Szóval a gardróbunk padlója wengefából lesz. Ezt a mondatot tegnap hosszan ízlelgettem, majd arra a következtetésre jutottam, hogy még szerencse, hogy tudom, hogy nem vagyunk rettenetesen sznob újgazdagok, mert különben nagyon csúnyákat gondolnék rólunk (különös tekintettel arra, hogy a wengefának vékony fehér szijácsa és sötét gesztje van). A gardrób pedig a fent látható rajznak a bal felső sarkában látható, és csak felerészben gardrób, másik felében könyvtárszoba leend majd, illetőleg végül a mostohagyerek wc is ott került elhelyezésre. Jobb felé haladva (erre egyébként lejt az objektum, a nappali pl. kb 1 méterrel lejjebb lesz, mint a fürdőszoba) lehet megtekinteni a fürdőszobával egybenyitott hálót (itt egyik közfal sem ér majd a plafonig), a káddal, ami állítólag valami hiperdizájnos műtárgy lesz, lakásunk éke (én meg majd kijárok a kertbe, a dézsához, vagy valami). A fürdőszoba/háló tervezésénél kiemelt szempont volt, hogy mind az ágyból, mind a kádból lehessen majd látni a nappali túlsó falára projektorvetített műsorokat (tévénk továbbra se lesz majd).
A nappali egyébként, a fiúm szavaival élve, nem lesz ilyen buzisan telezsúfolva bútorokkal, hanem lesz mondjuk 1 db. kanapé (szigorúan nem ággyá nyitható), 1 db. designer ülőalkalmatosság, illetve talán valami olyasmi dohányzóasztalka, aminek a legmagasabb része is csak tíz centire van a talajtól, mert azok mindkettőnk fantáziáját nagyon megragadták. A projektoros falon valószínűleg ilyen erősen landscape elrendezésű ablak lesz úgy térdmagasságban, hogy elég nagy maradjon a háborítatlan falfelület.
Az objektum közepe felé található, X-szel jelölt terület lesz a lift, ami levisz majd a pincegarázsba (a konyha és az alsó terasz alatti rész). A konyha (és minden egyéb helyiség) berendezése egyelőre csak jelzésértékű. A konyhapult a jelenlegi elképzelések alapján izé, szóval betonból lesz (ld Ivanka).


ez egy teljesen jogos kérdés, és örülök, hogy feltetted, mert a fiúm például megsértődött, hogy nem titulálom őt sznob újgazdagnak a blogomban, úgyhogy ezúton szeretnék tőle nyilvánosan bocsánatot kérni, és megadni, ami jár neki.
én a magam részéről sznob entellektüelként szeretnék elhíresülni, ha lehet választani.
KedvelésKedvelés
természetesen csupáncsak a kíváncsiság vezérel: ha aztmondod hogy “nem vagyunk rettenetesen sznob újgazdagok”, akkor minek definiálnád? (beton kirájság)
KedvelésKedvelés
?: sztem a nagy üres terek nem akadályozzák azt, hogy szükség esetén egy pótágyat felállítsunk, amúgy a gardrób/könyvesszobában lesz majd egy kanapé, amire ruhát lehet dobálni, meg ággyá lehet majd nyitni.
KedvelésKedvelés
spárga: a pince/garázs is lesz vagy 80 nm, sztem valahogy el fogunk férni :)
az Ivanka mostanában nagyon bejön, úgy néz ki, hogy a járófelület nagy része is ilyen puccos betonból lesz majd.
KedvelésKedvelés
Már megint beleszólok olyasmibe, amihez semmi közöm, de ha igaz, hogy a “fiúdnak” már van egy csemetéje, akkor mindenképpen kell neki is – akár ideiglenes látogatásai idejére – helyet biztosítani.
KedvelésKedvelés
Jó, rakjál, imádom-imádom! És még azt szeretném kérdezni, hogy mi a teendő, ha rájöttök, hogy mégis szükség van még néhány helyiségre? Gondolom, a bővíthetőség mint gyakorlatias megközelítés nem játszik…(ide képzelj vigyorgást.
Frau Ivánkával együtt jártam egyetemre,és mindig nagyon drukkoltam nekik.
KedvelésKedvelés
spárga: majd rakok fel külső tervet is, mié’ kicsi a világ?
KedvelésKedvelés
nubuk: ja, én is utálnék olyan metroszexuális élettérben létezni, ahol mondjuk még polcok is vannak, vagy ilyesmi.
:)
KedvelésKedvelés
Szaki: há-há-há.
:)
KedvelésKedvelés
a hálószobában rostokló kád azért elég meredek.
KedvelésKedvelés
hmmm… Ivánka:) Kicsi a világ, ugyebár. Kívülről hogy fog kinézni?
KedvelésKedvelés
jó, megteszem, ami tőlem telik. eddig csak szabifiú egynémely dolga volt veletek analóg és emlékeztetett rátok, mostantól a felmosás is, tutira, kösziköszi:))
KedvelésKedvelés
Éppen reklamálni akartam, hogy milyen buzisan túlzsúfolt a nappali bútorokkal, de aztán továbbolvastam és megnyugodtam :).
KedvelésKedvelés
És hol lesz a gyerekszoba?
KedvelésKedvelés
Jah, a takarítás-része nekem is megfordult a fejemben, hogy akkor kevésbé fog lelkesíteni a kád a szobában, de gondoltam biztos lesz majd bejárónőtök is a lakáshoz.
Egy wc tényleg kevés.
Viszont a szép nagy tágas terek, hát ez nagyon jó, főleg a minimál bútorokkal, mindig ilyenről álmodoztam.
KedvelésKedvelés
köszi, javaslom, gondolj majd ránk felmosás közben, és akkor már sóvárogni sem fogsz :)
KedvelésKedvelés
kb a nappalitok akkora, mint amekkora lakásra mi most alkuszunk a bankkal, de nem vagyok irigy – maximum sóvárgok – de tán még asse, mer kifejezetten gratulálok :)
KedvelésKedvelés
hát de csak ketten leszünk rá, én ráadásul eljárok dolgozni.
KedvelésKedvelés
Egy vécé kevés.
KedvelésKedvelés