Tegnap többet is akartam írni, csak nem volt rá érkezésem, mert reggel letámadtak ezzel a DVD lejátszóval, hogy azt ma szállítanánk, tehát tegnapra legyek kész a használatijával, köszönik. Itt most egy hosszú, véres, kilátástalan történetet nem írok le, mert nem szeretem a szenvedősblogokat, legyen elég annyi, hogy bár felsőbb utasításra kihagytam a textusból a bullshitet, például azt, hogy amennyiben a készülék bekapcsolása után a képernyő sötét marad, ellenőrizze, hogy csatlakoztatva van-e az elektromos hálózathoz, mert szerintem teret kell adni a természetes kiválasztódásnak, a végeredmény még így is egy 33 oldal hosszú használati utasítás lett, és 33 oldal olyasmiből, hogy a hang ideiglenes elnémításához nyomja le a MUTE gombot, igencsak demoralizáló bír lenni, ezzel együtt elkészültem vele mára. Sokkal jobban szeretem a csiszológépeket és gérvágókat, mert ezek fordítása a tudás eddig ismeretlen területeit világítja meg számomra, mint például, hogy bármennyire is hülyén hangzik, létezik olyan alkatrész, hogy szénkefe (a szénbetéteket akkor kell kicserélni, ha hosszúságuk az ellenőrző vonalig csökken, a két szénbetétet mindig egyszerre cserélje), és ezáltal lehetőséget adnak arra, hogy a fiúmmal folytatott társalgásokba mélyebben belefolyjak, tegnap például a biodízelről és a kondenzációs kályhákról beszélgettünk (tudta-e ön, hogy mind a kondenzációs kályhák, mind a légkondícionálók teljesítménye "nagyobb", mint az általuk elfogyasztott energia?).

De nem erről akartam írni, hanem hogy a fiúmnak is van már könyve. Az úgy kezdődött, hogy amikor vasárnap moziba mentünk, már akkor be akart térni a könyvesboltba, lecsekkolni az új Gibsont és a Hétköznapi élet Kádár korában címűt, de nem volt egyik sem, úgyhogy kénytelen voltam én venni egy könyvet (az aggyal kapcs. BBC sorozatos darabot), mert ezt megengedte nekem, és az már majdnem olyan, mintha kényszerített volna rá. És akkor jött ezzel a tudálékos dumával, hogy persze, az ő könyvszerzési intencióit is arra fogom majd felhasználni, hogy azokra hivatkozva bemenjek majd mindenféle könyvesboltba, ahol magamnak majd veszek egy csomó könyvet neki meg egyet. És mi sem bizonyítja jobban, hogy óvatosan kell bánni az allegációinkkal, és vigyáznunk kell arra, hogy nehogy megbántsunk másokat az igaztalan feltételezéseinkkel, mint az, hogy ez esetben is bebizonyosodott a vád alaptalan volta, miután bementem ugyan kedden egy könyvesboltba, de neki nem vettem egy könyvet sem, magamnak meg csak kettőt. Ráadásul az egyik az új Hornby volt, a tetőről leugrós, amiről a glória mondta, hogy jó (lásd: ez már majdnem olyan, mintha kényszerített volna, az én életem csupa megfelelés és kötelességtudat), a másikat (egy Philip K. Dick) meg muszáj volt, mert egy könyv olyan hülyén néz ki a zacskóban.

Aztán a fiúm végül megszerezte a kádáros könyvet ingyér egy ismerősétől (a sorozat további darabjai: Hétköznapi élet Ferenc József korában, és Hétköznapi élet Buffalo Bill korában, kérjük, válassza ki a kakukktojást), tegnap végig is nézegettük a képeit, és ma itt bent a légkondi hűvösében egy fúrógép van épp soron, a titkárnő meg betegszabit vett ki a kiütései miatt, úgyhogy az élet szép.