az alaprajzról, a tudomány jelenlegi állása szerint

Szóval a gardróbunk padlója wengefából lesz. Ezt a mondatot tegnap hosszan ízlelgettem, majd arra a következtetésre jutottam, hogy még szerencse, hogy tudom, hogy nem vagyunk rettenetesen sznob újgazdagok, mert különben nagyon csúnyákat gondolnék rólunk (különös tekintettel arra, hogy a wengefának vékony fehér szijácsa és sötét gesztje van). A gardrób pedig a fent látható rajznak a bal felső sarkában látható, és csak felerészben gardrób, másik felében könyvtárszoba leend majd, illetőleg végül a mostohagyerek wc is ott került elhelyezésre. Jobb felé haladva (erre egyébként lejt az objektum, a nappali pl. kb 1 méterrel lejjebb lesz, mint a fürdőszoba) lehet megtekinteni a fürdőszobával egybenyitott hálót (itt egyik közfal sem ér majd a plafonig), a káddal, ami állítólag valami hiperdizájnos műtárgy lesz, lakásunk éke (én meg majd kijárok a kertbe, a dézsához, vagy valami). A fürdőszoba/háló tervezésénél kiemelt szempont volt, hogy mind az ágyból, mind a kádból lehessen majd látni a nappali túlsó falára projektorvetített műsorokat (tévénk továbbra se lesz majd).

A nappali egyébként, a fiúm szavaival élve, nem lesz ilyen buzisan telezsúfolva bútorokkal, hanem lesz mondjuk 1 db. kanapé (szigorúan nem ággyá nyitható), 1 db. designer ülőalkalmatosság, illetve talán valami olyasmi dohányzóasztalka, aminek a legmagasabb része is csak tíz centire van a talajtól, mert azok mindkettőnk fantáziáját nagyon megragadták. A projektoros falon valószínűleg ilyen erősen landscape elrendezésű ablak lesz úgy térdmagasságban, hogy elég nagy maradjon a háborítatlan falfelület.

Az objektum közepe felé található, X-szel jelölt terület lesz a lift, ami levisz majd a pincegarázsba (a konyha és az alsó terasz alatti rész). A konyha (és minden egyéb helyiség) berendezése egyelőre csak jelzésértékű. A konyhapult a jelenlegi elképzelések alapján izé, szóval betonból lesz (ld Ivanka).

19 thoughts on “az alaprajzról, a tudomány jelenlegi állása szerint

  1. Ismeretlen's avatarlucia

    ez egy teljesen jogos kérdés, és örülök, hogy feltetted, mert a fiúm például megsértődött, hogy nem titulálom őt sznob újgazdagnak a blogomban, úgyhogy ezúton szeretnék tőle nyilvánosan bocsánatot kérni, és megadni, ami jár neki.
    én a magam részéről sznob entellektüelként szeretnék elhíresülni, ha lehet választani.

    Kedvelés

  2. Ismeretlen's avatarmirwen

    természetesen csupáncsak a kíváncsiság vezérel: ha aztmondod hogy “nem vagyunk rettenetesen sznob újgazdagok”, akkor minek definiálnád? (beton kirájság)

    Kedvelés

  3. Ismeretlen's avatarlucia

    ?: sztem a nagy üres terek nem akadályozzák azt, hogy szükség esetén egy pótágyat felállítsunk, amúgy a gardrób/könyvesszobában lesz majd egy kanapé, amire ruhát lehet dobálni, meg ággyá lehet majd nyitni.

    Kedvelés

  4. Ismeretlen's avatarlucia

    spárga: a pince/garázs is lesz vagy 80 nm, sztem valahogy el fogunk férni :)

    az Ivanka mostanában nagyon bejön, úgy néz ki, hogy a járófelület nagy része is ilyen puccos betonból lesz majd.

    Kedvelés

  5. ?'s avatar?

    Már megint beleszólok olyasmibe, amihez semmi közöm, de ha igaz, hogy a “fiúdnak” már van egy csemetéje, akkor mindenképpen kell neki is – akár ideiglenes látogatásai idejére – helyet biztosítani.

    Kedvelés

  6. spárga's avatarspárga

    Jó, rakjál, imádom-imádom! És még azt szeretném kérdezni, hogy mi a teendő, ha rájöttök, hogy mégis szükség van még néhány helyiségre? Gondolom, a bővíthetőség mint gyakorlatias megközelítés nem játszik…(ide képzelj vigyorgást.
    Frau Ivánkával együtt jártam egyetemre,és mindig nagyon drukkoltam nekik.

    Kedvelés

  7. evika's avatarevika

    jó, megteszem, ami tőlem telik. eddig csak szabifiú egynémely dolga volt veletek analóg és emlékeztetett rátok, mostantól a felmosás is, tutira, kösziköszi:))

    Kedvelés

  8. Ismeretlen's avatarFaffy

    Jah, a takarítás-része nekem is megfordult a fejemben, hogy akkor kevésbé fog lelkesíteni a kád a szobában, de gondoltam biztos lesz majd bejárónőtök is a lakáshoz.
    Egy wc tényleg kevés.
    Viszont a szép nagy tágas terek, hát ez nagyon jó, főleg a minimál bútorokkal, mindig ilyenről álmodoztam.

    Kedvelés

  9. evika's avatarevika

    kb a nappalitok akkora, mint amekkora lakásra mi most alkuszunk a bankkal, de nem vagyok irigy – maximum sóvárgok – de tán még asse, mer kifejezetten gratulálok :)

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) evika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .