándorolt.

Valamivel később Ms. Ladder elérkezettnek látta az időt arra, hogy elővegye és kitegye az asztalra a két kisméretű dobozt. – You take the blue one, the story ends, you wake up in your bed… – kezdte erős kelet-európai akcentussal, de nem kellett befejeznie. – Akkor a pirosat kérem – vágott közbe eltökélt arccal az egybetűs nevű férfi.

Utána átmentek egy másik helyre, ahol többen voltak. Az aluljáróból addigra eltűnt az utcai zenész.

Rigát csak akkor említette a lány, amikor a férfi, már a kocsi mellett állva, megkérdezte, mikor találkoznak legközelebb. Nem véletlenül nem beszélt róla korábban. A férfi valamivel később azt mondta, most menjenek, jobb lesz úgy. – Érezd jól magad Rigában – fűzte még hozzá, majd elsétált. Nem nézett vissza.

Sötét volt és esett az eső. Akkoriban mindig sötét volt, és esett az eső.