2010. augusztus 25., szerda

metálos-elektronikus-várbörtönös (mint egy skandináv együttes)

Szóval én soha nem gondoltam volna, hogy valaha bárki "metál" címszó alatt fog engem emlegetni, nem is aspiráltam erre, de ismét bebizonyosodott, hogy az Élet minden kanyarulatában Meglepetések Rejtőznek. Meg kell jegyeznem, brainoiz igen tehetségesen léggitározik, AnnGel pedig frontembereskedik, távolkeleti, hastáncos motívumokat is csempészve az előadásába, bármely rockzenekarba felvennék őket szerintem a promóciós anyag alapján, amit videóra rögzítettem.

Az Élet más tereken is hozzámdörgöli most egyébként doromboló, nedves kis orrocskáját. Mert ugye én viszolyogva imádom (vö. love-hate relationship) a teljességgel felesleges civilizációs vívmányokat, mint például a palacsintapor, amihez csak tejet és tojást kell adni, vagy a tojásfőző gép, vagy az olyan öngyújtó, ami ha maximum húsz centire van a telefonomtól, akkor villog, amikor hívnak. És most promóciós ajándékként kaptam egy arcmosó gépet. Egy db ceruzaelemmel működik, és csak rá kell tenni a vattakorongot, amivel amúgy is mosom az arcom, és végig kell húzni rajta, annyit csinál, hogy enyhén rezeg közben, és megadja azt az élményt, hogy nem ám analóg mosom az arcomat, mint az állatok, hanem gépileg. Csak azt sajnálom, hogy nem wireless usb eszköz, mert úgy lenne az igazi, de így például az erdő közepén is tudok kulturáltan tisztálkodni (bár úgy is tudnék, ha vinném a notebookomat az erdő közepére, márpedig miért ne vinném).

Illetve az Élet azt is tudja szerintem, hogy szeretem a bizarr egybeeséseket, mert kaptam egy olyan képeslapot, amit aznap adtak fel, amikor a munkanaplóm tanúsága szerint éppen egy bizonyos külföldi várbörtönről fordítottam egy hosszú, kimerítő leírást, és a lapon pontosan ugyanaz a várbörtön van. Spooky.

Ezzel lucia 19:50-kor szórakoztatta magát. 12 komment
Kategóriák: egyéb
Fõoldalra ajánlom!

Már 12 komment érkezett, hurray hurray

  1. GrA (Válasz erre):
    2010. 08. 25. 20:32

    "mint például a palacsintapor, amihez csak tejet és tojást kell adni"
    --lucia, szerintem ezt ugy hivjak, hogy liszt.

  2. lucia (Válasz erre):
    2010. 08. 25. 20:43

    @GrA: na, hát pont erről beszélek :) az én analóg tojásfőző gépemet pedig úgy hívják, hogy kisfazék.

  3. debcsillu (Válasz erre):
    2010. 08. 25. 20:48

    Az arcmosó gépet meg úgy hívják, hogy víz, szappan és két kicsi kéz:)))
    (persze tudom melyik eszközről beszélsz)

  4. lucia (Válasz erre):
    2010. 08. 25. 20:54

    @debcsillu: akkor te vagy az első, eddig senki nem tudta elképzelni, pedig már a dm kuponosfüzetében is láttam, biztosan nem fogy :)

  5. lific (Válasz erre):
    2010. 08. 25. 20:58

    palacsintaTÖLTELÉKpor, nagyáruház polcon láttam, háromszor is elolvastam, hogy biztos -e. és tényleg. azóta vagyok képtelen meglepődni bármin

    porból lettünk, porral eszünk (bocs, bocs és bocs :) )

  6. Délibáb (Válasz erre):
    2010. 08. 25. 22:21

    Mióta rájöttem, hogy a lecsó igazából olyan rántotta, amiben sok paradicsom és paprika van, engem már tud meglepni meg holmi arcmosó gép.

  7. Bea (Válasz erre):
    2010. 08. 25. 23:25

    Véletlenek pedig azért nincsenek, mert nincsenek véletlenek.

  8. montag (Válasz erre):
    2010. 08. 26. 9:23

    Nekem is van ilyen gépem, de ezek kérem ilyen mélytisztító meg rezgéskibocsátó szuperizék, nem holmi arcmosók.

  9. Nyúl (Válasz erre):
    2010. 08. 26. 11:49

    csak lazán kapcsolódik hozzá, de "Holland ízű kakaópor" xD

  10. nócska (Válasz erre):
    2010. 08. 26. 12:23

    imádom a stílusod! minden reggel nálad kezdek, hogy van e új poszt :D

  11. cinty (Válasz erre):
    2010. 08. 26. 12:46

    a marketing királysága.

    kivéve egyes - vicces - helyzeteket:
    Kannibál törzset alkalmaz egy cég az afrikai leányvállalat örző-védőinek. Tartanak tőle, hogy el-eltűnnek majd alkalmazottak, de semmi gond, mert a törzsfőnök Aghwopakitru-ra esküdött meg, hogy nem fognak megenni senkit, legfeljebb csak a konkurenciától. Fél évvel később eltűnik az egyik takarító. Miután a körzete piszkos marad, keresni kezdik, nem találják. Összedobolják a kannibálokat, a törzsfőnök a rendőrök előtt mindenkit megesket az összes szellemre, hogy ők ilyet nem (t)esznek.
    Nyomozók el, törzsfőnök megkérdezi:
    - Ki volt az?
    Hátulról egy ifjú kannibál szól, hogy ő volt.
    Főnök:
    - Vazze! Nem megmondtam hogy a takarítókat ne bántsátok?!? Itt olyan jó helyünk van! Hat hónap alatt megettük a managementet, a kontrolling osztályt, a financial monitoringosokat, a strategic finance departmentet, a marketingeseket, az asset optimalisation expertise workgroupot, és a corporate customers relations officert, a kutya se vette észre! Erre te megzabálsz egy dolgozót!

  12. zsoltu (Válasz erre):
    2010. 08. 27. 0:41

    a palacsintaporon én is gondolkodtam jó darabig, hogy istenem, mi más is lehet akkor abban, mint liszt, aztán arra jöttem rá, biztos valami spéci űrtechnika, ami tojás és tej hozzáadásával kész, sült és töltött palacsintát eredményez. de a kommenteket olvasva csalódtam.

    azért az élet hozzám is dörgölhetné már az orrát.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.