A rendszergazdának amúgy az is a fixa ideája, hogy én rontom el a titkárnőket, hiába mondtam neki, hogy hozzájuk sem érek. El is magyarázta, hogy az úgy van, hogy az olyan intelligens emberek környezetében, mint ő meg én, az egyszerűbb elmék egyszerűen lefagynak, hiszen úgysincs gondolkodásra szükségük, elvégre mi mindent meg tudunk oldani helyettük (ennél a pontnál megkérdeztem a rendszergazdát, hogy ez most az a rész-e, ahol hosszan öndicsőítünk, de mint kiderült, nem annak szánta, sajnos, mert azokat a beszélgetéseinket szeretni szoktam). Ebben egyébként lehet is igazság, mert mindkét titkárnőnek megvan/volt az a szokása, hogy orákulumként tekint rám, és eligazítójaként a munkavégzés rögös ösvényein (vö. ő: "a Béla azt mondta, hogy ezt küldjem el faxon a Kukutyin kft.-nek. Mit csináljak vele?" én: "küldd el faxon a Kukutyin Kft.-nek", és hasonló párbeszédek), és teljesen rámbízzák magukat.

De változtatni fogok a magatartásomon. Legközelebb, ha idejön, hogy megtelt a mosogatógép, mit csináljon, hátradobom magam a széken, és elkezdem óbégatni, hogy "ó jaj, ó jaj, mind elvesztünk". A radikálisabb javaslatokat ("alázd meg verbálisan, majd üsd is meg" (a fiúm), illetve ennek kiegészítése: "először a gégéjén üsd meg, és akkor nem tud sikoltozni, miközben vered" (a rendszergazda)) csak akkor próbálom majd ki, ha ez se válik be.