A hétvégén meg agymosás volt, de most legalább tiszta. Vettem papucsot,
és fent van a konyhapolc, asszem, többet nem is kívánhatnék.

Rendkívül frusztrálónak találom a fogpaszta-reklámokat. Mindegyikből az
derül ki, hogy az adott termék a konkurenciához képest mennyire
forradalmian állat, és mennyi mikroszuper extra bigyó és faktor van
benne, ami másokban nincs. Ez azt jelenti, hogy bármelyiket is
választom, biztosan hiányozni fog belőle egy csomó minden. Nincs
megoldás.

Ja, és kiadták azt a MMoore könyvet, amit a Titi fordított, tegnap ott lobogtatta, most majd izgulhat azon, hogy beleköt-e valaki a Congreve idézetbe.

Tegnap a Márkót is meginterjúvoltam görényügyben. Tudtam, hogy ő kemény
dió lesz, mert ugye a Titi meg én lányok vagyunk, minket levesz a
lábunkról minden, ami pici, ölelgetnivaló és enni kér, a rendszergazda
meg esendő ember, aki szereti a lányait, és ha azok görényt akarnak,
akkor megszerzi nekik a Tökéletes Görényt (még ha a szakirodalomból az
derült is ki számára, hogy a görény az tulajdonképpen nem más, mint egy
igen fejlett öngyilkos terrorista gépezet, aki őt folyamatos
rettegésben fogja tartani). De a Márkó, az más. A Márkó az férfi,
kemény, határozott, simán elbiciklizik hegynek felfelé akár két
számítógéppel is a hóna alatt, a vadon ura ő, őserő, irgalmatlan (néha
mosogat). Szóval megkérdeztem, mit szól a fejleményekhez, és nem
kellett csalódnom, rögtön határozottan és ellentmondást nem tűrően
felállította a határokat, mondván, hogy ő ugyan nem fogja folyamatosan
simogatni a görényt. Én ekkor rávilágítottam arra, hogy ő van ott az
irodában a legtöbbet, és a görényeknek szeretetre és melegségre van
szükségük, de ez se hatotta meg, eltökélten ragaszkodott ahhoz, hogy a
görény ugyan annyit mászkál az ő testén, amennyit akar, és alhat az
ölében, de ő akkor sem fogja folyamatosan simogatni.

Ajaj. Jön ma a takarítónő, úgyhogy kigányoltam a konyhából az
ételmaradékokat, beágyaztam rendesen és kivittem a szemetet, a konyhát
viszont nem mostam fel. Most mit fog rólunk gondolni?

Tegnap nem sokkal éjfél után, elmenőben, a Titi kifejtette, hogy bár ő
már annyi mindent látott, hogy baromi nehéz lenne őt meglepni bármivel
(például ha a rendszergazdáról kiderülne, hogy most éppen tíz nője van,
amiből kettő terhes, akkor csak unottan legyintene, és a szeme se
rebbenne, ha az én szobámból hat bőrtangás pasi masírozna ki
egyszerre), de azért azon határozottan elcsodálkozna, ha a
rendszergazda egyszer azt ejtené ki a száján, hogy szerelmes, és
monogám kapcsolatot akar.

Valahol azért felháborítónak tartom a feltételezést, hogy én akár egy
bőrtangás pasit is beengednék a szobámba. De biztos nagyon fáradt volt
már.

Az meg azért vicces, amikor valaki a saját blogomból idéz nekem.

Update: mondjuk az még viccesebb, amikor valaki a hátam mögött állva próbálja diktálni, hogy mit írjak a saját blogomba.

A kommuna kezd olyanná válni, mint egy nukleáris család. A görénykérdés
például az én egyéni szeszélyemből igen hamar mindnyájunk életének
központi kérdésévé vált, tegnap például a Titi este tizenegykor
sms-ezett, hogy nézett képeket, és mindenképpen drapp görényt
sajátítsak el, mert az a szép (a terminológiára még majd megtanítom).
Gondolom, attól tartott, hogy éjszaka leiszom magam, rossz társaságba
kerülök, és egy vadas színűvel állítok haza. A döntésbe párját is
bevonta, aki – valószínűleg némi nyomás hatására – revideálta
álláspontját a béna görényekről, és tanúk előtt kijelentette, hogy az
voltaképpen egész aranyos állat. A rendszergazda a mai napja java
részét görényirodalom mellett töltötte (ő az a fajta, aki mindig
elolvassa a műszaki leírásokat). Az én ideális görényem szerinte
nőstény, és fiatal, és nélküle nehogy kiválasszam.

Kíváncsi vagyok, hogy fognak arra reagálni, ha hivatalosan is bepasizok.

Reggel a főnököm első kérdése az volt, hogy hol a görény. Kicsit
csalódottnak tűnt, amikor megtudta, hogy a görény nem fog bejárni ide.

Fontosnak tartom a nemek egyenjogúságát, mozgalmat is szándékozom
indítani a témában, mert szerintem ideje volna a férfiakban
tudatosítani, hogy ők is mondhatnak nemet, főleg szívinfarktus veszélye
esetén. Addig is, hogy bebizonyítsam, hogy a lelkiek is érdekelnek, meg
minden, majd veszek neki virágot. Ha felébred még valaha.

A futásba viszont én haltam bele.

Én, aki nem is hiszek a halottakban, igazából meg sem érdemlem, hogy
ilyen szép november elsejém legyen, amikor már időtlen idők óta
gyönyörű napfényes őszöm van és húsz centivel a föld felett lépkedek a
reggeli svájci kiflim felé, mert egész éjszaka földrajzóra és anatómia
gyakorlat volt nekem, igen lelkiismeretes tanárral (tudom is már az
összes fővárost és a legtöbb csont latin nevét), és reggelre annyira
össze voltunk már akadva, hogy ő az én fogkefémmel mosott fogat, én meg
az ő kezével hajat, és elmebaj, lelkesen beleegyeztem, hogy elmegyek
vele futni, noha eddig mindig tisztába voltam vele, hogy no soy muy
aficionada a los deportes, leszámítva talán a síelést. De mindegy, van
még egy órám, hogy eltörjem a lábam, vagy valami más kifogást találjak.

Rejtélyünk megoldása felé egyébként mérföldes léptekkel vágtatunk, mert
noha az icében, mint hetedik szintű varázslóban csalódnunk kellett (bár
megpróbáltam súlyos érveket bedobni a rendszergazda száján keresztül a
meggyőzése végett, mint például hogy mindkettőnk használt neve három
betű, illetve hogy majdnem megegyezik a hívószámunk is, telefonos
megkeresésünkre mégis csak annyit reagált, hogy utálja a bloggereket,
és hogy ezt ő is meg tudná csinálni, de nem mondja meg, hogyan), de az
üzenet kreátora írt nekem, amire én egy tudományosan megkomponált
válaszlevélben reagáltam, ravaszul bevetve pofátlan hízelgést, illetve
cseles keresztkérdéseket. És mostantól kezdve ebben az ügyben
sajtócsend, mert ez egy szigorúan bizalmas akció lesz.

És voltam ma a Ludovika téren, mert most, hogy természettudományos
körökben forgok, házi feladatul meg kell néznem egy csomó rovart meg
mammutot meg rozsomákot kitömve, meg voltam görényszerző körúton is, de
úgy tűnik, hiánycikk, bár láttunk egy hat hónaposat, de az nem volt
kézhez szoktatva (az öt napja tartó görényhisztériám alatt egész jól
belejöttem ebbe a görényes szlengbe, van ez a kézhez szoktatva, meg a vadas-bézs-albínó szentháromság, a mentett görény fogalma, és engem elsőgörényesnek
szoktak a bennfentesek egymás között nevezni), úgyhogy csak egy egeret
vettem, azt is a féléves állatnak. Mert velem akart jönni, de nem
hoztuk el, mert elsőgörényesnek ilyen harapós nem való, és akkor
legalább kapja meg élete első élővacsoráját tőlem.

És most csengetnek, úgyhogy mentés. Publikál.

Ilyenek ezek a hétvégék, az ágyambanalvós az atyai kötelességeit
teljesíti, a főnököm az atyai kötelességeit teljesíti, a rendszergazda
arról nyafog, hogy az atyai kötelességeit kéne teljesíteni, én
görényfesztivált látogatok, aztán hétfőtől mindannyian szinglik vagyunk
megint. A görénykiállításon egyébként kiderült, hogy a görény
semennyire nem büdös, még nagy tömegben sem, viszont én nem fehéret
akarok, hanem bézs színűt.

Meg kell hogy mondjam, olyan, hogy szakmai lelkiismeret, meg
érdeklődés, meg közösségvállalás szükséget szenvedő barátainkkal, olyan
már nincsen ebben a világban, és ennek a morális hanyatlásnak jó
példája a rendszergazda, aki, amikor felszólítom, hogy derítse ki, ki
csempészgethet kedves üzeneteket a statisztikámba feloldott ip
hamisítása által, akkor csak vállat von, és tovább nézi a de nirót, és
amikor már tizedszer szólítom fel, akkor eltereli a témát azzal, hogy
miért vált az ő tévéje csatornát a felvétel kezdetekor, erre én
rávilágítok, hogy nekem volt először problémám, mire ő azt válaszolja,
hogy majd ha ő jön hozzám, akkor majd az én problémámmal fogunk
foglalkozni. Ami szerintem egy végtelenül erkölcstelen filozófiai
hozzáállás, tekintve hogy nála kényelmesebb lenni.

Pedig csak annyit kellett volna tennie, hogy (nagyon gyorsan gépelve)
kipróbál néhány jelszót a CIA beléptető oldalán, és akkor bejönne
rögtön az illető feje, 3D animációban, négyzethálóval. Láttam a
filmekben, hogy megy ez.

írjál a saját blogodba, te galád.

Bejön ide pszichopata külsejű fiatalember, a nagymamájával, a kezünkbe
nyomja kockás papírra írt önéletrajzát, és azt mondja, hogy márpedig ő
itt akar dolgozni. És mi szeretne lenni itt, kérdezzük mi tőle, mint
megannyi aranyhal, mire kiderült, hogy kertész. Izolda emígy jellemezte őt később a logisztika vezetőjének: “először
azt hittem, hogy fogyatékos, de aztán túl gizda volt ahhoz, hogy
fogyatékos legyen, de persze ez nincs összefüggésben, mert például a gyilkosok
is lehetnek fogyatékosok“, majd kivitte a konyhába a tálcát, merthogy az itt bent nem túl illusztris.

Hiányozni fog. Tényleg.

Ha valaki túlvan valamin, akkor miért csapja le a telefont? Hazugságok. Hazugságban akarok élni.

Tényleg. Mondtam, hogy gyáva vagyok.

Szeretném emlékeztetni magam, hogy ahelyett, hogy Stinget vonyítok és kakaós tortadarával tömöm a fejem,

– el kéne mennem végre a nőgyógyászhoz;
– meg kellene látogatnom a szüleimet;
– rendbe kéne raknom végre a képeket;
– le kéne fordítanom az Alapszabályt.

A hangom egyébként botrányos. Nem hinném, hogy még sokáig el bírnám viselni.

Ja, és ma álmodni meg olyanokat álmodtam, hogy akihez beszéltem egy
gödörben, miközben lőttek ránk, annak egyszer csak eltűnt az arca, a
szemüvege viszont ott maradt, és akkor felébredtem, és a sarokból
elkezdett kúszni felém egy kéz, tudtam, hogy ha a bal szememet tartom
csak nyitva, akkor nem látom, de azért csak néztem tovább, se sikítani,
se megmoccanni nem tudtam, hiába próbáltam, a kéz meg bebújt Hemingway Búcsú a fegyverektől
c. könyve mögé. Amikor tényleg felébredtem, csodálkoztam, hogy ez (a
könyv) miért tűnik olyan lényegesnek, amikor pedig nem is szeretem
Hemingwayt, aztán eszembe jutott, hogy az eredeti címe a regénynek az Farewell to Arms.

Este bál lesz. Megyek báli ruhát venni.