Szürreális volt ez a tegnapi nap, elsősorban a munkatársaimnak, mert ők azt látták, hogy ülök itt a 2007-es kgfb ajánlatok előtt, és röhögök. Hangosan. Az meg mellesleg őket minősíti, hogy hallják, hogy miközben sebesen gépelem a HIF-6886 minihifi használati utasítását, időnként felnyiffanok, és mégsem mondanak nekem olyanokat, hogy figyelj lucia, menj haza, pihend ki magad. Az volt egyébként, hogy a glóriával beszéltük meg az ügyes-bajos pasijainkat, szóba került például az a jelenség, hogy vannak ezek a rémes faviccek, amit autista módon újból és újból eljátszunk otthon családi körben, és mégis mindig röhögünk. Náluk ilyen például a kelbimbó/mellbimbó, meg a vasing, Tony, nálunk meg az, amikor a fiúm otthon vár engem a bejáratnál, és megkérdezi, hogy mi volt ma a temetőben, mire én azt felelem, hogy hullák. Minden este. Ezt a tréfát egyébként továbbfejlesztette, mert most már nem temetőbe járok, mégis minden este megkérdezi.
Kivéve tegnap. Tegnap azt kérdezte, amikor hazamentem, hogy na mi a helyzet, ettől le is fagytam rögtön (olyan voltam már addigra, hogy a slusszkulcsot például a csak manuálisan zárható személygépjárművemben feledtem, ami csak ma reggel derült ki), egy ideig gondolkoztam azon, hogy akkor most mi van, majd visszaszóltam, hogy ne tegyen fel ilyen hülye kérdéseket, különben is rohanok. Erre ő vérszemet kapott, és megkérdezte, hogy voltam-e már büntetve fegyházban, illetve voltam-e tagja külföldi kormánynak, amire én rögtön visszakérdeztem, hogy mihez képest külföldi, mert nem fog engem ilyen egyszerűen csőbe húzni. Azt mondta, bármihez képest, szóval voltam-e tagja bármilyen kormánynak, úgyhogy becsülettel megválaszoltam neki, hogy nem.
Az este hasonlóan romantikus szellembe folytatódott, a fiúm hirtelen egy csomó olyan dolgot meg akart rólam tudni, amikről eddig sose nem beszélgettünk, mint például hogy vagyok-e involválva olyan szervezetekben, amik elvetik a demokratikus eszmerendszert, illetve hogy vannak-e külföldi barátaim. Amikor megkérdeztem, hogy olyan kémes kütyüi is vannak-e, hogy toll alakú, de igazából infravörös kamera, azt mondta, hogy erről nem beszélhet, de olyan majd biztos lesz, hogy egyszercsak telefonálnak neki, ő felugrik, elviharzik, és négy nap múlva jön csak haza, és amikor megkérdezem, hogy hol volt, akkor mélyen a szemembe néz, és azt mondja, hogy ezt soha ne kérdezzem meg. Természetesen rögtön felvilágosítottam, hogy semmilyen ürüggyel nem mehet el kurvázni, hülye azért nem vagyok (ja igen, a kurvákon is mindig tudunk röhögni). A rendszergazda szerint elrontotta, mert ilyenkor azt kell egy pasasnak csinálni, hogy hazaér, és amikor megkérdezik, hol volt, akkor mélyen az ember szemébe néz, és azt mondja, hogy "Itt voltam veled, drágám. Végig. Bárki is kérdezi", de hát a rendszergazda már idősebb és tapasztaltabb.
Aztán elzúgtam otthonról, a fejem felett kérdőjelekkel, és akkor volt a kocsmába egy olyan jelenet, hogy a senoi el akart mesélni egy történetet, miszerint egyszer egy kocsmában rosszul kért egy sört, mert egy bloggercsajnak is az volt a neve, mint a sörnek, csak két betű felcserélve, de sehogy nem jutott eszébe, hogy ez mi. És akkor adott ilyen clue-nak nevezhető támpontokat, hogy ez egy cseh sör, és abban a kocsmában is szolgálnak fel ilyet, amelyik régebben budán volt, de most pesten, egy mozi mögött, de se a kocsma, se a mozi nevére nem emlékszik, és akkor szépen lassan ki lett sakkozva, hogy Kis West Balkán, Corvin és Coronita-Cronita, ami egyébként mexikói, de részletkérdés. És aztán a sötétben az ágyamon még nagyon hosszan gondolkoztam azon, hogy amit a Tyttö mondott, hogy nesszőlő (a mazsolára alkalmazta ezt a kifejezést), azt úgy írják-e, hogy nes+szőlő, vagy már magyarosodott az előtag, és akkor neszszőlő, de aztán úgy döntöttem, hogy instant szőlő és kész, csak hadd aludjak már.
Szóval ilyenek mennek mostanában.

senoi ne izgulj, ha nekem nem jut eszembe valami akkor általában úgy szoktam jellemezni, hogy tudod, olyasmi mint az a másik izé…és egyébként nyolc betű és k-val kezdődik.
hiába no, fotografikus memória:)
KedvelésKedvelés
ja, először én is erre tippeltem.
KedvelésKedvelés
Számomra egyértelmű, hogy a fiúd amerikai vízumot akar kérelmezni neked (amíg még lehet). Mesélik, hogy abban vannak ilyen kérdések.
KedvelésKedvelés
es utana – munkadolgokrol leven szo – megkerdezte a perdita, hogy kik az ugyfeleink, es kb. kettonek a cegneve jutott az eszembe kapasbol. Urana fel orat kellett agyalnom, hogy meg fel tudjak sorolni parat, es ne maradjak totalis szegyenben.
ha faradt vagyok, akkor semmilyen nev, hely, sor, satobbi nem jut az eszembe, meg 5 tea utan sem..
KedvelésKedvelés