a családi hétvégéről

Szombaton amúgy sportra is terem nyílt volna, de túl sok House-t néztem előtte, és amikor másfél kilométerre a házunktól a fiúm biciklijén kepesztve deréktájt belémsajdult valami, akkor eszembe jutott, hogy gyanúsan sokszor voltam szomjas aznap, úgyhogy vesebetegségre hivatkozva hazakerekeztem inkább. Otthon egy ideig figyeltem, milyen színűt pisilek, her kidneys are failing, gondoltam időnként, de aztán szerencsére megfeledkeztem a dologról.

Hat órával a búcsúnk után felhívott a fiúm, hogy megállt a barátjánál, tőlünk mintegy harminc kilométerre, és megittak egy sört, majd még egyet, majd még hatot, úgyhogy menjek érte. Ekkor megnéztem még egy House-t, gondoltam, biztos nem unatkoznak úgysem, majd leautóztam falura. A fiúmék sajnos kijöttek elém a sarokra motorral, hozták a sörüket is, gondolom, féltek, hogy megmelegszik közben, mindenesetre türelmesen kivártam, amíg megállapodnak abban, hogy hogyan kell elindulni a járművel hazafelé. Később, kérdésemre, hogy hogyan telt a napjuk, elmondták, hogy csináltak tüzet, amire a motorból öntöttek benzint, le is égett a fiúm barátjának a karjáról a szőr (megmutatta). Ezt követően történeteket meséltek a múltjukról, vicceseket, még viccesebb volt, amikor két órával később elölről kezdve elmesélték ugyanazokat a történeteket. Azt is fontosnak tartották tisztázni velem, hogy a lufis dolgot csak a fiúk csinálják, az igazi férfiak héliumsátorral nyomják (nem mertem röhögni, nagyon komoly arcot vágtak). Aztán elvittem őket autókázni, sikítottak minden kanyarban, ahogy 30-40 km/h-val döngettem végig a falun, hogy lassítsak, ahol a főút elkanyarodott balra meg is kérdeztem a fiúmat, hogy ő itt mennyire lassított volna le, azt felelte, hogy hát itt ő konkrétan megállt volna, az a biztos (arról a fiúmról van szó, aki az autópálya-felhajtókon szikráztatni szokta a lábtartóját). Később a benzinkút kasszájánál, amikor a pénztárossal csevegtem, egyszercsak megdicsőült arccal közbevágott a dialógusunkba azzal, hogy ő vett nekem tegnap sajtos stanglit. Nemsokkal ezután hazavittem.

Másnap tökre úgy voltam, mint az OhGod of Hangovers, hogy megint más ivott, mégis én nem bírok felkelni, pedig a fiúm előzékenyen berakta nekem valamelyik pokolgépes koncertlemezt, hogy felébredjek. A nap további részében áthozta leánygyermekét, akit az életre neveltünk ismét. Az ifjú egyed ugyanis korához képest feltűnő éleslátással megkérdezte tőlem, hogy én valóban szeretem-e a Pokolgépet, úgyhogy az igazságnak megfelelően közöltem vele, hogy az apja azt mondta, szeretem, tehát szeretem. Erre az apjához fordult, és kijelentette neki, hogy ő (a fiúm) egyáltalán nem tartja tiszteletben az én véleményemet és ízlésemet. Válaszul mindketten egyetértően, mosolyogva bólogattunk, nevelő célzattal, úgyis elég sok káros hatás éri majd még élete során, nem kell ebben túlzottan fogékony korban bátorítani a feminista tanok térnyerését. A fiúm aztán rám is szólt, hogy és most menjek el koncertre, hadd lássa a gyerek, hogy hol a helyem, úgyhogy elindultam a Vonda Shepardra, bár előtte még tettem valami bátortalan megjegyzést arra, hogy amikor egy XII. kerületi kertes házban üvölt a lejátszóból, hogy szabadon, szökevény, az azért annyira nem hiteles, ugyanakkor ez valószínűleg úgy van, hogy aki Vonda Shepardra jár, az ne szóljon bele.

Advertisements

3 thoughts on “a családi hétvégéről

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s