Lesz egyébként idén tábor praecox, és megkérdezték, hogy van-e kedvem
segíteni szervezni (most nagyzolok, igazából nem kérdeztek semmit,
kijelentették, hogy segítek szervezni). Tegnap felhívott a
rendszergazda, hogy akár lehetnék én is a kommunikációs felelős a dologban,
merthogy nekem van stílusom és kompromisszumkész természetem, és az jól
jön. A kompromisszumkészség jegyében rögtön meg is írtam a táboros
listára, hogy megbeszélés céljára nekem csak a hétfő vagy a szerda jó,
sőt, csak a szerda (a mondat közben jutott eszembe az Angel és már nem
volt kedvem visszamenni törölni).

Egyébként én általában vonzódom az ilyen dolgokhoz, amikor az ember
bármifajta kompenzáció vagy hála reménye nélkül rengeteget szaladgálhat
egy jó célért, például tavaly egész évben, két mozin keresztül (év
végére a másodikból is kirúgtak minket) szerveztem a szombati
filmnézéseket. Ebben két jó dolog is volt, az egyik, hogy egy teremnyi
mit sem sejtő emberrel megnézethettem a Battle Royale-t (az utolsó
pillanatig sem gyanítottak semmit, pedig megírtam a szüzsé lájtos
verzióját a listára), a másik meg hogy próbára tehettem szervező- és
rábeszélőképességemet. A legnagyobb sikerem az volt, amikor a tavaszi
rügyek pattanása idejében először is rábeszéltem több mint 14 embert,
hogy részvételükkel tegyék rentábilissé az aktuális mozizást, mert a
Kék bársonyt mindenképp látniuk kell, majd a helyszínen – miután
eszembe jutott, hogy én már kétszer láttam a Kék bársonyt, ráadásul nem
is szeretem igazán – ezek közül jópárat (körbe volt ülve az asztal)
sikerült rábeszélnem arra, hogy mégse üljenek be az előadásra, hanem
sörözzenek kint velem.

Na ma is valami ilyet kéne csinálni, mozi helyett sörözést. Van már két
fél jelentkezőm rá (egyelőre a mozira). Az egyik sajnos nem iszik, de
ezt csak egy új, az eddigieknél is komolyabb kihívásnak és bizonyítási
lehetőségnek tekintem.