Asszem Freud fejtette ki párszáz oldalban, hogy a humor, mármint konkrétan a vicc lényege a feszültségkeltés, majd ennek feloldása, és ilyenkor a megkönnyebbültségtől nevetünk. Lehet valami igaza, mert a tegnapi este legvígságosabb pillanata az volt, amikor a Márkó, aki az adminatyaúristen, végül feltette a képet, amit kértem az oldalra, átordított hozzám a szomszédból, hogy most ő szerkeszt, én ne, én visszaordítottam, hogy jó, majd pár perc múlva elegánsan felülírtam a kódot (nem frissítettem a szerkesztői felületet, ami nálam is meg volt nyitva). Ezek után először természetesen a világméretű összeesküvéseket hibáztattam, amiért eltűnt a kép, majd rádöbbentem gyarlóságomra.

És ha már Freud, akkor azért durva, hogy én csak leírok egy ilyen szót, hogy incesztus, és máris azt álmodom, hogy együtt élek valami csajjal, aki egyrészt az anyám, másrészt a szeretőm, viszont bepasizik, és én először nagyon utálom a pasiját (aki egyébként szimpatikus, szemüveges, nyugodt, biciklis, egyébként is volt egy csomó bicikli az álmomban), majd álmomban visszaemlékezem, hogy ezt úgy tanultuk, hogy akit nagyon utálunk, azt igazából nagyon szeretjük, csak valamit nem kapunk meg tőle, úgyhogy összejöttem ezzel a kvázi mostohaapámmal is. A természettudományi múzeum közepén.

Ilyenkor azért egy kicsit sajnálom, hogy nincs pszichoanalítikusom. Bár ezt az álmot nem olyan nehéz megfejteni: azt jelenti, hogy szeretem a bicikliket és a múzeumokat.