a rettegett jövőről

Tegnap a fűszerekkel való ismerkedésemnek eljutottam ahhoz a stációjához, hogy kellene már kezdeni a rozmaringgal is valamit, illetve amúgy is lelkifurdalásos voltam a fiúm felé a züllött életvitelem miatt, úgyhogy megcsináltam ezt, csak nem egész csirkét (??) dobtam a serpenyőbe, hanem két pár csirkemellet (egyébként elképesztő, hogy a Kaisers-féle csirkemell mennyivel szebb, jobb állagú és jobban letisztított, mint a szupermarketekben kapható darabok), meg fokhagyma helyett ilyen tubusos fokhagymakrémet nyomtam alá, mert csak az volt, illetve elfelejtettem sajtot venni, úgyhogy az kimaradt, de így is finom lett, bár a fiúm miatt beledobtam kb egy teáskanálnyi sót, mondta is utólag, hogy ez így már majdnem elég is volt. Emellé kukoricás rizst szerkesztettem, erre azt reagálta, hogy na jó, akkor ma csak egy kicsit ver meg, hát ilyen macsó az én szerelmem.

Egyébként a motoros öltözékében jött haza, azt különösen szeretem, olyankor mindig ugrálok a lépcső tetején (bármilyen hirtelen ér is haza, mindig van ugye időm szép kényelmesen rendbehozni magam, és lesétálni a lépcső tetejéig, ezek ilyen lassan levevős dolgok), és mondom neki, hogy tök úgy néz ki, mint egy motoros, ő meg mondja nekem, hogy ez azért van, mert ő egy motoros (asszem, beszéltem már a kifinomult, szellemdús társalgásainkról így otthon). És akkor kapott enni, közben a motorokról beszélgettünk, kivéve engem, aztán leültem a géphez egy kicsit nyomogatni, és ezt kihasználva küldött onnan másfél méterről néhány motoros linket és a vállam fölött állva ellenőrizte, hogy megézem-e őket (olyanokat szólt segítőleg, hogy látod, ott van a jobbra nyíl gomb a többi képhez), aztán beültem az ölébe, és elárultam neki, hogy ha nekem küldene ugyanarról a motorról két különböző szögből készült képet, akkor a büdös életbe nem jönnék rá, hogy ez ugyanaz a motor, nekem egyforma az összes, és akkor az ágyba ájultam, és félálomban még végighallgattam, hogy de szombaton tényleg elmegyünk motorboltba, és felpróbáljuk, hogy kényelmesen tudok-e ülni hátul azon, amit most akar venni, meg hogy milyen jó lesz, amikor tavasszal megveszi az SXV-t is, mert akkor én mehetek azzal majd, amit most akar venni, és hiába mondtam neki, hogy én egyrészt nem tudok motorozni, másrészt leesek, azt felelte, hogy miért esnék, ő sem esik le, és akkor bizonygattam, hogy én egyedül is nagyon jól le tudok esni, emlékezzen csak, hogy amikor kölcsönadta a biciklijét, akkor is hiába figyelmeztetett, hogy óvatosan fékezzek, az első sarkon leestem róla öttel menve, mert azt hittem, hogy ez csak olyan macsós duma, hogy "vigyázz bébi, mert az én fékem olyan, hogy úgy maradsz", és erre tényleg, nem lassított, hanem konkrétan megállt, amikor rányomtam a fékre. Onnantól kezdve nagyon nagy respektussal kezeltem a kerékpárját, kapaszkodtam, és próbáltam csendben maradni, nehogy észrevegye, hogy rajta vagyok, de minden hiába, arra kellett elaludnom, hogy a fiúm azt magyarázza ellágyultan, milyen édesen fogok sikoltozni, amikor a kanyarban leér a lábtartó, meg egy keréken indulunk.

A jó hír meg az, hogy elmondta az ismerősöknek, hogy a nappalink egyik fala mászófal lesz, áthajlással, úgyhogy az összes ilyen falmászó nálunk akar majd lógni. Én meg ezt majd a kanapénkról nézhetem.

4 thoughts on “a rettegett jövőről

  1. gargoyle's avatargargoyle

    azert az ember szivesen bevonna a hobbijaba almai holgyet, pl jo lenne vallt vallnak vetve csatlakozni az ostromlo urhajoflottahoz – egye fene lehet a holgy a squadron parancsnoka, – majd a vegen pihegve de gyoztesen, vagy vesztesen de nem megtorve hazaterni

    gondolom ez is olyasmi mint az egyenruhafetis vagy a maszofal a nappaliban :D

    Kedvelés

  2. axe's avataraxe

    a rántás az szent dolog, nem a serpenyőben születik meg, hanem fejben kell lejátszani előtte. a cselekvéssort az ember lépésről-lépésre végiggondolja, tettetett nyugalmat erőltet magára és megpróbál gépszerűen cselekedni, miközben egyszerre kell, hogy érzékelje az edényből feltörő látvány-, hang- és szagingereket. máskülönben nem megy, tapasztalatból tudom. régebben, ahol laktunk a szomszéd néni mindent jól csinált, kivéve a szagingerek üzenetét nem tudta helyesen értelmezni

    Kedvelés

  3. Ismeretlen's avatarlucia

    hát ez a tejfölös dolog úgy készül, hogy egy kis doboz tejfölben egy nem túl púpos, de nem is csapott evőkanályni lisztet el kell keverni, utána ráönteni a serpenyőben fővő cuccosra, és megkavargatni, amíg egyet nem rottyan. főzni nem szabad, mert akkor csúnya lesz az állaga. számomra a rántás a misztikus dolog, pedig többen mutatták már, mégse tudok olyat.
    konyhai ötpercünket hallották.

    Kedvelés

  4. Ismeretlen's avatarR.

    a profi receptekben mindig az olyan típusú mondatok ijesztenek meg, hogy liszttel kevert tejföllel behabarjuk….mit? hol???
    egyébként meg én tökre örülök, hogy az én férj típusú pasim nem akar engem bevonni a hobbijaiba. kicsit ijedt lennék ha közölné, hogy na itt a Championship Manager 2003-am, nekem úgyis van újabb játssz ezzel és aztán esténként megvitathatnánk, hogy most melyikünk melyik csapattal és milyen taktikával játszik..

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) axe bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .