a túráról

Vasárnap aztán már örültem, hogy végre megint látom a fiúmat, csütörtök este ugyanis ő ment barlangászni, pénteken én kocsmába, szombaton pedig napközben falat mászott valahol, én meg este koncerteztem, úgyhogy ki is hívtam az autóhoz, hogy segítsen behozni a motoroscuccokat, az is quality time. Egy kis konfliktust okozott, hogy megtalálta nálam a glória napszemüvegét (pénteken a kocsmában terápiás gyakorlatot tartottunk, mondtam, hogy vegye fel a szemüvegét, ő meg azt, hogy de akkor én is vegyek magamra szemüveget, portugál napszemüveg, tette hozzá, igaz, három euró volt a lisszaboni Sparban, de akkor is portugál, úgyhogy én napszemüvegben taxiztam haza éjjeli kettőkor), és ugye ő már Indiában megálmodta, hogy én titokban pornósztárként dolgozom, akkor nem is állt velem szóba fél napig, most viszont a napszemüveget (rózsaszínű, keret nélküli, fél arcot eltakaró, strasszkövekkel) bizonyítéknak tekintette, és egész nap Angelinának szólított. Szemrehányó hangsúllyal.

Maga az esemény jó hangulatú volt, szerencsére minden bokornál megálltunk, valahol a Gina azt is elmesélte, hogy a Pokolgép koncerten ráuszított a fiúmra valami rózsaszín bugyis csajt azzal, hogy az a srác ott hegymászó meg motorozik, a veszélyes dolgokat szereti, a fiúm meg először próbált mindig hátat fordítani a lánynak, de az mindig körbesétált a képes feléhez, aztán kb az a párbeszéd játszódott le közöttük, hogy a lány megkérdezte, hogy miért szeret hegyet mászni, mire a fiúm azt felelte, hogy mert ott egyedül lehet lenni, erre a lány visszakérdezett, hogy és az nem rossz-e neki, ott egyedül a hegyen, mire a fiúm azt válaszolta, kihangsúlyozva, hogy ő szeret egyedül lenni, a lány viszont nem csak hogy a sorok között, hanem a sorokban sem olvasott, úgyhogy visszakérdezett, hogy és miért, mire a fiúm emelt hangon azt válaszolta neki, hogy figyelj, hagyjál már békén, szóval valóban nem érdemli meg, hogy én meg a háta mögött pornófilmeket forgassak.

Amúgy meg komoly jellemfejlődésen estem át, mert eddig mindig féltem a motoron hátul, hogy én le fogok esni, most viszont, miután kaptam lángost meg sört, annyira ellazultam, hogy hazafelé már csak nézegettem, hogy hm, fák, meg hm, motorosok, meg hm, milyen szépen feszül a combomon a glória nadrágja, és itt mindig elaludtam, a fiúm csak röhögött, amikor koppant a bukóm az övén, én meg olyankor felriadtam, és megint elkezdtem nézegetni, hogy hm, fák.

Reklámok

One thought on “a túráról

  1. nyehljudov

    Fú vazz, nekem mindig nagy parám, hogy egyszer FehérÉdes elalszik mögöttem, mert olyan nyugodtan ül ott. Fel is szereltem egy dobozt, hogy legalább gyorsításoknál ne kelljen idegeskednem. Az oldalirányú elhagyás esetére már megfontoltam pókok használatát, de azok mindig elfogynak, mire a csomagokat rögzítem…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s