a szalmaözvegyekről

A fiúm meg kihasználta a távollétemet, és ahogy eltávoztam, letekerte a fűtést, kibontott egy sört, és kitakarította a lakást. Valami nőügyre is gyanakszom, mivel kizártnak tartom, hogy a ő magától csaptelepet súroljon bármilyen körülmények között, de legyen, ha idegen nőket csal a fűtetlen házába takarítani, tegye, úgy érzem, hogy szigorúan a felmosási aspektusát tekintve nem tragédia, ha nyitott a viszonyunk. Amikor hazaértem, rend volt és tisztaság, illetve 16 fok, amit kicsit nehezményeztem, erre becsukott még egy spalettát, hogy dobjon egyet a szigetelésen (látom már magunkat, ahogy fejlámpával, bundában kirakózunk a nappaliban, mint az orosz viccben, aminek az a poénja, hogy "ja, kint? ott lehet.")

Ami a kapcsolatunk alakulását illeti, úgy általában, tegnap megkérdezte, hogy szólíthat-e Angelinának (nem Jolie, Crow után), merthogy nagyon hasonlítok rá. Kérdésemre, hogy mégis miben, azt felelte, hogy két centi híján egymagasak vagyunk vele. Azért valahol örülök, hogy ilyen kifinomult lélek, és nem például a mellbőség alapján különbözteti meg a nőket.

Advertisements

2 thoughts on “a szalmaözvegyekről

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s