Tegnap ismét összeült az okkult hímzőegylet (medúzatalálkozó volt), és megbeszéltük az élet fontos dolgait. Nekem például alkalmam nyílt kikérdezni Isoldét a táncterápiáról, és hogy mire jó, és elmagyarázta, hogy it helps to connect to other people (magyarul mondta, de egyrészt nem emlékszem, hogyan fogalmazott, másrészt vannak fogalmak, amiket rögtön angolra fordítok a fejemben). Valahogy eljutottunk odáig, hogy Suematrával megbeszéltük, hogy el kellene menni egy ilyenre (a végszó asszem a "nem funkcionális párkapcsolatok" volt), meg azt is, hogy majd odaadom neki (Suematrának) a gyöngyeimet meg a kisütős gyurmámat, mert ő legalább játszani is fog velük. Isoldénak pedig felajánlottam a pár száz pszichológiás és biológiás könyvet, amiket hirtelen megtaláltam egy régebbi lemezen, köztük például a DSM IV-gyel, de Isolde azt mondta, ez a mennyiség már frusztrálná, és különben is kijön nemsokára a DSM V. Amikor megkérdeztem, hogy és szerinte fognak-e pszichiáterbandák sorban állni a kiadás előestéjén éjfélkor a könyvesboltok előtt, azt mondta, hogy azt nem tudja, de (spoiler) a nárcisztikus személyiségzavarosok biztosan, mert az a DSM V-ben már nem lesz benne (onnantól normális dolog lesz nárcisznak lenni) (spoiler vége).

Meg beszéltünk a Community c. sitcomról, amit a human reklámozik mindenhol nagyon, és Isolde ezért megnézte, meg én is megnéztem, és miután az első három résznél közöltem az L.-lel, hogy ez azért annyira nem jó, majd a tizenhatodik résznél (kábé másnap) tájékoztattam, hogy nem olyan nagyon jó, de egyszerűen nem bírom abbahagyni, az L. is megnézte, és innentől repkedtek a referenciák, úgyhogy szerintem sikerült másokat is megfertőzni, de legalább nem fog hirtelen közénk állni a többiekkel egy áthághatatlan kulturális szakadék (na jó, aszfaltrepedés).

Az L. időközben kicsapta az új iPadját nyomogatni az asztalra, az a. pedig egy csomó könyvet, hogy vigyük, az pedig már eleve megbeszélés tárgyát képezte, hogy a két átadó/kölcsönvihető szobabicikliből és ugyanennyi leg magicből melyik hova kerüljön és hogyan, és innentől kezdve egyenesen következett a kollektív tudattalanunkból feltámadó gondolat, hogy ha már amúgy is egymás ruháit hordjuk (legalábbis a női szekció), egymás sminkjét használjuk (ld. mint fent, a többiről nem akarok tudni), és folyamatos fluktuácóban vannak közöttünk könyvek, mobiltelefonok, lemezek, vázák, gyerekruhák, DM-kuponok, elektronikus és sporteszközök, és egymást kommentelgetjük a facebookon, akkor az lenne a legegyszerűbb, hogyha mind összeköltöznénk egy kommunába.

Érdekes módon ez az ötlet mindenkinél elfogadásra talált, úgyhogy már csak a részleteket kell kidolgozni, (asszem) az L. pl. azt mondta, hogy ő nagyjából úgy képzeli a közös időnket, hogy egy nappaliban mindenki nyomogatja a webkettes eszközét, majd valamelyikünk hirtelen felugrik, és zokogva kiszalad. Tekintve, hogy pár perccel azelőtt, hogy ezt mondta, alie veszettül keresett egy tumblis képet a netbookján, az a. a telefonját nyomogatta, Suematra pedig nekem mutogatott facebookos videókat az L. iPadján, azt hiszem, ebben a jövőképben van némi realitás, persze csak éppen amikor nem az (eddig) három gyerekünket és két macskánkat neveljük közösen. Én rögtön mondtam, hogy én akarok lenni a narrátor, aki megírja, hogy ki mit mond és mit csinál és hogyan, és akkor a Beavatottak rögtön rávágták, hogy oké, legyek én Abed.

Utána jött egy olyan rész, amikor brainoizzel Star Trekeztünk, aztán megint vissza lett térve arra, hogy ha mondjuk agnus be akarna pasizni, akkor befogadjuk-e az illetőt a kommunába, vagy nem (főleg, ha nyelvész), és akkor Isolde felém fordult, és azt mondta, hogy ezt nekem kell majd megírnom blogban, mire tájékoztattam, hogy már pont fogalmazgattam magamban a posztot, ő meg rávágta, hogy igen, kihallotta, úgyhogy elismerő hangon közöltem vele, hogy tényleg állat lehet az a táncterápia.

A végén meg négyen is megvártuk Suematrával a pasiját, pedig még nem is élünk együtt.