Amúgy meg otthon sem könnyű az én életem, mert az van, hogy a belsőépítész kábé percenként küld bútoros linkeket meg hálószobatervet (a helyzet pillanatnyi állása szerint a kád konkrétan az ágy fejéhez fog simulni, meg ilyenek), ráadásul tökre egy húron pendülnek a fiúmmal, pl. a fiúm írta neki, hogy semmiképpen ne legyen fülke (falak) a zuhanytálca körül, mire a bé. sértődötten visszaírt, hogy miért gondolja azt róla, hogy fülkét tervezne a zuhany köré, amúgy meg ő is netfüggő, például élére állított (írásjegy alapú) szmájlikat helyez el a kézzel rajzolt tervek szöveges részében. Ráadásul még elnézést is kért, hogy most dolga van, de majd hétvégén több időt szán a házunkra (ebből tragédia lesz, már most gyorsabban küldi a linkeket, mint ahogy meg tudnánk nézni őket).

Aztán belevágtunk egy új sorozatba, méghozzá a Dexterbe (a 45 perces pilot alatt jött cca 45 kanapéterv a belsőép.-től), ami egy sorozatgyilkos, pszichopátiás tünetekkel rendelkező nyomozóról szól, egyelőre nagyon bejön, szerintem majd idézgetni is fogom. Vannak benne aranyos hullák is, meg a Dexternek ez a hülye mosolya, amikor tetszik neki a feldarabolt tetem. És olyanokat mond, hogy nagyon fárasztó mindig úgy tenni, mintha lennének érzelmei, mondtam is a fiúmnak, hogy ő tökre ilyen, leszámítva a szexet, mire a fiúm azt felelte, hogy igen, és az ő sorozatgyilkossági trófeás doboza csak azért van egyharmadig a fele helyett, mert állandóan szexszel foglalom le az idejét (ez is mutatja, hogy a kívülről csodálatosnak és harmonikusnak látszó kapcsolatokat is mérgezhetik belülről a kompromisszumok és megalkuvások).

És amúgy az újdonsült demenciám nem csillapul, tegnap a CIB-nél például negyedórán keresztül nem sikerült kitalálnom, hogy kell az új bankkártyámat belerakni az új bankkártyatartó tokba, amit adtak hozzá, úgyhogy végül csak úgy tettem, mintha beleraknám, és hazavittem a fiúmnak, oldja meg ő, elvégre ő a műszaki alkat kettőnk közül. Ráadásul rendes is, most is csak egy kicsit röhögött rajtam, utána megmutatta, mit kell csinálni.