Én egyáltalán nem értem, hogy miért pont akkor kell engem elkezdeni fojtogatni, amikor éppen – a természetes hajlamaimnak ellentmondva – józan belátásról teszek tanúbizonyságot. Az úgy volt ugyanis, hogy tegnap ülünk otthon a notebookom két oldalán, és akkor a fiúm megkérdezi, hogy miért is nem megyünk végül is moziba, mire én azt feleltem neki, hogy azért, mert megvan az a film letöltve, minek mennénk moziba, és akkor elkezdett fojtogatni. Állatiasan.

Pedig mostanában inkább nekem lenne okom a szenvedélyes viselkedésre, mert folyamatosan olyan dolgokat kérdez, amik azt sugallják, mintha nem lenne meggyőződve a józan ítélőképességemről. Olyanokat például, mint hogy miért nem oda ülünk, ahova a jegyünk szól (hát azért, mert a hivatalos helyünk mögött olyan arckifejezésű emberek ültek, akikről rögtön levettem, hogy ezek rugdosni fogják az ülésünket hátulról), meg ugye azt is megkérdezte, hogy miért nem fordulunk vissza, ha ennyire utálok kirándulni (pedig tudhatná, hogy én szeretek kirándulni, csak fenntartom magamnak a jogot, hogy hisztizhessek és ellenkezhessek közben), és szombaton, amikor bejelentettem neki, hogy kedden moziba megyünk, rögtön megkérdezte, hogy minek, amikor pedig le van már töltve a Thank You for Smoking, mire én azt feleltem, hogy azért, mert moziban más. Ezt a párbeszédet egyébként szombat óta minden nap elismételtük, ezért is nem értem, hogy miért kellett megkérdeznie tegnap, hogy akkor hogyhogy nem megyünk moziba, meg miért kellett a válaszom hallatán különös kegyetlenséggel elkövetett brutalitássá fajulnia.

A Thank You for Smoking egyébként tök jó film volt, főszereplője, Nick "My Job Requires a Certain Moral Flexibility" Naylor, aki a dohányipar vezető szóvivőjeként dolgozik a történet szerint, az amerikai filmek általános hozzáállásával ellentétben végig szimpatikus figura marad, sőt, ebben a filmben a fifikás-erkölcstelen, kiteregető újságírónő húzza a rövidebbet. Ugyanakkor az is biztos, hogy senki nem ettől a filmtől fog rászokni a dohányzásra, még rágyújtani se gyújtottak rá benne egyszer sem, ilyen szempontból a Vonzás szabályai első öt perce, vagy Az ember, aki ott se volt, sokkal veszélyesebbek (egyszer régen a Human Insecttel akartunk csinálni egy ilyen top 5 rágyújtós jelenetek listát, de csak kettőig jutottunk), lényeg, hogy a Thank You… nem a dohányzásról szólt, hanem az érvelés művészetéről (most olyan kifejezéseket kéne használnom, mint "társadalmi szatíra", meg "zseniális éleslátással", de inkább nem). Érdemes volt megnézni, na.