a fiúkról, akik mégis otthonmaradnak

20 hozzászólás

Tegnap depressziós voltam, de úgy igazából, az ablaknál állva ettem üvegből az olajbogyót, és skandinávfilmesen néztem, kőarccal. Az van ugyanis, hogy a fiúm nem tud jönni Prágába a két ünnep között, mert ügyeletes, hiába mondtam neki, hogy az emberekre olyankor simán ráférne, hogy a fél országban meghaljon az internet, legalább magukba fordulnának egy kicsit, észrevennék a való világ apró örömeit, hallgathatnák a fű növését, törődhetnének a családjukkal, nem, a fiúm a felhasználói görbére hivatkozott, ami szerint olyantájt az embereknek már annyira elegük van a családjukból, hogy rajokban vetik magukat a világhálóra, és ha úgy 27.-e körül leállna az internet, akkor habzó szájjal gyilkolnák le szeretteiket szerte az országban.

Szóval depressziós voltam, és ilyenkor az embernek eszébe jut minden rossz emlék, különösen, ha a glória is azzal köszön be, hogy sírt a hétvégén, mert A pasija otthon maradt. Rögtön tudtam, miről beszél, mert az enyim is csinált ilyet még valamikor ősszel, mégse ment mászni, mert esett az eső. És örült ennek, azt mondta, szívesen van velem, közben ölelgetett is, én viszont közöltem vele, hogy most este 7-ig (amikor eredetileg jött volna haza) húzza meg magát, és legyen nagyon csendben, mert én már beállítottam a bioritmusomat arra, hogy egyedül leszek, erre megkérdezte, hogy némán, imádattal bámulhat-e a sarokból. Akkor majdnem megütöttem. És a glória pasija is így van ezzel, hogy azt mondja, mondjuk 8-kor elindul, és fél kettőkor még a gép előtt ül gatyában, és ezt egyszerűen nem értik, hogy nem muszáj elmenni, de ha már egyszer kijelentették, akkor az időjárási viszontagságokra és a kedvükre való tekintet nélkül viselkedjenek sportszerűen, és legalább a kocsmába ugorjanak le a haverokkal. Mert ez a másik, hogy inni se isznak, hanem leginkább csak azt csinálják, hogy mégis otthonmaradnak, és örülnek annak, hogy együtt vagyunk, ami kedves, és aranyos, meg minden, de ha még egyszer előfordul, akkor fogom a telefonom, és felhívom a glóriát, és mi megyünk el kocsmába, ahol egyáltalán nem fogunk egymáshoz szólni, hanem hagyjuk egymást élni, csendben, békében, ha van, akkor külön asztalnál.

A következő depresszióm alkalmával részletes elemzés várható arról, hogy mennyire nem ver meg engem részegen soha az az állat.

20 thoughts on “a fiúkról, akik mégis otthonmaradnak”

  1. Ismeretlen's avatarlucia

    hakansukur: te már megint kezded, szerinted mit zavarna engem 700 km-rel odébb, urbánus körülmények között, ha mások a fű növését hallgatnák?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓
  4. hakansukur's avatarhakansukur

    “hallgathatnák a fû növését”, de azok a “hülye fák”, amelyek mind ugyanolyanok, még mindig ott vannak a Csóványoson:)

    Akkor most hogy is áll a természet vs. Lucia meccs?:)

    Vagy átvitt értelemben kell érteni ezt a “természetes hangversenyt”?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓
  10. r.a's avatarr.a

    Azt hiszem, itt az idő, hogy korszerű kommentértékelő és kommentértékelő-értékelő rendszer kerüljön foganatosításra, testreszabhatósággal persze!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓
  11. beus's avatarbeus

    lea, igen, ez nekem is feltűnt, egyeseknek jobban állna, ha saját blogot írnának, aminek én magam persze nem lennék olvasója; bocs mindenkitől, akinek nem inge…
    (eddig csak csendes lucia-függő olvasó voltam, de ma nekem is kezd betelni a pohár, kísértetiesen hasonló történések beillesztése okán, minden poén nélkülözésével)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓
  14. Ismeretlen's avatarlucia

    aureliano: jó nyomon jársz, csak nem megy ki, viszont vannak ilyen mániái, volt ugye a lakberendezés, mostanában meg a motorok, ahányszor véletlenül ránézek a monitorjára, mindenhol ilyen meztelen, fotosoppolt motorok, a múltkor gyorsan lecsukott két motoros képet, amikor beültem az ölébe, de a szöveges oldal, ami ott maradt, az is motorokról szólt, csak szavakkal.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓
  15. ZeldushkaTimurovna's avatarZeldushkaTimurovna

    az enyém azt szokta mondani: “és akkor képzeld, találkoztam egy lánnyal”, de olyan undorodó, rezignált hangsúllyal, mintha éppenséggel nem is lány lenne, hanem teszemazt villanyóra-leolvasó vagy BKV-ellenőr (a BKV-ellenőrökről viszont rajongva, elcsukló hangon értekezik, hogy milyen jól meg lehet őket fingatni. szereti a lelki szegényeket).
    ezek után pedig még féltékeny se lehetek, hiába megnézem az iwiw-en a lány fényképét aki szép meg csinos, de hát micsináljak, ha a galambocskám pont engem szeret, aki se-se:)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓
  17. aureliano's avataraureliano

    és olyat nem csinál, hogy hajnali hatkor jön haza, és azt mondja, hogy ne haragudj drágám, de a titkárnőnket elhagyta a pasija, és egész nap csak sírt, és akkor haza kellett kísérnem, de nem találta a kulcsát, ezért nekem kellett álkulccsal kinyitni az ajtót, de a riasztót elfelejtette és akkor kijött a szekurity, de kidumáltuk, és aztán inni kellett egy kicsit, meg vigasztalni, és valahogy én is berúgtam … és amikor idáig ér te ránézel, és azt mondod neki: ne hazudjál nekem, látom a szemeden, egész éjjel Linuxot installáltál, te szemét!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓
  20. CuCrassus's avatarCuCrassus

    Nahat, mitha az otthoni voros csajt hallanam, akinek szinten nem elsopro ereju indok, hogy “ulhetnek a kocsmaban is”, stb..
    Hiaba, vannak akik sosem elegedettek.
    /me lemondoan csovalja a fejet

    sommazat: A noket kiismerni lehetetlen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) human bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .