Tegnap átjött az L., hogy megsétáltasson, vagy megsétáltassam, mindegy, mert a héten vagy ő nem ért rá, vagy én nem, vagy ráértünk, de egyikünknek sem volt kedve társaságba menni, viszont ő azért elment, én meg vettem egy plüsselefántot. Szóval átjött sétálni, amit azzal indokolt, hogy nem volt kedve senkivel beszélni, én meg az inkoherenciájára való tekintettel mintegy mellékesen megjegyeztem, hogy amennyiben azért akarna a vadonba vinni, mert megsajnált, és egyszer s mindenkorra véget akar vetni a szenvedéseimnek, jobb, ha tudja, hogy van nálam paprikaspré. Ebben maradtunk, a svájci bicskáról nem szóltam, egy nő soha ne adja ki magát teljesen.

A vaddisznókat először a séta olyan tizenötödik percében hoztam szóba, amikor szintén mintegy mellékesen megjegyeztem, hogy arra ne menjünk, mert arra vaddisznók vannak. Valamivel később, miután végigmondtuk a monológjainkat, az egyértelműség kedvéért újból szóba hoztam, hogy nem vicceltem, amikor a vaddisznókat említettem, amit az L. azzal nyugtázott, hogy nem gondolta ám, hogy viccelek. Azután szép lassan beszéd közben elfogytak a lámpák, és mondtam, hogy én nem szívesen megyek ám be a sötétbe, tudod, a vaddisznók miatt, mire az L. férfiasan azt felelte, hogy egyet se féljek, majd világít a telefonjával, de ő le akarja nézni a várost valahonnan (this city is afraid of me, I have seen its true face), én meg tudom, hogy mikor nem szabad megrendíteni a férfiakat férfiasságuk tudatában, és hogy ennek érdekében még az testi épségünket is érdemes kockáztatni, úgyhogy továbbmentünk.

Ezek után a csacsogásunk egy kissé szaggatottá vált, mert olyanokat vetettem közbe a témától függetlenül, hogy azért ha azt látja, hogy hirtelen a zsebem felé nyúlok, takarja el az arcát, mert stresszes körülmények között nem célzok olyan pontosan, meg ilyenek, de az L. továbbra is maszkulin jelleggel eltökélt maradt. Még akkor is határozottan és megalkuvásmentes hangon szólalt meg, amikor meghallottuk a kis vaddisznók visítását a közelben, és nagyon férfiasan azt mondta, hogy az éjszaka legyen a vadaké, majd sarkon fordultunk, és olyan tempóban, ami még éppen nem csorbította a méltóságunkat, elhagytuk a környéket.

Azért pár órával később, amikor visszaértünk a kocsihoz, mindketten katartikus állapotban voltunk szellemileg, néha kell ilyen is, vaddisznók ide vagy oda.