a költészetről

Nemrégiben próbáltam valakinek illusztrálni, hogy milyen is volt az, amikor én múzsa voltam, ezért hosszan böngészgettem az illetékes topikot, amíg rá nem találtam erre meg erre. Persze mást is választhattam volna DeMeNTia alkotásai közül, de szerintem ez a két példány fajtájának tökéletesen kifejező darabja, már-már ideálja.

Az úgy volt, hogy az akkori pasim nagyjából hetente-kéthetente felbaszta az agyát azon, hogy – ahogy ő kifejezte – én vagyok az életében a bizonytalansági tényező, például tizenöt méterrel odébbcsellengek, ha ő elmegy vécére, vagy hirtelen filmben kezdek olyankor szerepelni, vagy az éjjeliasztalra rakom a kontaktlencse-tartómat. Olyankor általában szakított velem végleg, DeMeNTia pedig beküldte a szerkesztőségbe az újabb alkotását. Persze először mindig tagadta, hogy rólam szólna, de előbb-utóbb azért rákérdezett cinkos mosollyal, hogy azért ugye fájt? És eleinte, természetesen, mindig fájt, még sírtam is, vagy cigarettáról-cigarettára gyújtva rohangásztam az utcákon, ami nálam a sírással ekvivalens, de előbb-utóbb mindig eljutottam addig a gondolatmenetig, hogy hmm, ez a vége, hogy szép vagy, mint mindig, stb, ez egészen kedves, nagyon szerethet engem, ha ez így a legvéresebb tombolása közepette is így kiszaladt a tollán (ennél a pontnál általában már egészen meghatódtam), és talán érthető is, hogy ennyire megharagudott, elvégre tényleg az éjjeliszekrényre raktam a kontaktlencse-tartómat, és különben is, szegénynek annyit kellett már csalódnia a nőkben, a volt felesége is, sóhaj, meg a hányatott gyerekkor. És amikor legközelebb találkoztunk, akkor ebben a te szegény, nincs semmi baj, anyu nagyon szeret stílusban viselkedtem vele, ami borzasztó meghökkentő és idegesítő lehetett számára, mivel ő az a fajta volt, aki miután levágja mindkét kezedet és lábadat, utána még életre pofoz, hogy magadnál legyél, amikor nagyon lassan megfojt, én viszont, ahelyett, hogy megadtam volna neki azt az örömet, hogy szenvedek, sajnálkoztam, amiért meghúzta a vállát, miközben a karomat fűrészelte. Valószínűleg volt egy erőteljesen igen, kicsikém, nagyon nagy, erős, és rettenetes vagy, hadd pusziljam meg azt a buksi fejedet-szerű vezérmotívuma is a viselkedésemnek, esküszöm, nem direkt csináltam, de tudom magamról, hogy tenyérbemászóan megértő bírok lenni.

Egyébként meg, amikor éppen nem balhéztunk, akkor szép és jó volt minden, nagyon kedves tudott lenni, egyik születésnapomra például vénusz-átvonulást kaptam tőle, felvitt a planetáriumba másnap, június nyolcadikán, és mondta, hogy nézzek bele a távcsőbe, és ott volt a Vénusz a nap előtt, meg tőle kaptam a tibeti szótáramat (és nyelvtan) is, és nagyon sokat fogta a kezemet, és nézett rám szó nélkül, kedvesen, úgyhogy mondom, volt szép része is az egésznek, de az izgalom, vagy a hitelesség egyre csak fogyott az összekapásainkból (egyszerűen nem lehet valakiben huszonegyedszer is autentikusan végleg csalódni. Tizennyolcszor még talán, de huszonegyszer biztosan nem), és amikor száztizennyolcadszor is szakított velem örökre, akkor én pofátlanul komolyan vettem, pedig nem erről szólt a szerződésünk, de nálam van egy egészen konkrét, számmal bizonyosan kifejezhető határ, nevezzük ezt a számot mondjuk száztizennyolcnak, amennyi hisztit képes vagyok elviselni, megmagyarázni, időnként még bátorítani is, de a száztizenkilencediktől kezdve zéró toleranciával viseltetek minden próbálkozás iránt, ez általában elég meglepetésszerűen ér mindenkit, és nincsen rá igazán magyarázatom, hogy miért pont ott van a választóvonal, egy rejtély vagyok, időnként saját magam számára is.

Az egyik tanulság ebből, így utólag visszagondolva, az, hogy én az áldozattípusok egy meglehetősen speciális alfaja vagyok. A másik pedig, hogy ha igazán meg akar bántani az ember valakit, akkor a közömbösség a tuti, az érzelmi jellegű kirohanások túl kockázatosak.

A harmadik persze az, hogy a nők alapvetően hülyék.

16 thoughts on “a költészetről

  1. evika's avatarevika

    mivel nem látom hogy hova ment, ideírom még egyszer, mert f e l t é t l e n ü l el akarom mondani, hogy megnyugató hogy be vagy érve a révbe a család és a zsenifiú után.

    Kedvelés

  2. Ismeretlen's avatarosiris

    Hát a cinty megmondta, hogy “Nő szájából nem túl autentikus a nőket szidni. Kivéve ha az illető maga leszbikus ….” és neked az utolsó mondatod: “A harmadik persze az, hogy a nők alapvetően hülyék.” Hát ezért gondoltam. ;)
    Erre mondjuk R. megmondta, hogy nem is, de akkor én azt én még nem is tudtam. :)

    Kedvelés

  3. gargoyle's avatargargoyle

    aham tehat a recept hogy nyilvanos helyen/tarsasgaban rettento mod hisztizek majd ha mar sikerult a holgyet behalozni ezzel az ellenallhatatlansaggal hirtelen felnovok es komoly ember leszek :D na majd alkalmazom :D

    Kedvelés

  4. gargoyle's avatargargoyle

    de nyugtass meg kerlek hogy noi szemszogbol azert az a pasi se remenytelen aki nem veri magat oda a foldhoz minden vilagnagy problema es/vagy megfazas folyaman :o

    vagy oda a kimunkalt szemelyisegem .)

    Kedvelés

  5. Ismeretlen's avatarlucia

    cinty: jó, legyen neked rendszer és logika.

    1. a szóban forgó pasi egyrészt zseni volt a felsőbb matematika terén (ebből is élt), másrészt baromi jól írt (könyvet, nem álnaiv stílusú bosszúverseket:). én nagyon sok minden hajlandó vagyok elnézni olyanoknak, akikkel lehet matekról beszélgetni. akik meg jól írnak, azoknak mindent. egy ideig.

    2. én egyszerűen nem vagyok képes komolyabban venni az ilyen férfihisztiket, mint amikor egy hároméves kiskölyök ledobja magát a földre, és azt üvölti, hogy utállak, anya, hagyjál békén. legfeljebb egy idő után unni kezdem, és megpróbálom távoltartani magamtól az ilyesmit.

    Kedvelés

  6. cinty's avatarcinty

    Háááááááááát.
    Ezeket a verseket (?) olvasva az a vélemény formálódik meg bennem, hogy nemkevés perverzség lehet benned, ha az ilyeneket rendszeresen olvasva még babusgattad az egyedet.

    A másik:
    Nő szájából nem túl autentikus a nőket szidni. Kivéve ha az illető maga leszbikus ….

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) cinty bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .