Jaj, idén rengeteg minden történt, szerintem nem is emlékszem a legtöbb dologra.

Most megnéztem gyorsan a tavalyi listámat, és tavaly is azzal kezdtem a posztot, hogy rengeteg minden történt, szóval ez már kifejezetten trendnek tűnik. Mindenesetre a tavalyi kívánságaim bejöttek (döbbenetes módon még az is, amiben nem hittem igazán), szóval a blog működik, használjátok egészséggel. Na jó, nem jártam a tengernél, de ott nem figyeltem, és azt kívántam, hogy “lássam a tengert”. Láttam. Fotón. Haha, univerzum, igazán haha.

(Ugyanakkor ez legyen a legnagyobb gondom.)

Ami ennek az évnek a highlightjait illeti, az volt a legcsodálatosabb az egészben, hogy Bimbi (a gyerek) mennyire rátalált önmagára. Már korábban is megfigyeltem, hogy nagyon szimpatikus, okos, vicces, empatikus, érdekes, de idén mindezt kimaxolta. Elképesztő látni, ahogy felnő, ahogy a barátaival viselkedik, ahogy az élet dolgait kezeli, és emellett ő az egyik kedvenc beszélgetőpartnerem is (sajnálom, konkrétumokat a személyiségi jogok miatt nem nagyon akarok írni, mindenki képzelje el).

Az egyik leginspirálóbb dolog az volt, ahogy agnus kezelte azt a teljességgel váratlan és borzalmas fordulatot, ami történt. Itt szintén a személyiségi jogok miatt nem akarok belemenni a részletekbe (emlékszünk 2005-re, amikor még nem léteztek a személyiségi jogok, és lehetett blogot írni? Régen minden jobb volt), vagy majd megkérdezem, mennyire lehet, mindenesetre az szerintem publikusan is kijelenthető, hogy ha az anyaság verseny lenne (a közkeletű tévhittel ellentétben nem az), agnus olimpiai bajnok lenne, és emellett életvitel és gyakorlatból (ez a technika új neve) is dicséretes ötöst kapna, ráadásul ezt nagy szerencsére nem csinálja tenyérbemászó módon.

A legjobb utazás az volt, amikor tavasszal elmentünk a gyermekkel Párizsba (megkérdeztem, hova akar menni, és ragaszkodott ahhoz, hogy oda). Már megvettem az utat, amikor arra is eszembe jutott rákérdezni, hogy konkrétan miért (nem mi okból, hanem mi célból) szeretne odautazni, amire azt válaszolta, hogy ő úgy képzeli, hogy igazi croissant-t fog enni egy igazi párizsi kávézóban. Mivel én utaztam már több ezer kilométerre pusztán azért is, hogy megnézzek élőben egy szobrot, ami szerepelt egy általam fordított könyvben (Cellini: Perszeusz), továbbá azért, hogy pipacsos ruhában sétálhassak végig a cullodeni csatamezőn, ez teljesen valid indoknak tűnt, bár azért elfelhősödött egy kicsit a homlokom a gondolattól, hogy mit fogunk vajon csinálni a maradék időben. Végül rengeteg croissant-t ettünk, és rengeteg más mindent is csináltunk; mint kiderült, Bimbi a kulináris élvezetek és az obligát zászló (azt minden országban szerzünk) mellett egy “Liberté, Égalité, Fraternité” feliratú pólóra is vágyott (nagyon ritkán kér bármit is), és miután felvette, pont a Saint-Michelen sétáltunk végig, és egy pont figyelmeztettem, hogy nézzen maga elé, mert ott egy fa. Bimbike a következő pillanatban előrántotta a hóna alól a zászlót, felugrott egy beton virágtartóra, meglengette a lobogót, és azt mondta (megfelelő drámaisággal), hogy “Ne mondd meg, anyám, hogy éljek! Le az elnyomó zsarnoksággal! Éljen a köztársaság!”. Szerencsére éppen hogy csak, de sikerült megállnom, hogy bepisiljek Párizs közepén a nevetéstől.

A legnagyobb változást azt hozta, hogy nyáron diagnosztizáltak ADHD-val, amit soha nem gondoltam volna, mert úgy figyeltem meg, hogy alapvetően elég rendezett életet élek, és nem szoktam rendszeresen sikoltozva rohangálni. De, mint kiderült, egyrészt hiperfókuszos ADHD-m van, nem rohangálós, másrészt azért élek rendezetten, mert túlkompenzálok. A diagnózisnak és a kezelésnek köszönhetően már nem kell túlkompenzálnom, ami rengeteg időt és energiát felszabadított arra, hogy boldog legyek, és ne szorongjak (sőt, akár sikoltozva rohangáljak rendszeresen, de ahhoz továbbra sincs kedvem, viszont még mindig rendszeresen hiperfókuszálok, csak sokkal kevésbé vagyok ettől fáradt). Ráadásul ennek a másodlagos következményeként le is fogytam azt a három-négy kilót, ami már nagyon zavart, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom az ADHD-diagnózist, minden megoldódik tőle.

A többiről szerintem majd külön bejegyzésekben írok, de most jöjjön a lényeg (a fotó után, amin a Louvre látható, részlet).

Szóval az a hagyomány, hogy mivel a népi megfigyelések alapján teljesülni szoktak a blogomba leírt kívánságok (tudományos magyarázata is van, de maradjunk most abban, hogy a varázsereje miatt), szilveszter környékén mások is nyugodtan kívánhatnak itt a következő évre bármit (vagy indokolt esetben az év bármelyik másik részében is.)

Nincsenek igazán szabályok, arra kell figyelni, hogy a kívánságok nagyon egzaktul legyenek megfogalmazva, mert az Univerzum huncut egy teremtés (morbid apuka-humorérzékkel), és soha nem tud ellenállni egy félreértelmezésen alapuló poénnak. Ha valaki nem akarja, hogy publikus legyen a kívánsága, akkor jelezze ezt a poszt ELEJÉN, és nem fogom kiengedni (most minden hozzászólás moderálandóra van állítva). Nem kötelező önzetlen dolgokat kívánni, vagy ilyesmi, és bármennyit lehet. És érdemes szem előtt tartani az ősi kínai közmondást,* hogy “amit kívánni sem mer az ember, az nem fog teljesülni”.

Akkor jöjjenek az én kívánságaim:

1. A szokásos, hogy legyünk alapvetően boldogok és egészségesek a gyerekkel-macskákkal-egyéb szerettekkel, maradjon jó az anyagi helyzetünk, kerüljenek el minket a nagyobb katasztrófák (sőt, a kicsik is), és történjenek velünk jó (nekünk jó) dolgok.
2. Általában vigyázni szoktam arra, hogy a politika ne tehesse be a mocskos kezét a blogomba, de ez most fontos. Szóval, na, győzze le a Tisza (most ez van) a Fideszt a következő választáson látványos többséggel, és ebből süljenek ki jó dolgok. Kényszerítse végre ránk Brüsszel a jogállamiságot és a liberális értékeket, ne csak próbálkozzon vele. Na jó, átfogalmazom: legyen legyőzve a NER, kezdődjön el a hatalom és az erőforrások kivétele a kezükből, váljanak totálisan nevetségessé (na jó, itt lehet, hogy nyitott kapukat döngetek), és szembesüljenek az összes eddigi húzásuk következményével. Maradjon meg a magyar társadalomban az a remény, az a sok kis jóindulat, empátia és ágencia, ami idén megjelent (jaj, azt nem is írtam, hogy agnus mellett a Pride felvonulásos kiállás volt a leginspirálóbb idén), és haladjunk jövőre a legjobb értelemben vett Európa felé. Annyi kihasználatlan, mindenki számára lehetőségeket rejtegető potenciál van Magyarországon, annyi rendes emberség.
3. Maradjanak meg az idén volt jó dolgok, és jöjjenek hozzájuk újak is.
4. Sétálgathassak valamelyik tenger partján. A szabad akaratomból, boldogan, kellemes fizikai körülmények között. Örüljek annak, hogy ott sétálgathatok.
5. Sikerüljön befejeznem (jó kimenetellel) az idén elindult projekteket, és jövőre legyenek újak is. Legyen időm ezekre, de nem valamiféle negatív fejlemény miatt.
6. Kapjak jó és élvezetes munkákat, megfelelő fizetéssel.
7. Találjunk agnusszal tavasszal kucsmagombát.
8. Az összes barátomnak és ismerősömnek tök jó dolgokat kívánok (a fejemben azt is végiggondoltam, hogy kinek konkrétan micsodát, egészen az axolotlig bezárólag, de ezeket nem fogom leírni, mert már nem 2005 van).

És akkor most jöjjön mindenki másnak a kívánsága.

* Amit én találtam ki.