kötelező blogbejegyzés a forradalomról és az elfogadásról

Amúgy meg pont tegnap mondtam neki mélán, hogy én az önkormányzati választásokra el se megyek majd, mert rengeteg hasznosabb és érdekesebb tevékenységet el tudok képzelni, mire ő azt felelte, hogy de ő azért elmegy. Kérdeztem, hogy miért, azt felelte, hogy mert az is egy ürügy a motorozásra. Ennyit az elhivatottságunkról. A forradalmat átaludtuk, csak reggel néztem, hogy mi van már.

Amúgy meg volt már egyszer egy politikai témájú vitánk is, amikor mondta, hogy höhö, milyen hülyék az SZDSZ-esek már megint, és kérdésemre, hogy mi van, azt felelte, hogy valami olyat nyilatkoztak, hogy remélik a 12. kerületi önkormányzat elhatárolódik az Apor Vilmos téri turultól (vagy mitől), és hogy röhej, hogy mindig a liberálisok akarnak betiltani dolgokat, én meg összekapartam az emlékeimet arról, hogy miről is van szó, majd közöltem vele, hogy szerintem sem stílusos a II. világháború áldozatainak olyan emlékművet állítani, ami azoknak a jelképe volt, akik sokat tettek azért, hogy az említettek áldozatok legyen. Véleményem szerint például a szvasztika sem lett volna megfelelő motívum ebben a kontextusban, annak ellenére, hogy az is egy ősi indiai jelkép (a fiúm ugyanis azzal érvelt, hogy a turul (vagy mi) ősmagyar szimbólum, meg minden). Erre a fiúm nem is válaszolt semmit, csak dünnyögött valamit maga elé, és amikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy azt mondja, egy ötéves minden világfájdalmával a hangjában, hogy "bántja a madarat". El is szégyelltem magam.

De aztán szerencsére másnapra megfejtett, és mondta is nekem (a TESCO pénztáránál), hogy rájött, hogy én igazából csak félre vagyok vezetve, azért vagyok liberális. Megsimogatta a fejemet is ehhez. Nagyon aranyos volt.

10 thoughts on “kötelező blogbejegyzés a forradalomról és az elfogadásról

  1. Ismeretlen's avatarlucia

    szerintem másszál bele nyugodtan, aminek ki kell jönnie, azt ki kell adni, és már többen mondták nekem, hogy ha írnál blogot, azt biztos olvasnák.

    Kedvelés

  2. lacika's avatarlacika

    Inkább megigérem, hogy veszek egy uszodabérletet, és kevesebbet beszélek; de blogot nem, mert nem tudnék nem mászni bele a politikába, vagy inkább a politikai filozófiába (de az még rosszabb, lásd jégcsákányos érvelés for Mr. Trockij).
    Ez itt most talán kifejezett pótcselekvés volt; nem tudtam nem megírni; de igérem, többet nem teszek ilyet.

    Kedvelés

  3. Ismeretlen's avatarlucia

    gargoyle: a rendszergazdának szoktam mondani, amikor uszít, hogy a liberalizmus többek között azt jelenti, hogy hiszünk abban, hogy például egy fideszes is lehet rendes ember, akár annyira, hogy leereszkedjek odáig, hogy együtt éljek vele. egyébként az ismerőseim között minden oldalról vannak emberek, és a legmarkánsabb szignifikáns különbség köztük az, hogy a baloldaliak többet beszélnek és kevésbé sportosak.

    Kedvelés

  4. lacika's avatarlacika

    Aznap jó délután lépett ki a munkahely kapuján, talán blogokat olvasott, vagy mi.
    Negyedig sem ért ki a villamosmegállóba, amikor utolérte egy vékonydongájú, szűken 18 éves fiatalember.
    – Jó napot, professzor úr! – szólította meg olyan artikulációval, amely jobb amatőrszínpadon is elment volna.
    – Ö… honnan ismerjük egymást? – (aki ilyen tréfásan indít, az nyilván egy asztaltárs, akit már ismertünk, csak elfelejtettük; megadóan várta, hogy sújtson a bárd). De nem.
    – Jól megmondta apánk, mi?
    – Melyik apánk? – kérdezett vissza, bár mire a kérdőjelhez ért, már volt jó tippje.
    – Hát az ott fenn… – bizonytalanodott el a fiúcska.
    – Ja, a Gyurcsány. Az az igazság, hogy nem nagyon követtem ezt a hazudós-ügyet.
    – Boldog ember… De akkor hogyan dönti el, hova szavazzon?
    Elmagyarázta neki, miért ne, hiszen a Nemzetbiztonsági Hivatal már úgyis tisztában van politikai felfogásával, sőt, fölfogásával.
    A srác beszélt vele még néhány udvarias szót, de láthatólag megnyugodott, hogy jobbra úgysem fog szavazni; talán még azt is belátta, hogy igéretet talán ki is húzhat, hogy a szocira meg igen, de minek, hisz a betartás úgysem ellenőrizhető. Így hamar búcsúzott.
    Még csak mostanra jött a villamosmegálló; nem érezte kellemetlennek a társalgást így utólag; csak egy Besenyő Anti bácsi mondat jutott eszébe: “Ez eddig nem vót’!”
    6 óra múlva már ostromolták a televíziót.

    Kedvelés

  5. gargoyle's avatargargoyle

    azert ordog ugyvedjekent jeleznem hogy jo esetben a politikai vonzalmak elvekbol es sajat velemenyekbol adodnak, nem pedig abbol hogy ki melyik szint szereti (ez feltetelezem nalatok is megvan, csak felvezeteskent irtam) es bar a szemszinhez vagy a vallashoz hasonloan lenyegtelen es nem vizsgalt dolog azt tapasztalom a legtobb kozelebbi ismeros/barat/parom valahogy azert ugyaugy velekedik a dologrol.

    en legalabbis nehezen tudom elkepzelni hogy nem vallasos szdsz szavazokent hogy elek egyutt egy melyen hivo osmagyarral. persze en bak vagyok, az meg nem birja ki hogy ne szurja ki a masik gyenge pontjait .)

    Kedvelés

  6. axe's avataraxe

    udvariatlanság a kommentre kommentelni (valami olyasmi, mint vendégségben a másik vendég ruháját dicsérni a háziasszonyé helyett), de nekem is kicsordult egy könnycsepp a szememből

    Kedvelés

  7. nobody's avatarnobody

    2002-ben volt egy erősen jobbos csajom – bár ő azt állította magáról, hogy nem jobbos hanem kun. Mindezzel együtt imádtam. A választások második fordulójának reggelén arra ébredtem, hogy simogatja az arcom. Fátyolos szemekkel nézett rám, gyönyörű volt. Mozdulatlanul feküdtünk vagy tíz percig és bámultuk egymást. Azóta sem tapasztaltam magamban az áhitat ilyen erős megnyilvánulását: akkor és ott valóban úgy éreztem, hogy feloldódunk egymásban, és összefonódásunk szent egységet képez. Kicsordult egy könycsepp a szeméből – éppen le akartam csókolni az arcáról, amikor elhaló hangon a fülembe súgta :
    – Nobody – itt persze az igazi nevemet mondta – könyörgök… ne szavazz a kommunistákra!

    Kedvelés

  8. cinty's avatarcinty

    szépek ezek a békés egyetértések.
    a politika meg úgyis csak hatalmi akarás, ami egy kapcsolatban csak valami elég torz esetben működhetnek.

    ezt nem is szabad ennél bővebben kifejteni, mert csak félremegy.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) lucia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .