Végül kompromisszumos megoldásként ilyen eldobható kínai kajásdobozban kaptam levest, aztán ott ültünk, és szép csendben berúgtunk sörrel. A szóban kifejtett témáink nagy részéről említést sem tehetek, mert a glória azokból kíván blogbejegyzésileg megélni január-februárban (az ő tempójával még sikerülhet is), azért egy teasert mindenesetre elhelyeznék itt, figyeljétek Margit neve feltűnését, akivel glória három évig együtt élt. Coming soon.

Beszéltem egyébként neki a lelkemről, már csak a megtévesztés kedvéért is, mondtam, hogy nem akarom lecserélni a headert, mert lehet, hogy a külsőmet tökéletesen eltalálja rajzzal, de nekem a lelkem az egy lobogó hajú, vak nő, erre megjegyezte, hogy nem csoda, hogy vele meg a rendszergazdával van tele a blogom, ha a fiúmról nem tudok semmit, mert titkosügynök, magamról meg mégannyit sem tudok, mert azt képzelem, hogy egy lobogó hajú, vak nő vagyok, összegezte a glória a maga stílusában. Aztán beszélgettünk intellektuális témákról is, a háború kapcsán (teaser!) szóba került például az Anna Karenina is, hozzávágtam a papucsomat meg mindent a képernyőhöz, mondta nekem a glória. Azért vágta hozzá, mert a Greta Garbo az úgy mondja, hogy Vhhhronhszkij, hogy abból nem a szerelem érzik, hanem egy vasúti katasztrófa, és a glória akkor mindig hozzávágta a papucsát a tévéhez, hogy szeresd már egy kicsit azt a Vronszkijt, az egy érzékeny lélek, pont mint a béterv, magyarázta nekem, ahogy ott áll az egyenruhájában, és akkor én egy kicsit az asztalra borultam röhögni, mert a béterv már azt sem tudta feldolgozni, hogy kesztyűt kell viselnie fellépés közben, ezen hetekig ki volt akadva, úgyhogy így elképzeltem, hogy mit kezdene egy egyenruhában, mint érzékeny lélek, és akkor a glória azt mondta, az ujjával rám mutatva, hogy én gúnyt űzök az ő érzelmeiből, és ő most kimegy pisilni, és majd ott röhög.

Aztán visszajött, és elmondta, hogy ez még csak hagyján, de a Greta Garbo így lenyalva hordta a haját, pedig a könyvben oldalanként kétszer le volt írva, hogy Annának csigák vannak a hajában, és ezt az ember a munkahelyén tízszer-tizenkétszer még csak kibírja, hogy igen, a kor divatja szerint, lokni, de amikor a villamoson tizenharmadszor is szembesül azzal, hogy Annának csigák vannak a hajában, akkor kitör belőle az, hogy höhö, csigák, höhö, ezen hosszan kacarásztunk, különös tekintettel arra, hogy az ujjával (vagy a cigivel?) böködött felém, és mondta, hogy "érzed, csigák vannak a hajában". Állítólag még a ma délelőttjét is boldoggá tette ez, de ő ilyen, mondta is, amikor már félig eltévedve imbolyogtunk a Kálvin tér és az Astoria között, hogy milyen vicces volt, amikor meglátta nálam leírva a saját Vasing, Tonyját, hogy ő mennyit nevetett.

Aztán időközben, már Garbo után, de még Tony előtt lejjebb adtuk, egészen odáig, hogy Sex 'n' Drugs 'n' Rock'n'Roll, elmeséltük egymásnak a kapcsolatos élményeinket, kivéve engem, és egyet mondok csak, ezentúl ha meghallok egy Tankcsapda számot, mindig át fog futni a fejemen, hogy akkor ki volt vajon éppen a glória alatt, és akkor már úgy másfél órája el kellett volna indulnunk, de témában voltunk, és meg kellett inni még két sört, úgyhogy útközben a glória végig azt emlegette, hogy a béterv picsarészeg, annak mindegy, de az okos szép K. hogy le fogja őt cseszni, kivéve, amikor rászóltam, hogy állj, mert autó jön, és akkor rámnézett könnybelábadt szemmel, és a legridegebb, az emberiségben legcsalódottabb intonációjával azt mondta, hogy "soha többet ne kiabáljál rám", ilyen hangon eddig még csak egyszer szólt hozzám, amikor azt mondta, hogy "soha többet ne igyál bele a sörömbe", úgyhogy mondtam neki, hogy gyere, Vronszkij, hadd lássa, hogy van azért nekem lelkem.

Aztán a fiúm értemjött, csak először nem találtam meg az autót, mert valami bunkó terepjárós megint odaparkolt a sarokra, nem lehetett tőle belátni, aztán rájöttem, hogy az a bunkó terepjárós az az én kedves szép fiúm, aki Pestre, ahol sárkányok élnek, csak a terepjáróval hajlandó átjönni, és akkor beültem mellé, Tankcsapda szólt, én meg a glóriára gondoltam, és mondtam, hogy én most vagyok kamasz.