figyelemfelhívó

Izé. Szóval már napok óta  készül itt egy eposzi mélységűre dagadó bejegyzés, amiben van minden, partiállat, brainoiz nővel, vásárlás, ármány, gyúródeszka, cselszövés, ismerd meg a Pilist túrám hóviharban, de szerintem lassan inkább tematikusan feldarabolom.

Előtte viszont mindenképpen szeretném mintegy mellékesen megemlíteni, hogy megjelent az a szintén elképzelhetetlenül hosszú Stephanie Meyer regény, amit nyáron fordítottam, miközben a gyerekért izgultam. Ettől azért nem lett rosszabb. Magyar címe A burok (eredetileg The Host, mint minden második angolszász sci-fié), kiadta az Agave (éppen megjegyzést akartam tenni, hogy nincs róla ismertető a kiadó blogjában, de felmerült bennem a sanda gyanú, hogy az elképzelhető, hogy az én reszortom lenne), műfaja romantikus sci-fi. Én fordítottam. RPG ismertető, a kiadó honlapja, könyvesblog. És tényleg nagyon hosszú, nagyon jó az oldalszám/forint aránya.

Azt nem emlékszem, említettem-e, hogy a harmadik Dexter is megjelent, azt is én magyarítottam, az is Agave, az is hosszú.

Reklámok

18 thoughts on “figyelemfelhívó

  1. lucia

    Maitai: a címet az agavével való kapcsolatom során mindig a kidó adta, tőlem csak javaslatokat kértek. a burokkal konkrétan az volt (most megnéztem a levelezésünkben), hogy én még egy kiadás előtti angol kéziratot kaptam eredetileg, és a fordítás végén, vagyis a címkeresés idejében derült ki, hogy abból hiányzott pár oldal a véglegeshez képest, tehát azon dolgoztam, meg a címek listáját/terminológiát (jó hosszú excel) küldözgettük oda-vissza a korrektorral, hogy ez inkább legyen az, meg az meg valami más, és akkor meg lettem kérdezve, hogy van-e ötletem, de a fent említettek miatt nem volt időm ezen nagyon elgondolkozni, majd pár nap múlva kaptam a levelet, hogy oké-e a burok.

    és a burok, mint cím, nekem nem tetszik (meg “a más” sem igazából), de jobb ötletem nekem sem volt, szóval ezt nem lekezelésből mondom. max olyanokat tudtam volna mondani, hogy a vándor, vagy az idegen (blöe), vagy a vendég, mittudomén, de ezzel úgy vagyok, hogy valószínűleg bálinték jobban tudják nálam, milyen címmel lehet eladni egy könyvet (nekem általában más tetszik, mint nekik, pedig a többiben nagyrészt egyet szoktunk érteni), szóval nem nagyon szoktam magam beleártani a címadás folyamatába.

  2. Maitai szólt, uff

    És azt elárulod, hogy a címét miért nem te adtad? A kiadó pályázatot írt ki rá, mert a fordító “nem tudott nekünk segíteni”, amit nem igazán értek, ha az egész könyvet lefordítottad, pont a címmel volt gond?
    Vagy csak olvastad minden második angolszász sci-fit és nem jutott eszedbe több szinonima a “host”-ra? :-)

    (amúgy én is küldtem be ötletet a címre, és először még azt írták, hogy “A burok” és “A Más” (ez volt az enyém) is tetszik nekik, de végül a burkot választották. Teljesen megértem, elvégre Taburok az nem keresztnév magyarul.)

  3. lucia

    PJ: hát nekem a kettes tökre tetszett, az egyes se volt rossz sztem, a hármas más egy kicsit, nekem kevésbé jött be a lelkizés és jellemfejlődés és misztikum miatt, lehet, hogy neked viszont pont ezért jobban tetszene, de nem merek állítani semmit. ha gondolod kölcsönadom, azt eldöntöd.

  4. PsycloneJack

    Milyen a harmadik Dexter? Nem voltam oda az elsőtől, a másodiktól dettó, van minőségi ugrás a sztoriban/stílusban?

  5. lucia

    macskaszemű: az alagutasat nem én fordítottam, hanem a fordítója mond rólam kedves dolgokat értelmezésem szerint, ami meglep, mert tudtommal nem ismerem, csak a Csodaidők c. könyvét olvastam majdnem, de aztán a tizenegyéves pótgyerekem kölcsönkérte, még mielőtt nekiláttam volna :)

    ööö, a fordítással kapcs. annyi, hogy minden változtatásba ki lett kérve és meg is lett adva a hozzájárulásom, de a címe így se tetszik (tudom, találjak ki jobbat), meg a Seekerek nálam Hajtók voltak, az is jobban feküdt nekem úgy, de lehet, hogy csak azért, mert ötvenezredszerre leírva elkezd kötődni az ember a megnevezésekhez :)

  6. macskaszemu

    Nem mondod, Lucia!!! Az alagutakat anno nem vállaltam, végül más írt róla a kblogra, mert elolvastam, és annyira szomorú lettem attól, hogy minden szürke és minden főhős szenved, hogy rásóztam valaki másra. De az új Stephanie Meyerről mindenképpen akarok írni, a Twilightot is én recenzáltam.
    Majd jól odafigyelek a fordításra.

  7. Porcelán

    Sajnos csak jövőre jön az új Pratchett…:(
    Az új Dexter meg már itt figyel a polcomon, Lukjanyenko Genomja után rögtön az következik majd :)

  8. lucia

    hát így jár, aki fejből ír be url-t, de már javítottam :)

    tappancs: annak, aki szereti az ilyet, jó könyv. amerikában nagy siker volt, nekem nagyon gyorsan el kellett olvasnom, amikor próbafordítottam, és két nap alatt sikerült a rendes munkám mellett, monitoron, pedig marha hosszú, szóval annyira biztos nem rossz. azért nem tudok egyértelműbben fogalmazni, mert a fordítás során sokkal jobban kijönnek egy könyv hibái, mint olvasva, aléggé eltorzul, én pl. képtelen vagyok már könyv formájában elolvasni a saját fordításaimat, beleértve a pratchetteset is, pedig őt eredetiben imádom, szóval most már nem vagyok hiteles kritikus. :)

  9. Usy

    Jól hangzik, épp most láttam az Agave honlapján hogy megjelent az új Meyer könyv, de meglepetésként ért hogy te fordítottad :) Örülök neki, eredetileg is terveztem a megvételét, de így ez még rádob egy lapáttal ;)
    Kíváncsi vagyok.

    Egyébként neked személyesen mi a véleményed a harmadik Dexterről a történet és az első két kötet szempontjából? Már ha lehet ilyet kérdezni :)

  10. lucia

    a mostanit nem én fordítom, mert az őrséges, csak a mostani utánit, de szerintem (a mostani) még karácsony előtt kint lesz. vagy körül.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s