Ja, amúgy a puccos közért munkatársai is igen kedves emberek, szóltak még múlt héten, hogy a skittles és a pop tarts megérkezett (ez utóbbit nagyon ajánlom, de csak azoknak, akik hajlandóak előítélet nélkül megközelíteni a junk food típusú élelmiszeripari termékeket). Egyébként kapni nálunk Oreost is, és jöttek a Lindtől ilyen cseresznyés-chilis, fügés-karamelles, meg még két ízben kapható táblás csokik is, a fügéset meg a cseresznyéset kóstoltam, mindkettő olyan, hogy krémes keserűcsokiban (az az igazán finom, markáns fajta, amit még az orrodban érzel egy ideig) édes gyümölcslekvár egész vékonyan, de meghatározóan, alatta meg nugátréteg. A cseresznyésben a chili nem igazán jött át, de nem is hiányzott, a fügésben meg a karamell egészen egybeolvadt a fügével, nagyon ott volt. Meg vettem Baxter's konzerv leveseket is (ugyanolyanok minőségben, mint a Campbell's termékek), és hosszan gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnak tökéletesen egyforma sárgarépa- illetve krumplidarabokat gyártani, illetve az élet egyéb rejtélyein (százalékban kifejezve például mennyi borsót lehet a húslevesbe rakni anélkül, hogy borsóleves lenne belőle? Van-e mócsingfelelős az amerikai levesgyárakban, vagy a térfogat/súly arány alapján a gép önállóan távolítja el a zsíros részeket?).
Remélem, az, hogy mostanában vagy hülyére iszom magam, vagy a kaján elmélkedem, nem a demencia jele, hanem a letisztult művészi öntudat kifejeződési módja nálam (vagy valami hasonló, az építész például azt is mondta a házunkra már a tokajis szakaszban, hogy szubjektív idealizmus, valami ilyesmire gondolok).

Koszonom szepen a gyors valaszt, a Perc utcai tokeletes is lesz, bar most majd jol nem fogok tudni aludni az izgalomtol, de megeri, szoval megegyszer koszonom, majd imaba foglalom a neved amint nem a pop tarts fog foglalkoztatni[ez is alliteracionak szamit?]. Opcionalisan valami kakasaldozo szertartas keretein belul elhangzo kantalasba is foglalhatom, ha az hozzad kozelebb all, bar kakasaldozas teren ketsegtelenul hianyosak az ismereteim.
[A hosszu, osszefuggestelen szoveg a lanyos zavarom jele, de mar dolgozom a megszuntetesen, elnezest]
KedvelésKedvelés
de nyugodtan lehet akármilyen témában kommentelni nálam, én csak az igazságtalan(nak vélt) kritikát tűröm rosszul :) felhívtam a (Perc utcai) boltot, és ott van minden ízben, ha a másik érdekel, azt már hívd fel te :) egyébként az a jó bennük, hogy bármilyen hülyeséggel lehet hívogatni őket, udvariasan válaszolnak, rendelnek, stb.
amúgy meg erről a bejegyzéscímről jut eszembe, hogy tegnap sima Matchben vettem oreost, ilyen ez a globalizáció.
KedvelésKedvelés
Szia lucia,
tudom en, hogy nem egy szimpatikus dolog csak ugy masok blogjaba kommentelgetni, foleg ha a szobanforgo komment mindenfele epito jellegu megnyilvanulast nelkuloz, es raadasul meg csak nem is ismerjuk egymast[vagyis te nem ismersz engem, de a te blogod addiktiv, szoval en teged igen] mindenesetre te vagy az egyetlen ember, akirol tudom, hogy ugy egyaltalan tudja mi az a pop tarts, en meg csak azt szeretnem megtudakolni, hogy meg mindig lehet-e kapni a puccos kozertben, vagy valahol akarhol mashol[lehetoleg budapest kozigazgatasi hatarain belul], ugyanis legutobb, mikor neztem a culinaris weboldalat[kb tiz perce] hiaba kerestem a kinalatuknal, de ott nem volt, annyira meg azert nincs kozel egyik boltjuk sem, hogy en csak ugy elkiranduljak odaaig es aztan zsakmany nelkul terjek haza. Remelem te naprakeszebb vagy pop tarts lelohely ugyben, mint en.
Elore is koszonom a valaszod.
KedvelésKedvelés
A Hunyadi téri Culinárisban kaptam 160-ért darabját. De sokkal íztelenebb volt, mint amit a kolleginától kaptam (már kilépett, nem tudom megkérdezni, honnan szedte). Biztos olyan modern módon készült, amikor éretlenül szedik le a gyümölcsöt, és szállítás közben érik be. No mindegy, így legalább nem fogok füge-függővé válni.
KedvelésKedvelés
Kaisersban 99 ft/db, Culinarisban 299, vagy valami hasonló, de a Corában is láttam már, olyan 200 ft körül.
KedvelésKedvelés
A fügéről jut eszembe. Múltkor, miután a belosztályon kirángattam a nyomtatóból egy beszorult papírt (nagyon kell ám ehhez érteni), az adminisztrátorlány megkínált egy fügével. Mármint nem aszalt cukrozott fügével, hanem fügével. Az nagyon finom, lédús. Tudni, hol lehet kapni?
