– Mesélj nekem arról, hogy milyen volt, mielőtt találkoztunk. Mesélj nekem arról, hogy milyen szomorú voltál…
– Nagyon.
– …meg reménytelen és magányos.
– Igen.
– Ennél némileg részletesebben.
– Hát, akkor éppen egyedül éltem…
– …már majdnem egy egész hónapja.
– Igen, és?
– Hát, igazából nem tudom, minek örülnék jobban, ennek, hogy te folyamatosan virágról virágra szálltál, vagy annak, ha előttem nem lett volna soha senkid, merthogy rám vártál, vagy ilyesmi.
– Hát, én mindkettőt csináltam. Egyszerre.
– Na de tényleg, hogyan töltötted az estéidet, amikor még nem voltam?
– Itt ültem és számítógépeztem, ugyanígy, mint most. Ööö, csak sírva.
Sose fogom megtudni.

mondjuk nekem az utolsó mondatnál világosodott csak meg, hogy ki faggatott kit:)
KedvelésKedvelés
amikor én faggatom a lelkecskémet,mi volt előttem, ő úgy oldja meg, hogy gyorsan elejt egy-két vitriolba áztatott megjegyzést az exnőiről (pölö “hülye féltékeny picsa volt” meg nem is tudom, hogy bírtam ki egy olyan humortalan lány mellett, mint ő”), és akkor megnyugszom.
a férfiak meg sztem úgysincsenek egyedül soha. ott van nekik a sör, a haverjai, a számítógép meg a boys and their toys:)
KedvelésKedvelés
egy EGÉSZ hónapig egyedül volt? remélem, azért nem viselte meg nagyon. :DDD
KedvelésKedvelés
ne is akard! a szamitogep elott zokogva ucsorgo ferfiak szomoruan neznek ki!:)
KedvelésKedvelés