a bensőséges pillanatainkról

A fiúmban az a jó, hogy egy személyben ötvözi a romantikát, a szórakoztató kvalitást és a praktikumot. Tegnap például visz be a karjában a hálószobába, ahol felső részemmel, mint eszközzel próbálta felkapcsolni a lámpát. Én viszont, nem tudván mit akar, elhajoltam a faltól, amikor odatolt. Ekkor gondolkodás nélkül meglendített, hogy esélyem ne legyen önállóan mozogni, és azzal a svunggal szolidan odacsapta a fejemet a kapcsolóhoz. Ezután elégedetten nyugtázta, hogy kigyúlt a fény, és folytatólagosan vitt tovább romantikusan, bár a regényes jellegből sokat elvett, hogy hosszan nem tudtam abbahagyni a röhögést.

Igen, az intellektuális, kifinomult humorra rezgek leginkább.

7 thoughts on “a bensőséges pillanatainkról

  1. who1's avatarwho1

    Ez már az edzés a minimálház falban rejtőző kapcsolóinak használatára… Bukósisakot azért érdemes lenne rendszeresíteni otthoni használatra is, amíg a fiúd be nem gyakorolja a kapcsolók pontos elhelyezését.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) lucia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .