Szóval tegnapelőtt este vendégség volt nálunk, mert jöttek a Gináék, és főztek. Előtte megküldte mailben a fiúmnak, hogy milyen alapanyagokat vegyen, a lista tartalmazott olyan itemeket is, mint például a szerecsendió, amit a fiűm természetesen nem volt hajlandó vásárolni (az kizárt, hogy ő valaha is szerecsendiót vegyen), de én ebből már tudtam, hogy profival van dolgunk, pláne, amikor klopfolót is kért. A Gina egyébként személyiségét tekintve rendkívül hasonlít Monicára a Friendsből, például, ha már ott volt, rendet rakott a konyhapolcokon, elvágólag, meg a hűtőben is, különös tekintettel a húsok és a sajtok elhelyezkedésére. A fürdőszobához szerintem csak valami félreértelmezett jólneveltségből nem nyúlt, de talán legközelebb. És mindenkinek lehetett saját kése meg villája, pedig ezekért nekem általában úgy kell nálunk megküzdenem, sőt, még szalvétát is osztott a tányérok mellé, ja, meg amikor egy pillanatra magára maradt a konyhában, akkor kiszortírozta a lejárt élelmiszereket. Vacsora közben börtönsztorikkal szórakoztatott minket, mert ilyen börtönökben felvett interjúkból írta a diplomamunkáját, ami különösen jó társalgásindítási alap, lásd még "és amikor a párom hazajött a sittről…".
A sikeren felbátorodva el is határoztuk, hogy ebből rendszert csinálunk, és szabályos időközönként olyan vendégeket fogunk hívni, akik főznek ránk. Eddig semmilyen vendéget nem hívtunk, csak egyszer feljött hozzánk húsz percre a rendszergazda, de ő nem főzött semmit, noha tud, és ez határozottan az erőforrások pazarlása.

a nevedet utólagos engedelmeddel kijavítottam.
:)
KedvelésKedvelés
lucia, ez tobb mint eleg, barmikor nezz be nyugodtan :D
KedvelésKedvelés
a márványsajtot valóban ismerem, a sajtokkal alapvetően jóban vagyok, ugyanakkor engem meghívni főzni csak specifikus ízléssel rendelkezők hívjanak, mert például isteni leveseket csinálok, meg csirkepaprikást, meg tiramisut, meg tatárbifszteket, meg spenótos sajtos csirkét, de ezen kívül semmit nem tudok.
KedvelésKedvelés
Felhívatott a figyelmem arra, hogy nem szép a vendéglátók elévülhetetlen érdemeinek felsorolásából kihagyni a kimagaslóan magas színvonalon végzett mosogatást a főztöm után.
Hiába no, credit where credit is due. Még akkor is, ha igazából a saját edényeiket mossák el, ugye, azért, hogy a saját konyhájukban ne legyen rendetlenség, amit bizonyára akkor is megtettek volna, ha ők főznek.
Én mindenesetre állok korrigálva.
KedvelésKedvelés
A profizmustól messze vagyok: nagyon kevés dolgot tudok főzni (de azokat legalább egész gyakran nem rontom el az átlagosnál nagyobb mértékben :).
A márványsajtot amúgy biztos te is ismered, Roquefortnak is hívják, úgyhogy ezennel téged is profinak nyilvánítalak, erre hivatkozva pedig egyszer majd jól meghívlak, hogy főzzél, és rendet rakj a hűtőben (elvágólag). Éhes tekintetet nem ígérek, még félreérti valaki, és ez elvágólagosságos környezetben veszélyes.
KedvelésKedvelés
András: ki fogom kérdezni a táborlakótársat, de te is profinak tűnsz, mivelhogy például ismersz olyan szavakat, mint a márványsajt. a pasim bármikor, bármennyi krumplit hajlandó megpucolni, én pedig tetszőleges mennyiségű megtisztított, felkockázott hagymát biztosítok (a mélyhűtőből). és nagyon éhesen nézek, ez általában mindenkire motiválólag hat.
KedvelésKedvelés
isolde: ezzel mindenesetre nagyot ugrottatok előre a legközelebb meghívandó vendégek listáján.
:)
KedvelésKedvelés
András: no meg a mosogatás, takarítás :)
végülis az a lényeg hogy mindenki elégedett legyen.
KedvelésKedvelés
Vagy nekem :)
Én sem vagyok egy konyhatünde, viszont istenien kuktáskodom András mellett. Így legalább nem mondhatja senki, hogy nem vagyok közreműködő, viszont a rizikós dolgokért(fűszerezés, összetevők kiötlése) Ő viszi el a balhét :)
KedvelésKedvelés
Én épp tegnap voltam vendégségben főzni az egyik táborlakód lakótársnőjénél. :) Neki is maradt mára a tortilla de Españaból, ami készült, de még nem merte megmondani, hogy ízlett. :)
A tejszínes csirkét amúgy kicsit fel lehet dobni, ha az ember tejszín helyett márványsajt, juhtúró, kefir, tejföl és esetleg joghurt elegyét használja (ilyet amúgy az említett táborlakódnak és az egyik távolmaradónak főztem pár hete :).
Így belegondolva: lehet, hogy gyakrabban főzök vendégségben, mint otthon… Az az előnye a dolognak, hogy a háziak elolvadnak attól, hogy a vendég főz rájuk, és elérakják az előkészített hozzávalókat: megpucolt krumplit, felkockázott paprikát stb. Otthon ezt is mind nekem kell. :)
KedvelésKedvelés
mi tudunk főzni ;-)
KedvelésKedvelés
Sajnos, én csak palacsintát tudok sütni, de azt igen jót (amennyiben tej rendelkezésre áll).
KedvelésKedvelés
mmmm jol hangzik, hozza kis konnyu szaraz feher, tokeletes pentek este :D (tudom, kiveve a temetozes ami mindent ver :)
na megyek fozok is egy kis vacsorat mert megeheztem a blogolvasasban :D
KedvelésKedvelés
rendkívül finom volt, csirke sajttal, tejszínnel, meg krumplipüré.
KedvelésKedvelés
és mennyire voltál elégedett a kapott fözttel?
habár az alapján, hogy rendszeresíteni tervezitek az eseményt nem lehetett panasz…
KedvelésKedvelés