Amióta a glóriával ismerkedem (leginkább füstös kocsmákban), azóta az élethelyzetek és a drámaiság egy új spektruma nyílt meg előttem, és most nem az Indiára célzok (aminek egyébként különben örülök, csak az én alaptermészetemmel nem tudom figyelmen kívül hagyni azt a jövőképet sem, amikor kolerásan (tífuszosan) zuhanunk le az Aeroflot Delhi-Moszkva járatával), hanem például a tegnap esténkre.

A glóriával ugyanis nagyon sok mindenben kereslet és kínálat vagyunk egymásnak, illetve fordítva, mert olyanok történnek, hogy ő hoz nekem húslevest, én viszek neki ruhát, ő hoz nekem könyveket (!), én eljuttatom hozzá a színházjegyét. És akkor tegnap kiderült, hogy ő csak egy bizonyos fantázianevű, rózsaillatú avon termékkel hajlandó habtestét mosni és hidratálni, ami most tragikus hirtelenséggel kifogyott, az én útvonalamban viszont van egy avon pult, úgyhogy mondtam, szállítok neki ilyet is. Ezt követően hosszasan magyarázta nekem, hogy majd éles helyzetben mi alapján súlyozzam a body soufflé illetve a replenishing body lotion mellett vagy ellen szóló érveket, illetve komoly taktikai egyeztetést folytattunk a super silk body oillal kapcsolatban (pro: amiben a "body" és a "silk" szavak szerepelnek, az rossz nem lehet (glória), kontra: karcinogén-e vajon a "fázis", ami ebben van (én)), ennek köszönhetően a konkrét avon pultnál nagyon képben voltam, nem lehetett hülyét kérdezni tőlem. Még egy katalógust is fosztottam, gondoltam, átadom majd a glóriának, de aztán sajnos hazaérkezésem után belenéztem, és akkor bekövetkezett bennem egy gyökeres szemléletváltás a tekintetben, hogy mit is adok én oda a glóriának, meg mit nem. Mert oké, hogy az avon katalógus ilyen klasszikus hülyének nézős dolog egyfelől, hogy komponens helyett fázist írnak, meg frissítő és ionizáló arckrémet hirdetnek (erről a fiúmmal is konzultáltam, aki azt mondta, hogy az ionizálásba konkrétan bele szokás halni), illetve 3D-sként reklámozzák a szempillaspirált, de ugyanakkor ilyen nagyon szép fotosoppolt képeik vannak a krémekről, ahogy fodrozódnak, meg ilyen dekadens, porrá tört szemfesték-halmok, és a rúzsoknak olyan fantázianeveik vannak, hogy perfect petal, meg vintage pink, nem beszélve a fiery redről, úgyhogy megbűvölten ültem a kanapén, még a glória aktuális drámájára is csak elvétve reagáltam a postafiókomban (pedig az történt vele, hogy két órával hamarabb jött haza a pasija, mint szokott, és ez egy kifejtős téma), és olyanokat motyogtam magam elé, hogy beyond colour lifting alapozó, azta, meg twinkling pink körömlakk, a fiúm eközben kicsit katatón módon rakta előttem az 1500 darabos kirakót, és ezekre gerincvelőből mindig rávágta, hogy ceyond bolour, meg pwinkling tink, mert ilyen tekintetben kényszeres, szóval olyanok voltunk, mint a klasszikus autista családmodell.

És én egyébként egyáltalán nem vagyok ilyen tekintetben függő, még fürdőszobapolcunk sincs, elfér minden (hajbaszokkal, borotvákkal együtt) egy 120 x 10 cm-es párkányon, egyedül talán a gyümölcsillatú cuccok vannak rám a kelleténél nagyobb hatással, de abból sincs többre szükségem, mint a szőlőszagú 24 órás arckrémemre, meg az ananászos fogpasztára, illetve van még barackillatom a cellulitisz ellen, meg almás parfümöm (DKNY) és samponom, két tusfürdőm meg egy zselés deo stiftem de aztán tényleg ennyi, nem is lenne időm másra, erre viszont tegnap kb 20 alkalommal emlékeztetnem kellett magam (konkrétan arra, hogy nem veszek sem a megkapóan hibás nyelvtaniságú Advance Techniques hajápolási termékek közül semmit, noha az oldal háttérképe egy nagyon profi fodrászszalon, sem pedig Távol-keleti Varázslatot a Bőrömnek), viszont arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg nagyon ingerszegény a környezetem, esetleg majd javaslom a fiúmnak, hogy mégiscsak kössük be a tévét.