KedvelésKedvelés
ma majdnem bementem a Perc utcaiba, mert ott voltam nem messze, de aztán győzött a nosztalgia és inkább a régi ovim mellett elsétálva közelítettem meg a Tímár utcát.
meg különben is féltem, hogy egy vagyont fogok ott hagyni csokira.
KedvelésKedvelés
tekintsük úgy hogy -finoman szólva- megőrülök egy kocka fügés csokiért…..:nyáladz:
meg amúgy is..!
:szenved:
KedvelésKedvelés
oreost mi is vettünk a múltkor de sajnos nagyon hamar elfogyott… :(
KedvelésKedvelés
Ja, rendes kenyer, zsomle, kifli…:)
KedvelésKedvelés
Nagyon élvezetes olvasni a blogodat!
Csak így tovább :)
KedvelésKedvelés
szerintem de, múlt csütörtökön írták, hogy a perc utcaiban már van, pár nap, és a Hunyadi téren is lesz, és szerintem azóta pont pár nap telt el.
KedvelésKedvelés
na látod, jó hogy megkérdeztem. akkor ez azt is jelenti vajon, hogy a másik utcai boltjukban ott a hunyadi téren nincs is ilyen csokidolog, amit miattad hoztak be? szólnál az érdekemben, hogy majd egyszercsak a héten impulzusvásárolok egyet ott és legyen ott is ilyesmi?
(mellesleg meg felvesznek embert, szóval lehet, hogy valakire rá kéne beszélni az ismeretségi körben, hogy neki ott dolgozni jó.)
KedvelésKedvelés
Nuca: nekem igazából egyedül a rendes kenyér hiányzott, amikor kint laktam, de az nagyon.
KedvelésKedvelés
zsoltu: én a perc utcait preferálom, egyrészt mert nekem jobban útbaesik, másrészt mert kevésbé zsúfolt. a mentolos csoki egyébként nekem is bejön, bár a közvetlen környezetem nagyon megvet ezért, de legalábbis nem értenek.
KedvelésKedvelés
újlány: ez nagyon szép volt.
KedvelésKedvelés
Térfogat? Oké.
Hát egy húsleves térfogatát egy vasárnapi ünnepi ebéd készítése esetén nem nehéz megmondani, mert a kuktán be van csíkozva a szint, legyen mondjuk 2 liter = 2 dm3 = 2000 cm3. Tegyük fel, úgy csinálom, hogy ne lógjon ki semmi a leves felszíne fölé.
A borsókat az egyszerűség kedvéért tekintsük gömb alakúaknak, egy borsó sugara átlagosan és megközelítőleg r=0,3 cm. Inkább legyen zsenge: 0,25. A gömb térfogata emlékeim szerint 4r3pí/3, esetünkben 4*(0,25)3*3,14/3=0.065449846949787359134638403818323 cm3, ez tehát egy szem borsó térfogata. Amit nem tudom miért számoltam ki, ja igen, hát igazság szerint itt már valszám-tudás kellene, ugyanis ha jól sejtem, a leves vízszintes keresztmetszetére eső borsószemek száma poisson-eloszlást követ, legalábbis ha elég sok a borsó, de nem tudom, mennyi az elég sok, ezért egy huszárvágással mondjuk azt, hogy nem borsóleves még a húsleves, ha különösebb fáradság nélkül kifejti az ember a kellő mennyiséget hozzá.
Nos, ez egyénenként változó lehet, de mondjuk két tucat csónakocskát felbontani még talán nem megterhelő, ez csónakonként átlagosan 6 szem borsóval számolva 2*12*6=144 szem borsó, aminek a térfogata a fentiek alapján megközelítőleg 9,42 cm3, ami a leves 2000 köbcentijéhez viszonyítva 0,0047, vagyis csaknem 5 ezrelék. Ami szép kerek szám, definiálhatnánk efölött borsólevesnek.
A tömegszázalékkal te jössz.
KedvelésKedvelés
Ha ezek a cuccok legalabb finomak lennenek akkor nem vagyakoznek annyira a turo rudira, a mezes kremesre, a boci csokira, a pilotara, a vanilias karikara…jaj…
KedvelésKedvelés
a napokban be fogok menni a közértedbe (melyikbe a kettőből?) és venni fogok ilyen izéket. mentolos lindt-et is. asszem az is ott volt csak.
KedvelésKedvelés
hát de rákérdeztem, gondoltam, majd holnap elmesélem neked intimen, vagy megzsarollak azzal, hogy ha majd írsz a blogodba ügyesen (mit szeretnél még, meddig süllyedjek e célból?), de akkor mondom most, hogy azt mondták, rendelnek olyat, ha megmondom nekik, mi az, viszont nálam csak egy papír volt a nevekkel, és elfelejtettem, melyik micsoda, úgyhogy majd a jövő héten.
KedvelésKedvelés
újlány: legyen térfogat, de csak azért, mert úgy nehezebb.
KedvelésKedvelés
na és mi a helyzet a Sagresemmel és a Phibus nevű fügepálinkámmal? Rákérdeztél-e amint megígérted?
KedvelésKedvelés
Hm, ez a borsó-ügy megragadott. Térfogat- vagy tömegszázalékban kérded?
KedvelésKedvelés