a lámpáról, egy nagy kiflis bekezdéssel (a fogyókúra, az ilyen)

Tegnap a Sors biciklislámpát tartogatott nekem, igaz, el kellett menni érte a Decathlonba, de én hajlandó vagyok kompromisszumokat kötni, és ráérezni, mit akar tőlem a Sors. Ma viszont elektronikus lábmasszírozógéppel lepett meg munka gyanánt, gondolkoztam is azon, hogy szóljak-e, hogy nekem méltóságomon aluli olyanokat fordítanom, mint például hogy "a készülék tisztántartása céljából javasolt használat előtt lábat mosni", de aztán eszembe jutott, hogy most engedtek el három hétre egyben, úgyhogy inkább csöndben maradok (azért ezt a dolgot nem írtam bele, aki nem mos, vessen magára). Aztán valamikor az elektronikus személymérleg és a kávéfőző között lebandukoltam a raktárba, hogy felszereljem a lámpákat. Először ugyan úgy volt, hogy a fiúm bejön, és majd ő, de féltem, ez csak ürügy neki, hogy megint beszélgethessen velem.

Mostanában ugyanis néha furcsa, és ilyen lelki dolgokról akar beszélgetni, meg arról, hogy ki mit miért mondott, ez eddig nem volt rá jellemző, eddig inkább a részecskegyorsítókról és a benzinfőzőkről mesélt. Én akkoriban egyébként azt hittem, azok unalmas dolgok, de tegnap bebizonyosodott, hogy van a benzinfőzőnél rosszabb, pedig egész ártatlanul indult az egész, azzal, hogy elsóhajtotta magát, hogy mégiscsak kellett volna neki is vennünk sajtos kiflit. Erre én azt mondtam, hogy egyen nyugodtan, annyit vettem, hogy neki is jusson, mire ő rákérdezett, hogy miért mondtam a boltban, hogy ez a lány* sajtoskiflije, ha akar ő is, akkor ott szóljon. Mivel én akkor be akartam fejezni azt a hatsoros szakaszt, amit a beszélgetésünk eleje óta próbáltam elolvasni, azt feleltem, hogy biztos azért, hogy fájjon neki, hátha erre csöndben marad. De ő tovább kötötte az ebet a karóhoz, hogy magyarázzam meg, hogy akkor miért vettem neki is sajtos kiflit, én meg megpróbálkoztam azzal, hogy azért, mert tudtam, hogy ő is fog kérni, de sejthettem volna előre, hogy ezt az indoklást nem fogja érteni, mert eddig őszinte, nyílt embernek ismert, aki ha azt mondja, nem vesz neki sajtos kiflit, akkor tényleg nem is vesz. És akkor ez a társalgás már nagyon fájt nekem, mert fogyókúrában vagyok a haskivillantós klímájú India előtt, és mivel kettő után nem ehetek, hatra az állapotom már kétségbeejtő, ahogy a glória megfogalmzta, ilyenkor már a túró rudiról is a kaja jut az ember eszébe, úgyhogy végső kétségbeesésemben azt mondtam a fiúmnak, most menjen és egyen szépen csendben, majd vacsora után beszélgetünk nagy, vasból készült dolgokról, és akkor így elsóhajtotta magát a távolba nézve, hogy vas, azt szeretem, úgyhogy megúsztam.

Lényeg az, hogy nekiálltam ma egyedül lámpázni, azaz kértem a fiúktól a raktárban csillagcsavarhúzót, mire közölték velem, hogy én nem tudom felrakni a lámpát egyedül (a művelet komplikáltságát érzékeltetendő, két csavart kell kicsavarni, majd becsavarni, illetve bele kell rakni a lámpákba az elemet). Én mondtam, hogy azért megpróbálkoznék vele, ők viszont nem tágítottak, hanem körbeálltak, és a biciklizés technikai részletei felől érdeklődtek, mint hogy például ha esik az eső, nem-e csap fel nagyon a víz (de), meg ma reggel nem-e volt nagyon hideg (de), illetve a kedvencem, hogy ha a jég esik, akkor nem kopog-e nagyon a sisakon. Mire ezeket megbeszéltük, már fenn is voltak a lámpák (na jó, az egyikbe megengedtem, hogy ők tegyék bele az elemet, és utánam még utánahúztak a csavarnak is), úgyhogy mostantól én is creature of the night, infrastruktúrával.


* A lány az én vagyok, rólam valamiért így elszemélytelenítve, harmadik személyben szoktunk beszélni, én is, talán azért, mert ez segít a fiúmnak abban, hogy tárgyként kezelhessen. Az élőlényeket nem szereti annyira.

Reklámok

2 thoughts on “a lámpáról, egy nagy kiflis bekezdéssel (a fogyókúra, az ilyen)

  1. nobody

    Vasárnaponként 4-től nők tanítanak nőket biciklit szerelni a Sirályban (Király u. 50.) Info elvileg hamarosan: http://www.zofi.hu (Nekem van némi problémám a koncepcióval, de ez elsősorban egy informatív, kerékpárközeli, és csak másodsorban gender related komment.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s