olvasós

Bár a Lady Susan egyáltalán nem tetszett annyira, mint a többi Jane Austen könyv, azért voltak benne jó részek, mint például a következő:


Ily módon Frederica nagybátyja és nagynénje házában lelt otthonra. Ezalatt Reginald de Courcyt rábeszélhették, buzdíthatták és fortéllyal rávehették arra, hogy gyengéd érzelmeket tápláljon irányában, melyre – kellő időt hagyva számára, míg túlteszi magát Lady Susan iránti vonzalmán, és fogadalmára, miszerint soha többé nem lesz szerelmes, és gyűlölni fogja a női nemet – józan belátással egy év leforgása alatt lehetett számítani. Általában három hónap is elegendőnek bizonyult volna, de Reginald érzései nem csupán szilárdak, hanem mélyek is voltak.

Hát így megy ez.

A másik könyv, amit most olvasok, a Scott és Amundsen, melynek szerzőjével együtt utáljuk Scottot, ő kicsit hevesebben, mint én. Ehhez egyébként a fiúm ragaszkodott, hogy olvassam el, és ez gyanús, vele mindig résen kell vele lennem. Az egyik pillanatban tök ártatlanul néz, a másikban meg valami nagyon furcsa és értelmetlen dolgot csinálunk együtt, lehetőleg hegymenetben és nyakig sárban. Most attól tartok, a Scott és Amundsennel próbálja felvezetni, hogy hamarosan sarkvidéki túrára indulunk. Esetleg motoron.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.