arról, hogy végső soron konzervatív vagyok

Részlet a posztumusz életrajzi regényemből:

"Az elidegenedés fokozottan következett be, állítólag akkor kezdett totálissá válni, amikor – a legenda szerint – az írónő egyik kritikusa, ki nevét nem hagyta hátra az utókor számára, azt kifogásolta valamelyik publikációjában, hogy alkotója egy bizonyos szót helytelenül írt le. Az írónő a vitatott szakaszt az adott kontextusban állítólag irodalmi utalásnak szánta (egy Agatha Christie regényt kívánt felidézni a fémondattal), amit azzal is finoman jelzett, hogy a szöveg egy korábbi részén a hagyományos helyesírást alkalmazta a kérdéses szóval kapcsolatban. Állítólag a dőlt betűvel való kiemelésen is gondolkozott, de azt – fültanúk szerint – a "poén túlmagyarázásának" tartotta volna. Az esetről tárgyi bizonyíték nem maradt fent, mivel lucia később "javította" a szóban forgó passzust, de állítólag ez az eset adta a végső lökést a világtól való teljes elzárkózás felé. Hátralévő évei nagy részét az írónő élettársa vidéki birtokán töltötte, erről az időszakról nem sokat tudunk, mivel publikálni nem publikált többet, és nyilatkozni sem nyilatkozott. Halála után örökösei a garázsban 47 stóc, fekete szalaggal átkötött kéziratot találtak. Elemzőit máig is megosztja a kérdés, hogy a késői kézirataiban olvasható "neduddki", "hüjje", etc. nem hagyományos helyesírású kifejezéseket szintén írói eszköznek szánta-e papírra vetőjük, vagy ezek az írónő aggkori leépülésének bizonyítékai."

Szóval úgy érzem, hogy az anarchia, és a felső korlátozás helyett önkorlátozás hatékonyságának vizsgálata témájában én megtettem, ami józan ésszel elvárható, és mivel nem vagyok az a fajta, aki járt utat járatlanért el nem hagy, ezennel bevezetném a demokratikus zsarnokságot. Eddig nem moderáltam ki egy kommentet sem, ezután is bárki írhat, viszont megjelenni csak azé fog, aki vagy katartikus élményt szokott okozni (például glória, nobody), vagy tudom róla, hogy nem a korlátlan önkifejezés megrészegítő lehetősége veszi rá, hogy billentyűzetet ragadjon (vö.: írok, mert lehet), és nem süllyedne egy bizonyos színvonal alá (például isolde, R., Human Insect, Psyclone Jack, stb). A felsorolt neveket a teljesség igénye nélkül, pusztán iránymutatás céljából tettem közzé, biztos vannak még olyanok, akik katarzist okoznak nekem, vagy akiknek azt szoktam a fülükbe suttogni holdas éjszakákon, hogy figyi, te biztos nem süllyednél egy bizonyos színvonal alá; jó eséllyel indulnak azok is, akik szmájli nélkül is tudnak viccesek lenni, illetve akik közérdeklődésre (vagy legalább az én érdeklődésemre) számot tartó információt kívánnak itt megosztani.

8 thoughts on “arról, hogy végső soron konzervatív vagyok

  1. Panzer's avatarPanzer

    Ertem. Akit mar felirtal, az elvez valami kedvezmenyt? Pl. hogy csak a helyesirasi szotar fedlapjaval utod az arcat, es nem a konyvgerinccel?

    Udv,

    Kedvelés

  2. Ismeretlen's avatarlucia

    hát, szerezd meg például a roadstar CD-854USWM/FM autósrádió használati utasítását, arra különösen büszke vagyok, vagy – ha igazi műértő vagy – tegyél szert valahogy a mustek mp100 hordozható dvd lejátszó leírására, az egy olyan hetemen született, amikor éppen komolyabb lelki bánatom volt (valószínűleg beszóltak a helyesírásomra), és úgy éreztem, az önsajnálat mocsarából a munkába temetkezés lesz majd a kiút.

    Kedvelés

  3. Ismeretlen's avatarlucia

    kedves kérdőjel, te csupán az utolsó csepp voltál a pohárban, de innentől kezdve nem kegyelmezek senkinek, csak a kisebb bűnösök sóhajthatnak fel megkönnyebbülten a bannolás láttán, akinek viszont komolyan nem tetszik az arca, azt meglátogatom, és a helyesírási kéziszótárral ütöm majd, amíg el nem színeződik a feje.

    Kedvelés

  4. ?'s avatar?

    Ha egy ártatlan szurkapiszka ilyen remek posztumus posztot ihletett, akkor megérné többször idelátogatni.
    Persze, ha impertinenciámért ki vagyok mindörökre bannolva, akkor sorry az alkalmatlankodásért. De egyet el kell ismerni, tényleg jó irályod van, kislány.

    Kedvelés

  5. arnold's avatararnold

    jóég. társadalommal kapcsolatot teremteni képtelen paranoid-pszichoid személyiségemnek már eddig is neurotikus rohamot okozott minden egyes komment megírása, eztán ezt még tetézni fogja a megfelelési kényszer által okozott stressz. jóég stb

    Kedvelés

  6. tipicall's avatartipicall

    Ezúttal tiltakozom, hogy a megjelenhető kommentelők köréből kimaradtak a leszbikusok, különös tekintettel ezirányú közismert hajlamaidra :P

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) ? bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .